Forrás: Népszava Online
A demonstrációkat megtorló kormányzati retorziónak tartják a szakszervezetek, hogy feljelentést tettek, majd nyomozást rendeltek el a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hét évvel ezelőtti szállodaeladásai miatt. A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást, miután a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal még áprilisban feljelentést tett. A kormány lényegében államosítani akarja az alapítvány vagyonát.
Az ügyészség gyanúja szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a piaci ár feléért adott el több szállodát a Hunguest Hotelsnek. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) korábban azt emelte ki, hogy az induláskor kapott 365 ingatlanból mára már csak 25 van az alapítvány résztulajdonában. Az ügyészségi eljárás a szakszervezetek egyöntetű véleménye szerint retorzió a márciusi demonstrációk miatt – válaszolta kérdésünkre Kiss Béla, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) alelnöke. Mint mondta, már a legutóbbi tüntetések idején megszellőztették, hogy a szakszervezetek erre számíthatnak. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke azt mondta lapunknak, hogy a többnyire lepusztult szakszervezeti üdülők értékesítéséből teremtették meg a szociális üdültetés alapját. Az ingatlanok eladásából származó pénz pedig részvényekben és bankbetétekben van. Az ügyleteket egy 2000-ben (tehát az első Orbán_kormány alatt) lefolytatott számvevőszéki vizsgálat szabályosnak találta.
Kiss Béla arra emlékeztet, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumában a munkavállalók képviselői mellett végig ott ültek a kormány és a munkáltatók képviselői is. Az alapítvány ingatlanainak hét évvel ezelőtti értékesítéséről szólva a szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az akkori piaci viszonyokat kellene figyelembe venni, akkor kellett megoldani a szállodák működtetését. Az üdülési csekk hamar nagyon népszerű lett, megnőttek a fenntartási költségek. Más is kapott támogatást az üdülési csekk népszerűsítésére, nem csak a szakszervezetek, és ez teljesen legális volt. Elszomorító, hogy a hatalomnak semmi sem szent, szerzett jogokat nulláznak le, minden kedvezményt és juttatást elvesznek. Szegénységi bizonyítvány, hogy a kormány sorban mindent elront, a nyugdíjrendszertől a munkatörvénykönyvéig bezárólag – mondta Kiss Béla.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke korábban nemes egyszerűséggel “aljas hazugságnak” nevezte azokat a feltételezéseket, hogy az alapítványtól kapott félmilliárd forintot a szakszervezetek kedvezményes üdültetés helyett a szakszervezeti vezetőkre költötték. Szerinte az egyértelmű cél a szakszervezetek lejáratása. A károkozás vádjára a szakszervezetek azzal válaszolnak, hogy az alapítvány vagyona az alapítás óta 4,8 milliárd forintról 20,2 milliárd forintra, a kint lévő üdülési csekkekkel együtt 28 milliárd forintra nőtt. Az alapítvány eddig – állami támogatás nélkül – 800 ezer rászoruló üdülését segítette, tavaly 128 ezren kaptak mintegy 4 milliárd forint támogatást.
A szakszervezetek úgy vélik, hogy a kormány lényegében államosítani akarja az alapítvány vagyonát, és a feljelentés ennek a megkönnyítését szolgálja. A kabinet most jogutódlással történő megszüntetését kezdeményezte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, amelyet 1992-ben a kormány hat szakszervezeti tömörüléssel közösen hozott létre. Feladatainak ellátását – és vagyonát – egy többségi állami tulajdonban lévő non profit gazdasági társaság veszi át a Magyar Közlönyben csütörtök megjelent kormányhatározat szerint.
A szakszervezetek azt követelik, hogy az új felállásban is maradjanak meg a korábbi döntéshozatali arányok. Biztosítékokat akarnak kapni arra, hogy a vagyont továbbra is csak kedvezményes üdültetésre fogják használni. A csütörtökön napvilágra került kormányhatározat szerint azonban a jövőben az illetékes miniszternek az új cégnél egyeztetnie kell az alapítvány társalapítóival az ügyvezetés döntéseit szakmai kérdésekben támogató tanácsadó testület felállításához. Magyarán a szakszervezeteknek már csak tanácsadói és nem társtulajdonosi jogköre marad.