2011. augusztus 15-én
száműzetésem 70. napján

Egy hete írt beszámolómban leírtam, hogy ügyvédemen keresztül, valamint személyesen is már több alkalommal kezdeményeztem a velem szemben elrendelt lakhelyelhagyási tilalom feloldását. Előadtam, hogy mivel édesapám, aki 80 éves korára betegeskedés közepette éli meg a nyomozó szervek vegzálását, a legutóbbi esemény óta, amióta az autómat az ő lakásán foglalták le, üldöztetésnek, számára is veszélyesnek éli meg a helyzetet. Egyszerű vidéki emberként, aki ráadásul több mint 52 év házasság után a közelmúltban vesztette el a feleségét nehezen viseli azt, hogy egyik napról a másikra mindenestül felforgatták az életét, a korábbi nyugalom helyett naponta kell szembesülnie az eljárás terheivel. Az eljárással járó tortúra nemcsak a saját, hanem kiskorú gyermekem életét, mindennapjait is megnehezíti. Életünk mára már szinte ellehetetlenült, méltatlan és embertelen.

Beadványaimban elsődlegesen a lakhelyelhagyási tilalom feloldását, másodlagosan pedig azt kértem, hogy amennyiben – nyilvánvalóan a politikai nyomás miatt – azt továbbra is fenn kívánják tartani, akkor legalább kiskorú gyermekem érdekét vegyék figyelembe, nevezetesen, hogy az idei iskolaszünet számára nem a kikapcsolódást és az önfeledt gyermekkort jelentette, hanem a hatóságok folyamatos zaklatását és azt a megaláztatást, amit rajtam keresztül ő is nap mint nap megszenvedni kénytelen. Miután édesapját születése után rövid idő elteltével elvesztette, ezért özvegyasszonyként én jelentem számára a családot, a biztonságot, valamint az egyetlen támaszt és lehetőséget ahhoz, hogy boldog gyermekkor után mentálisan és erkölcsileg is teljes emberként lépjen az ÉLET-be. Sajnálatos módon az elmúlt 70 nap alatt elszenvedett meghurcoltatásnak ő áldozatává vált, 11 évesen kénytelen volt megtapasztalni és átélni hogy manapság mire képes a hatalom. Gyermekem számára a legnagyobb problémát és bizonytalanságot az okozza, hogy még augusztus közepén sem tudja, hogy hol fogja megkezdeni 6. osztályos tanulmányait.

Beszámoltam arról is, hogy súlyos egészségügyi problémákkal küzdök, ami miatt rendszeres vizsgálatokra, olykor orvosi felügyeletre szorulok, valamint hogy a kórtörténetemet ismerő kezelőorvosaim Szekszárdon és Pécsett vannak. Orvosaim javaslatára további olyan vizsgálatokra, beavatkozásokra lenne szükségem, melyek Létavértesen nem elérhetőek, és amelyeket Pécsett szeretnék elvégeztetni.

Miután az egyébként otthon is sokat betegeskedő gyermekem az elmúlt több mint két hónapban számos vírussal, betegséggel is megküzdött, ezért az iskolakezdést megelőzően őt is szeretném alaposan kivizsgáltatni, ugyanis felelősségteljes anyaként nem engedhetem meg, hogy az engem ért alaptalan vádak miatt elszenvedett pszichés teher benne is maradandó fizikai nyomokat, egészségügyi problémákat okozzon.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség vezetője dr. Horváthné dr. Fürst Gabriella kérelmemet azzal az indokkal utasította el, hogy szerinte a körülményeimben olyan lényeges változás nem állott be, amely a lakhelyelhagyási tilalom feloldását, illetve a tartózkodási hely megváltoztatását indokolná. Álláspontja szerint az általam előadottak, azaz a saját, kiskorú gyermekem valamint 80 éves édesapám egészségügyi és pszichés állapota, életkörülményei nem szolgálnak elegendő indokként az ügyészség érdekeivel szemben.

Indoklásában azt adta még elő, hogy további tanukat kíván kihallgatni, akik velem függőségi viszonyban állnak, mint munkáltatóval és mint főtitkárral, valamint hogy szerintük fennáll a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye.

A nyomozást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség 2010. február 3-án indította, de azóta befejezni nem tudták, a nyomozást először bűncselekmény hiányában megszüntették, majd több mint egy évvel később érdekes módon újra indították, és azt állították, hogy azért vesznek őrizetbe, mert konkrét bizonyítékaik vannak ellenem, továbbá hogy el akarok szökni, el akarok rejtőzni és különben is nehezíteném számukra a bizonyítást. Megjegyezem, hogy mindez a feltételezés persze teljesen abszurd egy súlyos egészségügyi problémákkal rendelkező, kiskorú gyermekét egyedül nevelő özvegyasszonytól, de a törvény szövegén kívül mást nem is írtak le, mivel nem is tudtak volna. Egyértelmű számomra és sokak számára is, hogy a legnagyobb ellenállást tanúsító szakszervezet vezetőjét egy olyan helyzetben állítják félre, amikor is rendszeresek a kormány intézkedései, melyek a magyar nép ellehetetlenítését, földönfutóvá tételét célozzák meg, újabb és újabb megszorításokat bevezetve.

A politikai hatalom egyik kiszolgálója volt annak idején az RSZVSZ is, aki közvetlenül a belügyminiszter alá tartozott. 2005-ben azért tett ellenem feljelentést a Kaposvári Nyomozó Ügyészségen oly módon, hogy besétáltak az APEH-ba és onnan adótitkokat hoztak ki, majd azt értékelve feljelentettek adócsalásért, merthogy 1 tál étellel többet ettek egy rendezvényen az ott megjelent tagjaink és az adót nem fizettem be utána mint szakszervezeti vezető. Az eset kapcsán a sajtóban „adócsaló alezredesként” szerepeltem. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség akkor is a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte rám e „nagy horderejű bűncselekmény” miatt. Az ügygazda egyébként akkor is a jelen ügyben is tevékenyen résztvevő dr. Matyók János volt. Az ügy több mint 2 évig tartott, addig tartottak nyomás alatt, mígnem az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette a bíróság I. és II.fokon is, de arról a sajtó sajnos már nem számolt be olyan vehemenciával.

Jelen ügyben arról szereztem tudomást, hogy a politika minden követ megmozgat az ellehetetlenítésemre. Magas és hiteles körökből arról tájékoztattak, hogy maga Orbán Viktor emberein keresztül ( gondolok itt Pintér Sándorra, Lázár Jánosra és Polt Péter legfőbb ügyészre) intézkedett, hogy addig tartsanak távol a munkavállalók kizsákmányolására irányuló eseményeiktől ameddig csak tudnak és lehetőség szerint húzzák az időt.

Orbán Viktor emberei pedig valóban mindent megtesznek az utasítás végrehajtása érdekében, az engem és gyermekemet érintő méltatlan helyzet továbbra is fennáll, ezért az információ nagy valószínűséggel igaz. Aztán miért is ne lenne igaz, hiszen arra a szakszervezetünk által feltett közérdekű adat kiadására irányuló kérdésre, hogy az országgyűlési képviselők közül hányan rendelkeznek a magyaron kívül és milyen állampolgársággal, még jóindulattal is csak 4%-uk adott választ. Megjegyzem, hogy amikor a téma napvilágra került, több figyelmeztető, valamint számos fenyegetést kaptam, melyekben kérdőre vontak, hogy mit akarok én, valamint „felszólítottak” arra, hogy ne feszegessem a témát.

Meghatottan értesültem viszont arról, hogy meghurcoltatásomat látva a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete tisztségviselői, tagjai, de külsős magyar állampolgárok is tiltakozó akcióba kezdtek, és országszerte gyűjtik az aláírásokat, ugyanis petíciót kívánnak benyújtani a Kaposvári Nyomozó Ügyészség felé „szabadon engedésem” érdekében. Minden magyar állampolgárnak, tisztségviselőinknek, tagjainknak ez irányú kitartó és fáradhatatlan közreműködéséért ez úton is hálás vagyok, mert hitemet erősíti és erőt ad, hogy elviseljem a megaláztatásokat.

Előzmények:

1.) Száműzetésem érdekes eseményei
2.) Keleten a helyzet változatlan