Bár nem szokásom, de most a kilátástalanság, az elkeseredettség és a félelem miatt mégis tollat ragadtam, hogy felhívjam az ország nagyjainak figyelmét, mit tesznek a családommal és még sok ezer más családdal.
Férjem fiatalon, 1983-ban szerelt fel rendőrnek. Vitte őt a hazaszeretete és családjának a biztos megélhetés biztosításának tudata.

Sajnos, ahogy teltek az évek a szakma mind lejjebb csúszott megbecsülésben –mind anyagi, mind erkölcsi vonatkozásban. Míg a „tisztelt” törvénymódosítók az ünnepeket a családdal töltötték, addig a férjem bűnözőket üldözött, tisztes emberek biztonságát vigyázta, kivonult az ügyeletből sokszor borzasztó bűnügyi helyszínekre. Nekem jutott a feladat, hogy jórészt ( apa elfoglaltsága, össze-vissza szolgálata miatt) egyedül neveljem gyermekeinket, és biztosítsam a családi hátteret az ő munkájához. Közben próbáljam megmagyarázni a gyerekeknek, hogy „Apa értünk dolgozik”, ezért nincs velünk.

Én dolgoztam a munkahelyemen, rohantam a gyerekekért az oviba, suliba, elláttam őket és biztosítottam a család nyugodt életét. A férjem bármennyire is szeretett volna, ebben a szolgálat miatt nem tudott partner lenni.

No „kedves” politikus, ne hidd, nem fizették túl ezt a munkát! Úgy nőttek fel a gyerekek, hogy nemigen tudják mi az a családi nyaralás. Nekik a nagymama udvara jutott az iskolai szünetekben, mi sem jutottunk el külföldi, de még belföldi utakra sem! 45 évesen jutottunk el oda, hogy lett egy 1 + 2 fél szobás panel lakásunk és micsoda öröm(!) egy hitellel terhelt autónk.

Mivel így telt el sok-sok év, akkor már abban bíztunk, hogy majd csak eljön az ígért kedvezményes nyugdíj és végre nekünk is teljes családi életünk lehet.

Igen eljött a nyugdíjazás ideje. Közölték férjemmel –a ki ekkor már a FÜV eljárás közepén tartott – hogy átszervezés miatt vagy elfogad egy másik beosztást kevesebb pénzért, vagy azonnal nyugdíjba vonul, amit kiszámoltunk és annyi lett, mint addigi fizetése.

Nézzen mindenki magába, és válaszolja meg a kérdést: ha ő kerül olyan helyzetbe, hogy mondjuk 47 évesen, 27 év szolgálat után munkáltatóval közös megegyezés alapján választania kell a családja számára is biztonságot jelentő, a kormányzat által is támogatott, törvényes nyugdíj és tuti versenypiaci éhenhalás közt, akkor melyiket választaná? Ugye… Mert azért a nyugdíjba vonultak többsége nem tudott olyan munkát vállalni, amiből tisztességgel el is tudta volna tartani a családját, a legtöbbjének csak némi plusz jövedelmet jelentett, még főállásban is.  (És természetesen itt nem a Pintér típusú emberekről beszélek, zsíros vezetői, vállalkozói állásokkal.)

Mi a nyugdíjat választottuk (mint sokan mások, hiszen senki nem ellensége saját magának), de addigra bizony férjem egészségi állapota súlyosan megromlott. Bármilyen orvoshoz mentünk ez volt: Ja, érthető, rendőr volt. Hát igen a stressz megtette a hatását (magas vérnyomás, agyi keringési zavarok, gyomor panaszok és állandó bélgyulladás), ez mind a foglalkozására vezethető vissza. Mindemellett egy szolgálati baleset következtében a karja már 27 éve össze van csavarozva, úgyhogy fizikai munkát végezni nem tud.
És még csak 53 éves!!!! Ezt kaptuk!!!

Mivel én otthon két ember helyett dolgoztam, az én egészségem is tönkrement. 47 évesen állandó gerincproblémák miatt műtétek sorozatán estem át, magas vérnyomás és depresszió miatt 67 %-os rokkant lettem.

És most bejelentik, hogy egy tollvonással elveszik a nyugdíjunkat? Értetlenül állunk ez előtt és rettegünk. Mi lesz? Mi lesz? Kérdezgetjük egymástól.

Mi nem loptunk, csaltunk, spekuláltunk! Mi nem ittuk-játékgépeztük el soha a fizetésünket! Mi nem segélyből vagy családi pótlékból éltünk, hanem bérből- és fizetésből. Mi befizettük mindig is a járulékokat és nem is keveset!

DOLGOZTUNK!!!!

A férjem a Hazát szolgálta és ebbe belerokkantunk!

ÉS MOST MINDENT ELVESZÍTHETÜNK??!!

Hiszen ebből a két nyugdíjból éltünk, fizettük számláinkat, hiteleinket!

Igen!

Bízva Schmitt Pál ígéretében, miszerint a nyugdíjakhoz nem nyúlnak, hiteleket is mertünk felvenni. Abból az „anyagi megbecsülésből” amit fizetésnek hívtak, mi nem tudtunk tartalékot képezni. Mi lesz velünk és mi lesz azzal a sok ezer családdal, aki ugyanúgy él mint mi??!! Van fogalmuk arról, hogy mit tesznek?! Vagy a gazdagok másképp látnak?

Az életünk öregségünkre lehet, hogy romokban fog heverni, viheti a bank a nehezen megszerzett lakást, kocsit.

53 évesen, betegen visszaveszik rendőrnek? Adnak annyi fizetést, mint most a nyugdíj? Ha vissza is veszik ezeket a beteg, rokkant embereket, abba ők belehalnak.

VÉGÜL IS EZT AKARJÁK, UGYE???

Egy elkeseredett nyugdíjas elkeseredett felesége