Avatás fenyegetéssel és összeugrasztás kísérletével spékelve

A TMRSZ meghívottként vett részt Budapesten 2011. szeptember 24.-én az új rendőrkollégáink felavatásán a Hősök terén.

A meghívást tisztelettel tudomásul vettük, s a helyszínen a kért időben megjelentünk. Egy álló fogadás keretében vártuk a meghívottakkal az esemény kezdetét. Képviselőnk elmondta, hogy a rég és közelmúlt „nagyjai”, színe java felvonult, bár eléggé „válogatott” volt a társaság, az amúgy politika mentes rendőrségre tekintettel gondolván…


Forrás: Orbán Viktor facebook oldala
Forrás: Orbán Viktor facebook oldala

A helyszínen sajnálattal vettük észre, hogy rajtunk kívül csakis egy szakszervezeti képviselő volt jelen, bár szerintünk mindenki kapott meghívót. Biztosan halaszthatatlan ügye volt mindenkinek, mely fontosabb lehetett, mint az, hogy jelenlétükkel megtiszteljék a kollégákat, tagjaikat. De hát ez az Ő keresztjük, cipeljék is ők.

Az esemény nagy érdeklődést váltott ki, a megjelentek nagy százalékban a családtagok és barátokból tevődött össze.

El kell ismerni, hogy a megjelent friss kollégák, maximálisan egységesen jelentek meg, bár kollégánk elmondása alapján inkább hasonlított egy meccsbiztosításra való felsorakozáshoz, mint eskütételhez, hiszen az „egyenruha” hiánya ezt hozta ki belőle. Úgy jellemezte, hogy „olyan volt ez, mintha anno minket a szürke gyakorlóban meneteltettek volna fel.”
Ettől függetlenül a rendezvény, ahogy az kell díszben és pompában, az esemény megzavarása nélkül zajlott le.

A helyszínen megjelent az Ország és a Nép fő szolgája is – merthogy az kéne hogy legyen, s nem pedig annak nyomorítója – a miniszterelnök.

Felháborító, hogy a választások már rég elmúltak; s bár nap, mint nap tanúbizonyságát adja a Fidesz, hogy ők bizony már az elejétől fogva hazudnak, még mindig ígérget és ködösít, sőt néhány megjegyzésével fenyeget is!

A mondandója körülbelül 10%-a – jelenlévő képviselőnk szerint – szólt az esküt tevőkhöz. A többit a médiának és az azt figyelemmel követő embereknek szólt.

Többek között dezertőrnek nevezte azokat, akik esetleg magukra öltik valamely „félkatonai csoport” „egyenruháját”. Ez azért is érdekes, mert ugye mint mindenki tudja az utóbbi években ez nem kicsit mosódott össze, melynek következtében akár egy fekete pólót és egy terepnadrágot is ennek titulálnak, az amúgy olyan emberek, akik még életükben nem láttak egyenruhát.

Továbbá újból elmondta, hogy „…nem tűri el…”, hogy „…életerős emberek otthon üljenek, amíg a többiek dolgoznak…” Elmondta, hogy „ígéri” (tudjuk ez mennyit ér), hogy a szolgálati nyugdíjasoktól elvett adót, az utolsó forintig az Önök (utalt az esküt tevőkre!) fizetésének növelésére fordítják.

Reményeink szerint lesz majd olyan fórum, ahol ezt a fejéhez vághatjuk és akár számon is kérhetjük rajta, hiszen tudjuk, hogy jelenleg a frissen felszereltek NETTÓ BÉRE 75.000.- Ft, jövőre ez még kevesebb lesz!

Az avatásnak magának egyetlen egy szépséghibája lehet, mely infónak a vizsgálata még tart.

Tudni illik, többen kijelentették, hogy már „nem az első avatásunk”….

És ha ez beigazolódni látszik, akkor bizony megint csak matematikai számmisztika az, amit a „nagyember” mondott, miszerint „…közel háromezer” egynéhányszáz rendőrt állítottak szolgálatba…. Ez amúgy is érdekes szám, hiszen például a BRFK. kerületeknél is olyan szintűek az emberhiány miatt okozott problémák, mely már- már a minimum szintet sem ütik meg. De természetesen a „próbaidős” minősülések is kérdésesek, mert ugye kit kivel küldenek ki szolgálatba????

Az avatottaknak hosszú életet (a lassan 100 éves nyugdíjkorhatár miatt szükséges lesz) és sok türelmet kívánunk. Kívánjuk, hogy szolgálati éveik alatt sikerekben legyenek gazdagok, mindig tudjanak a helyzetnek megfelelően – helyesen – cselekedni, intézkedni, magyar embernek maradni!

 

 

TMRSZ