Többen is kérdezték tagjaink közül, hogy mi történt Budapesten a TMRSZ irodákkal? Miért kerültek megszüntetésre?
Tájékoztatunk benneteket arról, hogy a budapesti irodák (Pozsonyi úti Jogi Iroda, Készenléti Rendőrség TMRSZ Iroda, valamint a Mosonyi úti TMRSZ Iroda) bezárása, megszüntetése a munkáltató, illetve a belügyminisztérium döntésének következménye.
Miután megszűnt a tagok után járó munkaidő kedvezmény összevonásának lehetősége, a szakszervezeti tagok tagdíjának munkabérből történő levonása és a szakszervezetek részére történő átutalása, az érdekvédelmi szervezetek munkahelyi jelenlétét is korlátozzák az irodahelyiségek biztosításának megvonásával.
Természetesen szakszervezetünket ez a lépés nem érte váratlanul, hiszen ezt már a januári a munkáltató által a szakszervezetekkel korábban megkötött együttműködési megállapodás felmondásakor borítékoltuk.
Figyelemmel arra, hogy a felmondási idő március hónap végén járt le, – függetlenül attól, hogy időközben a munkáltató és a belügyminisztérium folyamatos időhúzásos módszerrel próbálta altatni az érdekvédelmi szervezeteket – a vezetőség úgy döntött, teljes mértékben függetlenítjük szakszervezetünk működését a munkáltató iroda biztosításától és kiköltözünk valamennyi általunk igénybe vett irodából.
Az időhúzás ideje alatt folyamatosan ellentétes információkat kaptunk. Volt szó arról, hogy nem is kell kiköltözni, mert a munkabéke fenntartása érdekében ennyi „kegyet” gyakorolni fog a munkáltató, aztán mégsem. Módja lesz a szakszervezeteknek a továbbiakban bérleti díj ellenében használni az irodákat – persze kemény pénzekért. Természetesen olyan információk is eljutottak hozzánk, hogy már meg is van kiket és honnan költöztet a munkáltató az általunk használt irodákba. Még március 30-án a hónap utolsó munkanapján is olyan információkat kaptunk, hogy nem kell aggódni, egyik szakszervezetet sem teszik ki az irodákból és lesz megoldás.
Azt a döntésünk helyességét – miszerint március hónap végén, legkésőbb április első munkanapján a Pozsonyi úti irodánkat is kiköltöztetjük – igazolta a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztály Vezetője részéről 2012. március 30-i keltezéssel a BÉT oldalelnökének küldött levél. A levélben a korábbi bérleti díj konstrukciós hitegetéssel szemben egyértelmű válaszként az alábbi helyiséghasználatra vonatkozó tájékoztatás olvasható:
„A szakszervezetek részére az elhelyezés biztosítására bérleti jogviszony formájában sincsen jogszabályi lehetőség, az alábbiak alapján.
Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. Törvény 24. §-a kimondja, hogy az állami vagyon használatát biztosító – így pl. bérleti, haszonbérleti – szerződés fő szabály szerint nyilvános pályázat útján köthető, és csak kivételesen indokolt esetben (amelyeket a törvény taxatíve felsorol) alkalmazható zártkörű versenyeztetés. Ennek megfelelően nincs lehetőség az érdekképviseletekkel pályázat nélküli szerződés megkötésére.”
A következő levél – ami szintén jelezte, hogy jól döntöttünk – április 3-án érkezett az ORFK részéről – valamennyi szakszervezetnek – melyben a kiköltözés végrehajtását legkésőbb 2012. május 15-ig szabja meg az országos rendőrfőkapitány.
Természetesen az irodákból történő kiköltözés nem jelenti azt, hogy a TMRSZ befejezte volna az érdekvédelmi tevékenységét. Jelenleg is folyamatos a jogi- és érdekvédelmi munka, csupán egy teljesen új, a munkáltatótól és a belügyminisztériumtól teljesen függetlenített tevékenységet alakítunk ki az érdeketekben.
Amennyiben bárkinek kérdése, kérése, problémája lenne, segítséget szeretne kérni, úgy forduljon közvetlenül tagszervezeti titkárához, vagy keressétek bátran vezetőségi tagjainkat.
A budapesti tagjaink pedig a +36 70 459-9403-as mobil telefonszámon fordulhatnak problémáikkal Ökrös Attilához.
TMRSZ