- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Lázár és Balsai feljelentve

Dr Polt Péter
Legfőbb Ügyész részére

 

Budapest

 

 

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

 

 

Alulírott Szima Judit, a Tettrkész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára, annak törvényes képviselője, az alábbiak miatt fordulok Önhöz.

Kérem, hogy a mellékelten küldött feljelentés (minta) alapján szíveskedjen soron kívül állást foglalni, figyelemmel arra, hogy az abban foglaltak – álláspontunk szerint – helytálló jogi érvelést tartalmaznak.

Legfőbb Ügyész Úr álláspontjának megismerését követően azt a honlapunkon megjelentetjük.

 

Szekszárd, 2011. május 21.

 

 

Tisztelettel:

 

 

Szima Judit TMRSZ főtitkár

 

 

 

Tisztelt TMRSZ honlap látogatók!

 

 

Álláspontunk szerint a csatoltan megszerkesztett és honlapunkhoz eljuttatott feljelentés-minta okszerű, logikus és jogszerű feljelentésnek minősíthető. Erre figyelemmel mintaként megküldjük a Legfőbb Ügyész Úrnak, hiszen hivatalos észlelés alapján valóban helye lehet Lázár és Balsai képviselő urak ellen büntetőeljárás megindításának.

Nyílt levélként is közzé tesszük, hiszen jogi segítséget is kívánunk adni tagjainknak és minden magyar állampolgárnak jogai és sérelme orvoslása érdekében.
Abban is segíteni kívánjuk a jogorvoslatért a nyomozó szervekhez fordulni kívánó polgártársainkat, hogy a 2011. május 23-i budapesti demonstráción aláírásokat kívánunk gyűjteni, amely azt fogja tartalmazni, hogy hivatásos állományú személyként, szolgálati nyugdíjasként, ezen személyek családtagjaiként a Lázár és Balsai képviselő urak által beterjesztett törvényjavaslat riadalmat, félelmet kelt.

Abban viszont kérjük a segítségetek, hogy azokat a blogokat, hozzászólásokat, sajtócikkeket hozzátok el nekünk május 23-án amelyekben a rendőrök, más hivatásosak és szolgálati nyugdíjasok elleni gyűlölködő megnyilvánulások valósultak meg.
Ezeknek a csatolása ugyanis úgyszintén bizonyíték a két fideszes képviselő bűncselekménye megállapítására.

Fogjunk össze, hogy azok a politikusok, akik eddig büntetlenül bűnözhettek, bűnözhetnek és másokat bélyegeznek meg, érezzék a nép felhatalmazását, a nép véleményét és ennek a súlyát. Megengedhetetlen ugyanis, hogy a mentelmi jog mögé bújva magukra nézve semmit nem tartanak kötelezőnek egyesek, míg másokból az utolsó garast is kitaposnák a jogalkotásuk irányának meghatározásával.

A TMRSZ segít és utat mutat az elnyomottaknak, kiszolgáltatottaknak. Most itt az idő, hogy Ön is eljöjjön, segítse munkánkat, erősítsen, bátorítson minket a jelenlétével.

 

 

Szekszárd, 2011. május 21.

 

 

Szima Judit főtitkár

 

 

 

F E L J E L E N T É S

„MINTA”

 

 

Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész úrnak,
Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségének Vezetője!

 

B U D A P E S T

 

 

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

 

 

Alulírott …………………………………………………………………………………..szám alatti lakos, sértett, ezúton büntető feljelentéssel élek

LÁZÁR JÁNOS (gúnynevén többek szerint: „Lézer” Lázár János néven közismert) ismertető jegyei:
hódmezővásárhelyi lakos,
botcsinálta – kontár, joggyakorlat nélkül sorozatosan alkotmányellenes javaslatokat benyújtó – jogi doktorátust valamilyen módon megszerző alak,
az ország legeladósítottabb városának polgármestere,
a Fidesz kormánypárti frakciójának vezetője,
országgyűlési képviselő,
közismerten a választási ígéreteit be nem tartó Fidesz párttag,
magyar rendőrt ellehetetleníteni kívánó megélhetési politikus,
aki például 4 évente csak utazási költségtérítés jogcímen számla nélkül 18 millió forintot vesz fel erkölcstelen módon és annak 98%-át esze ágában sincs befizetni az általa benyújtott többszörösen alkotmányellenes ötletelése kapcsán hozott törvények alapján, továbbá

BALSAI ISTVÁN (gúnynevén többek szerint: „Semmisségi” Balsai István) ismertető jegyei:

Szintén botcsinálta jogász, bár korábban még igazságügyi miniszterként is ténykedett az azóta futottak még kategóriájába tartozó MDF-ben, de onnan időben és gyakorlottan lelépve a Fideszben pártkarrierjét folytató „szakpolitikus”,
tehetséges, a közigazgatásban párját ritkító karriert befutó ifjabb Balsai apukája,
úgyszintén megélhetési szakpolitikus, ismereteink szerint budapesti lakos, akinek feltalálási helyeként az Országház Kossuth Téri büféje és nagy ülésterme közötti területet jelöljük meg, ismereteink szerint mindketten magyar állampolgárok (de nem lehet kizárni, hogy más állam állampolgárságával is rendelkeznek, figyelembe véve országromboló, nemzetellenes ténykedésre alkalmas beterjesztett jogszabály módosító javaslataikat)

 

személyek ellen, a Büntető Törvénykönyv 174/B.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c/, e/ és f/ pontja szerint minősülő közösség elleni erőszak bűntett elkövetése, továbbá – amennyiben az általuk beterjesztett, az 1949. évi XX. Alkotmány módosítására, a már szerzett jognak minősülő nyugdíjak elvétele lehetőségének megteremtését követően sor kerül a már nyugdíjjogosultságot szerzett személyek nyugdíja elvonásának, csökkentésének, vagy csorbítására alkalmas jogszabály megalkotására -, kérjük feljelentésünket úgy értékelni, hogy a feljelentett személyek által elkövetett köztörvényes bűncselekmény egyrészt előkészület arra, hogy magyar állampolgárok tízezreit bűncselekményt megvalósítva kényszerítsék arra, hogy valamit tegyen, vagy eltűrjön és ezzel jelentős jogsérelmet okozzanak, másrészt a Btk. 174.§-ában pönalizált kényszerítés bűntettét is kérjük halmazatban a feljelentett személyek terhére értékelni.

Felhívom Főügyész Úr figyelmét, hogy a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, amennyiben bűncselekményt megvalósító személyt tettenér, és mentelmi jogától függően kényszerintézkedés alá vonható, hogy bűncselekményét ne vihesse véghez, azt abbahagyja, vagy a rendőr intézkedésére megszakítsa.

Álláspontom szerint Lázár János és Balsai István az Alkotmány módosítására benyújtott javaslatuk benyújtásával, a sajtóban is ismertté vált indokolásával megvalósították a közösség tagja elleni erőszak bűntettét.
A beterjesztett javaslat ugyanis alkalmas arra, hogy a már szolgálati nyugdíjjogosultságot szerzett több tízezer magyar állampolgárok azon csoporttagjai ellen gyűlöletet keltsenek, aki hazájukat évtizedeken át hűen, odaadással önfeláldozás vállalásával szolgálták. Sajnos számos egykori kolléga hunyt el szolgálatuk teljesítése során, akiknek emlékét is meggyalázza a két bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozó két személy ténykedése, nem beszélve a sérelmet szenvedő társadalmi csoport tagjai családtagjainak félelméről, riadalmáról a feljelentett személyek ténykedésének büntetlenül hagyása esetén.

Az a helyzet, hogy a bűncselekményt elkövető személyek társadalmi közmegbízatásukkal visszaélve követik el nemzetellenes tevékenységüket és mentelmi joggal rendelkeznek, nem lehet mentség arra, hogy egy 8 éves szabadságvesztéssel fenyegetett terhű bűntettet következmények nélkül megtehessenek.

Hangsúlyozom, hogy álláspontom szerint az, amit Lázár és Balsai nevű egyének cselekszenek, nyilvánvalóan kimeríti a közösség tagjai elleni erőszak fogalmát, hiszen az általam közeljövőben csatolandó ív meggyőződésem szerint egyértelműen alá fogja támasztani, hogy a 2011. május 21-i demonstráción számos érintett magyar állampolgár úgy nyilatkozott, hogy a szerzett joguk (tulajdonuk) egyoldalú elvétele bennük mélységes és rettegő félelmet váltott ki, hiszen életüket arra alapozták évtizedekkel korábban, hogy bíznak az állam szavában és ha teljesítik szerződésben vállalt kötelezettségüket, akkor részesülhetnek az állam erre irányuló kompenzációjában, a szolgálati nyugdíjban.
Erre az állami ígérvényre (törvény, végrehajtási jogszabályok, az államfő írásos garanciája) is alapozva éltek állampolgári jogukkal a legutóbbi országgyűlési szavazások során is.
Ezek az emberek ma rettegnek, hogy a fegyveres szolgálatuk teljesítését követően olyan kiszolgáltatott és megfélemlített csoportba sorolta be őket a két feljelentett személy, amely életminőségük, tulajdonuk megfosztása miatt ellehetetlenülhet. Sok esetben a szolgálati nyugdíjba vonult személye munkatársai lennének – a kiszivárgott elképzelések szerint – olyan állampolgárokkal, akiket ők szolgálati idejük során sok esetben kényszerintézkedés alá vontak és ennek során számos esetben kaptak életveszély kilátásba helyező fenyegetést is.
Elképzelhetetlen jogos, indokolt és erkölcsös törekvésnek minősíteni a két személy ténykedését, amelyre a jogsértő, indokolatlan és erkölcstelen jelzők mellett a gátlástalanság, az adott szó szentségének a semmibe vétele is túlzás nélkül megállapítható.

A közösség elleni erőszak elkövetésével Lázár és Balsai nevű személyek több tízezer magyar állampolgárban váltottak ki reális, és fenyegető veszélyérzetet, ezért kérjük, hogy nevezettekkel szemben a büntetőeljárást szíveskedjen elrendelni.

Állásfoglalását kérem továbbá Legfőbb Ügyész úrnak, hogy a feljelentés – nyílt levélként az interneten való elhelyezését követően – azok a rendőrök, akik ma még hivatásos szolgálatban állnak – és így vonatkozik rájuk a 24 órás intézkedési kötelezettség is – a mentelmi joggal rendelkező feljelentett személyeket tetten érhetik-e? A bűncselekményt elkövető személy ugyanis pártállásra, rasszra, fajra, állampolgárságra tekintet nélkül intézkedés alá vonható. Álláspontom szerint ugyanis, ha Lázár és Balsai nevű személyek ha az Országgyűlésbe igyekeznek, azt azért teszik, mert ott tudják folytatni a közösség elleni erőszakot több tízezer szolgálati nyugdíjasban és aktív állományú hivatásosban is félelmet keltve.

Kétségtelenül visszás, és az eddigi joggyakorlat még nem forrta ki azt, hogy ha egy nyilvánvalóan bűncselekményt elkövető személy a bűncselekményét mentelmi jog mögé bújva, hivatalos eljárás színlelésével, azt jogosnak feltüntetve kívánja elkövetni, mi a teendője és a ténykedésnek melyek az esetleges törvényi akadályai, egy olyan rendőrnek, de akár egy szolgálati nyugdíjasnak, vagy egyszerű magyar állampolgárnak is, akiben ezen két személy hivatalos ténykedése riadalmat, félelmet kelt, mert a szakmájuk hivatása ellen ezen két személy ténykedése alkalmas ezen érzetek kiváltására.

Az ismereteim szerint ugyanis ma rettegnek a szolgálati nyugdíjasok és családtagjaik, ha azt látják, és arról szóló híradásokat kapnak, hogy ez a két személy bemegy az Ország Házába abból a célból, hogy ezen családok életét tönkretegye, földönfutóvá tegye őket és családtagjaikat.

Bizonyára megérti Legfőbb Ügyész Úr, azt, hogy ez elkerülhető legyen, gyors, és pontos állásfoglalása kiadásával elősegítheti a rendőrség szakmai munkája színvonalának az emelését. Várjuk soron kívüli válaszát azért is, mert 2011. május 21-én demonstrációt kívánunk tartani és ott előreláthatólag több ezer olyan magyar állampolgár jelenik meg, akikben a feljelentett személyek feltűnése riadalmat kelt és úgy ítélik meg, hogy ezen személyek folytatni kívánják a közösség elleni erőszakra irányuló ténykedésüket.

Álláspontom szerint nem egyértelmű az, hogy ez esetben az említett személyek elfoghatók-e, ellenállásuk esetén kényszerintézkedés alkalmazhatnak-e velük szemben az őt elfogó rendőrök. Fentiekre figyelemmel kérjük Önt, hogy mielőbb válasza megírásával – amelyet soron kívül megjelentetnénk levelünk mellet, hiszen több tízezres látogatottságú lett honlapunk a feljelentett személyek ténykedésétől való riadalom erősödésével – segítse elő a jogállamiság kereteinek a fenntartását, a rend érvényesülését és azt, hogy a feljelentett két személy mentelmi joga felfüggesztésére a kezdeményezését mielőbb megtenni szíveskedjen.

Ennek elmaradása meglátásom szerint beláthatatlan következményeket eredményezhet, hiszen az emberek megbélyegzésében gyakorlatot szerezni kívánó kormánypárti politikusok ténykedésének büntetlenül hagyása esetén a közeli jövőben kipécézhető, a társadalom széles köreiben gyűlölet, indulat kiváltására irányuló ténykedés maradhat büntetlenül. Amennyiben tehát Legfőbb Ügyész Úr elmulasztja a fent megjelölt alakok ellen a büntetőeljárás megindítását, bárki jogot formálhat ezt követően, hogy a társadalom egyes csoportjai ellen valós, vagy vélt tényezők felsorolásával olyan indulatokat szítson büntetlenül, amely az adott csoporttagokban (például egy meghatározott párt tagjaiban, az ellenük megnyilvánuló emocionális stílusjegyeket tartalmazó nyilatkozatok megfogalmazásával) büntetlenség nélkül rettegést, félelmet keltsen, ellenük indultokat generáljon a társadalom más csoportokba tartozó tagjaiban.

Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy Lázár és Balsai személyek ténykedése olyan fokú riadalmat váltott ki az érintett csoportok tagjaiban, amelynek során a csoport tagjai félelmükben védekezni fognak, vagy olyan lépéseket tesznek – mivel úgy érzik, hogy mindenüket el kívánja rabolni Lázár és Balsai törvénytervezete alapján az állam – amelyek adott esetben kezelhetetlenné, fékezhetetlenné válnak az állam erre létrehozott szervezetei, intézményei által.

Legfőbb Ügyész úrnak rendkívül nagy a felelőssége abban, hogy a közösség elleni erőszakot megvalósító és most feljelentett személyek bármilyen tulajdonságukra tekintet nélkül feleljenek az igazságszolgáltatás előtt. Ennek elmaradása esetén beláthatatlan következmények vehetik kezdetét.

Segítő közreműködését előre is köszönöm, kérem, hogy a büntetőeljárást elrendelni szíveskedjen!

 

Budapest, 2011. május 21-én

 

 

………………………………….
aláírás