- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Varga Mihály szerint jövőre nehéz évünk lesz

Forrás: Népszava

Lehet, hogy Varga Mihálynak igazságszérumot adtak tegnap, mert szabályos őszinteségi roham lett rajta úrrá: a Gazdasági Rádiónak adott interjúban lényegében elismerte, hogy a kormány eddig beharangozott gazdasági tervei nem tarthatók és jövőre valószínűleg rendkívüli intézkedésekre lesz szükség.

Varga Mihály

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki egyben a Fidesz alelnöke is, lehetségesnek nevezte, hogy akár 0,3-0,5 százalékponttal is alacsonyabb lesz a növekedés a tervezetnél, felül kell vizsgálni a konvergencia-programot, az Új Széchenyi Tervet és a Széll Kálmán tervet (magyarán további megszorítások jönnek), sőt a költségvetési lyukak betöméséhez 2012 elején el kell adni az állami Mol-részvények egy részét.

A Fidesz alelnöke úgy fogalmazott, hogy “ha a mostani frankárfolyam tartós marad, akár 0,3-0,5 százalékponttal is ronthatja a gazdaság növekedési képességét”. Az államtitkár szerint a gadaságpolitika nagyon szűk mezsgyén tud csak mozogni. A kereslet ösztönzésének eszközéhez sem tud nyúlni a kormány, mert az államadósság mértékét mindenképpen a GDP-arányos 80 százalék alatt kell tartani. Elemi érdeknek nevezte, hogy az idén 3 százalék alatt legyen az államháztartási hiány.

A görög események elfajulása esetén a kormánynak újra kell számolnia a konvergencia-programot, illetve várhatóan felül kell vizsgálnia az Új Széchenyi Tervet, Széll Kálmán tervet is. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy negatív forgatókönyv esetén fel kell mérni, hogy a foglalkoztatás, a gyógyszerpiac, a közösségi közlekedés vagy a nyugdíjrendszer átalakítása során mely területen kell esetleg gyorsítani, vagy miről kell lemondani. Az államtitkár azt támogatná, hogy az adójóváírás már 2012-ben szűnjön meg. Mindez a már beharangozottakon felül további megszorításokat vetít előre már jövőre. Mint mondta, a MÁV és a BKV fokozatos adósságrendezése sem kerülhető meg. Ennek ellenére Varga Mihály “kicsit túlzónak” tartja, hogy az elemzők szerint jövőre további 600 milliárd forintot kell majd megspórolni.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár nem zárta ki a Mol-ban meglévő állami részesedés egy részének értékesítését. “El tudok képzelni olyan helyzet, hogy 2012 elején a biztonságos finanszírozáshoz arra lesz szükség, hogy az állami csomag egy része értékesítésre kerüljön” – magyarázta. Hangsúlyozta ugyanakkor: fontos érdek, hogy a magyar kormánynak az ország stratégiailag legfontosabb cégére rálátása legyen.

Tukacs István, a parlament költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának szocialista tagja Varga Mihály nyilatkozatával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kormány közé tette a Magyar Közlönyben a 2012-es és 2013-as költségvetés sarokszámait, ebből már kiolvasható volt, hogy a növekedés kisebb lesz a korábban vártnál. Nincs élénkülés, aminek alapvetően a buta gazdaságpolitika az oka. Kérdésünkre válaszolva Tukacs István hangsúlyozta: nem csoda, ha egy szakember ezt belátja. Az jó, hogy eljutottak a felismerésig, mégsem lehet örülni, hiszen ez újabb megszorításokat jelent.

 

S. I. / Népszava

 

Forrás: Népszava