- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Egyenruhásoknak ismét csak fele “ruhapénz”?

Emlékeztető a
2012. március 09-én megtartott
szakszervezeti konzultációról

2012. március 09. napján került megtartásra az egyenruházati utánpótlási ellátmány kérdéskörében szakszervezeti konzultáció, a Belügyminisztérium központi épületének tanácstermében.


Ruhapénz

A konzultáción a Belügyminisztérium részéről Dr. Tóth László úr a BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkára, valamint Zsinka András úr a BM személyügyi főosztályvezetője vettek részt.

Az elhangzott minisztériumi tájékoztatás szerint a jelenleg hatályos ruházati szabályzat, a 71/2011. (XII. 31.) BM rendelet értelmében a belügyminiszternek március 31-ig kell szabályoznia a ruházati utánpótlási ellátmány kiadásának rendjét.

A konzultáción elhangzott, hogy a minisztérium célja a BM alárendeltségébe tartozó szerveknél szolgálatot teljesítők egyenruházatának egységesítése, illetve fejlesztése. A pénzügyi forrás hiányában az említett célkitűzések megvalósítására – ahogyan a tavalyi évben is – az idén is az egyenruházati utánpótlási ellátmány terhére kerül sor.

Tehát 2012-ben is a „ruhapénz” 50 %-át fogják visszatartani, de csak az egyen- illetve vegyesruhás állománynak. A polgári ruhanormába sorolt hivatásos állományúak a „ruhapénzt” teljes összegben készpénzben fogják megkapni június 30-ig.

Dr. Tóth László helyettes államtitkár úr tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a tűzoltók (kb. 8.000 fő) a tavalyi 10 M mintázatú gyakorlót fogják megkapni, azaz a korábbi fekete színű bevetési ruhájuk kék színű lesz, amelyekből a merevítések kikerülnek.

A büntetés-végrehajtásban, illetve a rendőrségen dolgozók pedig új egyenruházati termékekkel kerülnek ellátásra. (2 db hosszú ujjú ing, téli nadrág, pulóver) Ezen ruházati cikkek csapatpróbája már február óta zajlik, amelyeket két hetente értékelnek Az anyagfajták közül a miniszter úr fog választani ebben a hónapban.

Dr. Tóth László helyettes államtitkár úr tájékoztatása szerint, amennyiben a természetbeni ellátást nem sikerülne megvalósítani a jogszabály szerinti határidőig (december 31.), úgy az 50 %-os mértékű visszatartott ellátmány is kifizetésre kerül.

Az ülésen Zsinka András úr ígéretet tett arra, hogy legkésőbb hétfőig (március 12.) a szakszervezetek írásban tájékoztatást fognak kapni a helyiséghasználat, a tagdíjlevonás, valamint az érdekegyeztetés jövőbeni alakulását érintő, továbbá a munkajogi védelemre és ezáltal munkaidő-kedvezményre jogosult személyi kör nagyságára vonatkozó miniszteri álláspontról.

Az ülésen egyéb megtárgyalást igénylő kérdések megvitatására is kísérletet tett az érdekképviseleti oldal – például, hogy a 2013. január 1-től tervezett Hszt. módosítás tervezetét mikor szándékozik a minisztérium a szakszervezetek részére véleményezésre bocsátani – de érdemi párbeszéd lefolytatására nem került sor, mondván, hogy a ruhakérdésen kívül eső más tárgykörök tekintetében nem rendelkeznek válaszadási felhatalmazással, illetve, hogy a meghirdetett szakszervezeti konzultáció nem minősül sem BÉT, sem egyéb más fórumnak.

 

Kelt: Budapest, 2012. március 12.

 

TMRSZ