A TMRSZ Demonstrációt hirdet!

2011.05.23-án hétfőn Budapesten,
2011.05.24-25-26 Hódmezővásárhelyen!

A TMRSZ a “Hivatásunk Védelmében” meghirdetett a TMRSZ által elfogadott„Tettrekész rendvédelemért, a kiszolgáltatott magyar munkavállalókért” demonstrációs sorozat Bizottságának tagjaként, annak egyik szervezőjeként 2011. május 23-án 10 órától 24 óráig Budapesten a parlamentnél tart demonstrációt, este fáklyás felvonulással, A rendezvényen résztvevők a Kossuth Téren gyülekeznek, illetve a Parlament körül fognak menetelni.

Majd pedig

TMRSZ demonstráció 24-25-26. napokra Hódmezővásárhelyen 14:00-20:00 óra között Hódmezővásárhely Kossuth térre, Hódi Pál utca, Zsoldos utca területre, ami szintén fáklyás felvonulással zárul.

Rendezvényünk célja, hogy kifejezzük tiltakozásunkat a bérek tisztességtelen volta miatt, a szerzett jogok folyamatos csorbítása, a rendőrségi, rendvédelmi dolgozók és ezáltal minden magyar munkavállaló ellehetetlenítése, a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása, annak jogsértő visszamenőleges hatálya miatt, felhívjuk a kormány, annak országgyűlési képviselőinek, az állampolgárok, illetve munkatársainak figyelmét, arra, hogy a rendőrségi munkavállalók illetve minden magyar munkavállaló munkafeltételei, juttatásai hátrányosan változtak és változnak folyamatosan.

Nem csak a rendvédelemről van szó, hanem a magyar nyugdíjasokról és a leendő magyar nyugdíjasokról!

A demonstrációra jelentkezni lehet minden magyar munkavállalónak a TMRSZ KKI-nál faxon 06 74 511575 vagy telefonon 06 70 4599401 számon, illetve pozsonyijogasz07@gmail.com és a tmrsz@interware.hu -n

 

 

TMRSZ