Tisztelt Dusán!
Tisztelt Zsolt!
Néhai kollégáink!
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete nevében engedjétek meg, hogy ezúton is főhajtással adózzunk emléketeknek, hősies munkátoknak, áldozat vállalásotoknak. Büszkék vagyunk rátok és fájó szívvel emlékezünk életünk végéig azokra a napokra, amikor halálhíretek hallatán gyomrunk görcsbe rándult, látásunkat könnyeink homályosították el, és tehetetlenségünkben legszívesebben kiordítottuk volna a világba a fájdalmunkat, valamilyen csodában várva, hogy talán mégsem igaz, hogy ilyen nem történhetett meg.
A közvélemény megdöbbent, nem akarta elhinni, hogy a XXI. században olyanok megtörténhetnek, amely események Veletek történtek meg.
Zokogó árvákat, özvegyeket, szülőket hagytatok hátra, az ország tisztességes és nagyobbik hányada erős rendőrségért a rendőrök megbecsüléséért kiáltott és a velünk, rendőrökkel ellenséges média halálotok napjaiban szimpatizált a rendőrökkel.
A rendőri vezetők a politikusok elmondták a szokásos frázisokat, üres tekintettel, ígéretekkel, politikai haszonszerzés céljával, talán még olyan is volt ekkor köztük, aki maga is elhitte amit mondott a rendőrök megbecsüléséről, az erős rendőrség szükségességéről, a munkafeltételek javításáról.
Közvetlen kollégáitok, az igazi rendőrök és a rendszerető emberek szemében a mindennapok valódi rendőrei, a rend őrzői, a mindennapok hősei maradtatok és azok is lesztek az örökkévalóságig. Nap, mint nap érezzük, hogy ma is köztünk vagytok és erőt adtok számunkra. A TMRSZ soha nem felejt el Benneteket és a többi, idő előtt elhunyt hőst.
Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a Veletek történtek ne ismétlődhessenek meg, hogy itt maradt szeretteitek, árván maradt kisgyermekeitek is érezzék azt, hogy az apukájukra, anyukájukra büszkék lehetnek mindannyian.
Ti, onnan fentről bizonyára sokkal jobban látjátok, hogy itt lenn, ebben az egyre zavarosabb földi létben kis hazánkban mi miért történik, kik az igazi felelősök azért, hogy megtörtént az aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
Bizonyára ma már azt is jól látjátok, hogy a kollégák összefogása mellett ma már harcot folytatunk a saját kormányunk, az állam végrehajtó szerve ellen is, mert erkölcstelennek, vállalhatatlannak tartják ezek az okosnak hitt politikusok azt, hogy 25 év szolgálat után a rendőr, és a többi hivatásos nyugállományba vonulhasson.
Hiába hivatkozunk Rátok, a Ti tragikus sorsotokra, hogy bármikor, bármelyikünkkel megtörténhet szolgálat közben az, ami Veletek történt. Ti már soha nem lesztek élősködőknek, Kádár-huszároknak, dolgozni nem akaróknak minősítve a kormánypárti politikusok által. Pedig amikor ezt mondják, valahol Rátok is igyekeznek a szégyenbélyeget sütni, noha amikor Rátok terelődik a szó, akkor persze a szavaikban hősök vagytok, de sajnos csak a hazug szavaikban.
A valóságban az történt, amit Ti onnan fentről jól láttok, és ami miatt ez a képzeletbeli levél azért került megírásra, hogy Veletek együtt a ma még köztünk lévő egykori és jelenlegi rendőrkollégáink is lássák, hogy milyen mértékben állt feje tetejére a politikusok szemében a közrend, a rendőrök, a mindennapi hősök megbecsülése.
Cinkosan és képzeletben összekacsintok most Veletek és a levél megírásával remélem, hogy bátor helytállásotok emléke segít az egykori kollégáknak. Hiszem, hogy a kormánypárti politikusokat is anya szülte, hiszem, hogy a pénz, a hazugság, a tisztességes emberek kifosztásának mohó szándéka álarca mögött is ember van, aki volt gyermek, aki egykor őszinte volt és hitt a jó dolgok felülkerekedésében.
A dolgok jelenlegi állása azonban végtelenül elkeserítő, ha a Ti példátokat, a Ti megbecsüléseteket veszem alapul. Ezek a politikusok hogyan is becsülik meg valójában a rendőrt, az utca rendjét fenntartó rendőrt, ha a Ti emléketek sem ér nekik egy lyukas garast sem.
Mint azt bizonyára láttátok onnan fentről, közel egy éve a belügyminiszter írt egy levelet, hogy a hónapokra lévő nemzeti ünnepünkre terjesszük fel az arra méltó kollégákat. Az elsők között gondoltunk Rátok és hátra maradt szeretteitekre. Mindkettőtöket javasoltunk posztumusz jutalomra, bízva abban, hogy nem csupán az anyagi, hanem az erkölcsi megbecsülés is sokat enyhít szeretteitek fájdalmán.
Ma már tudjuk, hogy a belügyminiszter ezen megkeresése is ugyanolyan álságos volt, mint egy választási kampányfogás. A megkeresés felkérés és egyben üzenet is volt. A mögöttes üzenet a pénzjutalom, az előremenetel lehetőségét csillantotta meg a TMRSZ vezetőségének.
Hét embert javasoltunk, akiket munkájuk, helytállásuk alapján méltónak tartottunk az elismerésre és Ti Dusán és Zsolt mindketten a javasoltak között voltatok. A másik öt ember is rászolgált volna a jutalomra, és a jelölt személyeket – Titeket is – a Kongresszusunk is támogatta.
Március 15-én senki nem kapott jutalmat a 7 ember közül. Persze ekkor már javában folytak a rendőri hivatás maradék jogaiért való TMRSZ kiállások, utcai demonstrációk, ezért – mint akkor fogalmaztak – állításuk szerint későn adtuk le a javasoltak listáját, ezért nem kapott senki jutalmat, közölve, hogy majd augusztus 20-án.
Nem baj, gondoltuk még mindig naivan, egészen biztos, hogy a következő ünnepen, például Szent-Györgynek a Rendőrség védőszentjének a napján biztosan kaptok. Ekkor sem kaptatok jutalmat, pedig volt bőven boríték-osztogatás, csillaghullás.
A rendőri hivatás presztízséért tovább folyt a TMRSZ küzdelme, melynek eredményeként a TMRSZ főtitkára ma lakhelyelhagyási tilalmat szenved el, mivel büntetőeljárást indítottak ellene és érthetetlen módon a szakszervezeti segélyezést, annak összegszerű odaítélését is vizsgálja a nyomozó szerv.
Most érkeztünk el egy olyan ponthoz, amely legalább annyira szól a jelen összes rendőrének, mint Nektek és szeretteiteknek. 2011. augusztus 20-án ismét jutalmazás-dömping volt a BM-ben és Ti ismét kimaradtatok az elismertek köréből.
A mai napon jutott tudomásomra, hogy a TMRSZ üldözött főtitkára megkérdezte a BM illetékes elvtársától, a soros BÉT 2011.09.07-i ülésen, ugyan adjanak már választ arra, hogy milyen szempontok alapján kapott más szakszervezet főtitkára évi több százezer forint javadalmazást jelentő tanácsosi címet, és Ti miért nem?
A válasz lényegében az volt, hogy a BM illetékese Zsinka Úr, aki eddig minden rezsim hű kiszolgálója volt, azt nyögte ki válaszul, hogy „így jártatok.” Nyilván a KRSZ (RVE) főtitkárának Pach Dánielnek ténykedése hasznosabb a belügyminiszter szemében, mint egy hősi halott posztumusz jutalmazásával annak hátrahagyott szeretteit segíteni. Tudjátok, kellenek a szalonképes, együttműködő és rugalmas szakszervezeti vezetők, néhányuk havonta 600-800 ezer forintos rendszeres javadalmazással (jutalmazással) némelyikük nyugdíjuk mellett, a jó, és a mindenkori kormány számára hasznos munkájukért.
Jó, ha szeretteitek és itt maradt kollégáitok is tudomást szereznek róla, hogy hősies helyt állásotok, emléketek ma nem ér annyit a fülkeforradalmár politikusok szemében, mint egy szalonképes szakszervezeti vezető látszat-berzenkedése, hangoskodása és látszólag fogcsikorgatós megállapodás aláírása időről-időre, amely természetesen minden egyes alkalommal
hatalmaseredményésakezdetikormányzatielképzelésekhezképestamaximumamitkilehetetthoznibelőle.
Természetesen, ha a tisztesség szemernyi szikrája még pislákol a felelős illetékes elvtársakban, akkor ez a levél nem volt hiábavaló azért, hogy szeretetteitek mindennapjait kicsit megkönnyítsék a következő ünnep alkalmából.
A TMRSZ Vezetőségének pedig javasolni fogom az elmaradt augusztus 20-i kormányzati elismerés hiányának fájdalmát enyhíteni egy TMRSZ elismeréssel. Azt hiszem a TMRSZ tettekben is ki fogja fejezni, hogy nem felejt el soha Benneteket. Elnézésetek kérem utólag azért, hogy emléketek felidézésével nem csupán előttetek kívántam tisztelegni, hanem a ma még élő kollégák érdekében a Ti példátokon keresztül hívom fel a közvélemény figyelmét a kormány rendőri hivatást szétromboló szándékának elfogadhatatlanságára. Kollégák vagytok és ebben a harcunkban a legerősebb érveket adjátok emléketekkel.
Legyen számotokra könnyű a föld!
Köszönettel és tisztelettel egy TMRSZ-es