Forrás: BEOL – Imre György
A gyulai határátkelőhely előtt több mint húsz gépkocsival tüntetnek a nyugállományban levő, egykori rendvédelmi dolgozók.
A gépkocsik ablakára ragasztották fel a feliratokat, illetve szorgosan írták fel a kormánynak szánt üzeneteket a táblákra – több nyelven is, hogy az esetlegesen értetlenkedők is megérthessék, mit szeretnének elérni, türelemmel legyenek velük szemben. Ahogy az egykori rendvédelmi dolgozók szónoka az útbaigazításkor fogalmazott, a hétfőn este elfogadott törvény az összes 65 év alatti, nyugállományban levőre vonatkozik, nemcsak a rendvédelmisekre, ezt azonban elhallgatta a kormány. Budai Béla úgy véli, hogy a mostani módosítás után akár már egy miniszteri rendelettel is elvehető az, ami még maradna.
― Egy csepp vagyunk csak a tengerben, de akár egy csepp is képes sziklákat felőrölni ― emelte ki, ezzel is utalva arra, hogy az ország több helyszínén, több határátkelőhelyen szerveznek félpályás útlezárást, de blokádra nem kell számítani. Lapunk kérdésére elmondta, hogy ez nem szakszervezeti, hanem egykori megyei rendvédelmisek spontán tüntetése. Hétfőn egyébként több mint százan voltak a fővárosban, ha kell, akkor a 16-ára meghirdetett bohócforradalomkor is.
― Az idegeim is rámentek, nincs rendben a vérnyomásom sem ― mondta Budai Béla. A seregben 10 évig szolgált hivatásos katonaként, utána a rendőrség kötelékébe állt, összesen 27 esztendőt és 6 hónapot húzott le, végül rendőr-alezredesként vonult vissza. Több olyan esetről számolt be, mikor egymaga göngyölített fel egy bonyolult ügyet. A család szent, ennek ellenére őket is megfenyegették.
― Mi a népet szolgáltuk! És ti? ― pingálta fel nagy fekete filccel az egyik kartonlapra a 45 éves Rocskár János. A lökösházi egykori határőr 5 éve vonult vissza, azóta biztonsági őrként dolgozik. Arról beszél, hogy lánya egyetemen van, fia is főiskolára készül, ha azonban elveszik azt, amiért már megdolgozott, akkor nem lesz miből mindezt finanszírozni. Úgy véli, az ő kevés kis pénzét szeretnék ott fent azok, akiknek sok van, pedig nekik kellene példát mutatni és beadni a fizetést az állami kasszába.
― A legelismertebb hivatások közé tartozik, ez kétségtelen, de a boltban ezért nem adnak semmit ― ecsetelte Vidó Attila, aki 29 évet szolgált hivatásos tűzoltóként a gyulai parancsnokságon. A 46 éves férfi eredetileg esztergályos, de mint mondta, egy percet nem dolgozott a szakmában, csak a tűzoltáshoz ért, így ha visszakerül a munkaerő-piacra, nem veszik fel sehova. A hitel azonban ott van a házán, régi autóval közlekedik, miközben a gyerekeket is etetni, ruházni kell.
Forrás: BEOL