- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Cafeteria 2012 – Amit jelenleg tudni lehet

A cafeteria 2012. évi összege, illetve az, hogy milyen elemekből fog állni a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervezeti egységeknél jelenleg még nem ismert pontosan. A különböző érdekegyeztetési fórumokon kérdésként a szakszervezetek több kérdést is intéztek a munkáltató felé, azonban a konkrét válaszok elmaradtak, azzal, hogy majd a belügyminisztérium által kiadott jogszabály alapján fognak eljárni. Megjegyzendő, hogy jelenleg nincs tudomásunk ezzel kapcsolatos tervezetről.


Cafeteria 2012

Általánosan, minden munkavállalót érintően a következőket lehet tudni a 2012. évi cafeteriáról

Az eddigi általános étkezési utalvány helyett a Széchenyi Kártya vendéglátás kártyája lesz használatos a meleg étkeztetésben. Ez a kártya készétel fogyasztására, vagy készétel vásárlására jogosít majd fel, amely 5.000-Ft-ot meg nem haladó értékben minősül majd béren kívüli juttatásnak.

A benyújtott törvényjavaslat alapján továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által a Széchenyi Pihenő Kártya számlára utalt támogatás. A kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően azonban az három egymástól elkülönített, különböző célt szolgáló kártya számlájára utalható az alábbiak szerint:

– a szálláshely kártya számlájára utalható, külön jogszabályban meghatározott szálláshely szolgáltatásra felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb 225.000-Ft támogatás;

– a vendéglátás kártya számlájára utalható, melegkonyhás vendéglátó-helyeken (e körbe tartozik a munkahelyi étkeztetést is) külön jogszabályban meghatározott étkezési szolgáltatásra felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb 150.000.-Ft támogatás;

– a szabadidő kártya számlájára utalható, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, külön jogszabályban meghatározott szolgáltatásra felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb 75.000.-Ft támogatás.

További változás, hogy a béren kívüli juttatások köréből kikerül az internet szolgáltatás. Értelemszerűen így nem biztosított az internet szolgáltatáshoz eddig nyújtott 5 ezer forintos támogatás sem.

Az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az iskolarendszerű képzés költségeinek átvállalása változatlan formában lesz biztosított a jövőben is.

A cafeteria 2012-től további változást is eredményez majd. A béren kívüli juttatások 19%-os személyi jövedelemadója  16%-ra csökken, de évi 500.000.-Ft feletti juttatás esetében, erre az összegre még 27% eho-t is rátesznek majd.

A béren kívüli juttatás egyik legkedveltebb eleme az étkezési utalvány, amellyel egyaránt jól jár a munkavállaló és a munkáltató is.

Ez a juttatás több éven keresztül adómentes volt, ám napjainkra már elvesztette ezt a kedvezményét.
Az étkezési utalvány 2012-ben 25% adóval terhelt, havi 18.000.-Ft-ig. Lényeges tudni, hogy az étkezési utalvány 2012-ben is csak annak adható, aki munkaviszonnyal rendelkezik. Ám az utalványt egyben is adhatja a munkáltató, az év munkaviszonyban töltött hónapjainak arányában. Így fordulhat elő, hogy az étkezési utalvány még december hónapban is adható a munkavállaló részére például jutalomként, 12×18.000.-Ft értékben.

A béren kívüli, azaz a természetben juttatások 2012 rendszere az alábbiakat foglalja magába:

– az üdülési csekk évente a minimálbér mértékéig, amely a munkavállaló és közeli hozzátartozói számára egyaránt felhasználható, illetve társas vállalkozó esetében személyesen közreműködő tag részére is adható

– az étkezési utalvány hideg – meleg élelemre vonatkozóan havonta 18.000 Ft-ig, amely munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is adható

– a munkáltató által a SZÉP, azaz Széchenyi Pihenő Kártya számlára utalt támogatás legfeljebb évi 300.000.-Ft-ig (munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is)

– az iskolakezdési támogatás évente a minimálbér 30 %-áig (munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is)

– az iskolarendszerű képzés átvállalt költsége évente a minimálbér 2 és ½ -szereséig (munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is)

– a munkáltató hozzájárulása az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba havonta a minimálbér 50 %-áig

– a munkáltató hozzájárulása az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba havonta a minimálbér 30 %-áig

– a foglalkoztató hozzájárulása a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe havonta a minimálbér 50 %-áig

– az internethasználata legfeljebb havi 5.000.-Ft-ig (munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is)

– a helyi utazási bérlet (munkavállaló és társas vállalkozó személyesen közreműködő tag részére is)

– a szövetkezet közösségi alapjából nem pénzben juttatott jövedelem a minimálbér havi összegének 50 %-áig

TMRSZ vezetősége