Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

Mélységes fájdalom, csalódottság, elkeseredés, de leginkább a félelem íratja velem ezt a nyílt levelet Önnek.

Reméltem, hogy nem kerül erre sor, de a mai napi szakszervezeti egyeztetésen elhangzottak után kénytelen vagyok leírni ezeket a sorokat.

Vállalom névvel amit írok, így kívánja az egyenruha becsülete, és a szolidaritás a többiekkel. Már nem félek a megtorlástól, nyíltan vállalok mindent.

1986. október 07-én szereltem fel (1980-1984 gimnázium) hivatásos szolgálatba, majd 2008. december 30-án kerültem nyugállományba alosztályvezetői beosztásból alezredesi rendfokozattal.

Amikor rendőr lettem, eszembe sem jutott, hogy mikor fogok nyugdíjba menni, de bármilyen hihetetlen is ez bárkinek, ez egészen 2006-ig fel sem merült bennem.

Végig bűnügyi területen dolgoztam, egészen a nyugdíjazásomig. Ezt a pályát igazán a hivatásomnak tekintettem, olyannyira, hogy nem készültem sem kapcsolatok építésével, sem pedig egyéb módon arra, hogy valaha nem rendőrként kell dolgoznom. Most belátom ez hiba volt.

Nagyon elkeserít az a módszer, ahogy szerintem tudatosan, a kormányzat a civil munkavállalókat a hivatásos szolgálatot ellátók, illetve a már nyugdíjban részesülők ellen hangolja.

Ez nem méltó Önökhöz, kihasználják a tájékozatlanságot, mely jellemző a civil szférában és a sajtóbeli megnyilatkozásokból is kitűnik, fogalmuk sincs azoknak, akik nem voltak hivatásos szolgálatban, hogy az mit jelent, mivel jár.

Ha már játszanak velünk, és propaganda lépéseket tesznek, akkor játszanak nyíltan, ne pedig homályos, törvényes alapot nélkülöző pletyka szintű megnyilatkozásokkal, mely Önöket népszerű színben tünteti fel a civil lakosság egy részében.

De ne felejtsék azt sem, hogy egy hivatásos nem egyedül szavaz, vele szavaz a család is, és a hozzá közel állók. Ha ezt kiszámolják, nem biztos, hogy megéri a civil népszerűség hajhászása.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ez nem csak egy munkahely volt, az embernek ez az élete volt, és jelenleg is az lenne, ha kapott volna legalább egy kis esélyt, de ezt nem adták meg.

Az volt az érdek, hogy akitől lehet, meg kell szabadulni.

Fogalmuk sincs arról, hogy egy rendőrtisztnek, főleg bűnügyi területen, és még inkább, mint nőnek, minek kell megfelelni, mit kell teljesíteni.

A sok ügyelet, készenlét, hétvége, ünnep, amikor mi dolgoztunk, hányszor volt, hogy a beteg gyerekem kezét nem én fogtam otthon. Hányszor volt, hogy a szabadságot kiírtuk, de alatta bent dolgoztunk, hányszor volt, hogy nem lehetett hivatalosan túlórát elszámolni, ezért zárt ajtók mögött dolgoztunk, hogy nehogy észrevegyék, mert fenyítés járt érte. Kellett, mert a határidőnél nem volt semmi fontosabb. Igaz, ez a munka is ingyen volt, de higgye el, nem is vártunk ezért pénzt.

Az a rengeteg vizsgálati akta, amit otthon éjszaka a nappali szőnyegén raktam össze, mert a határidő szent és sérthetetlen. Az a sok bűnöző, akik között az életemet éltem.

Ehhez kellett egy család, akik ugyanúgy szolgáltak a háttérben, kellett egy férj, aki egyébként szintén hivatásos katona volt, de megszüntettek „alóla” három beosztást is nyugdíjazás előtt. Az ő tudása sem kellett, akárcsak az enyém.

A rendszerben fontosabb a fizikai alkalmasság, mint az, hogy valaki ha leszolgált 25 évet tudna még hatalmas szakmai tapasztalatát használva, és nem a tornagyakorlatokat végrehajtva dolgozni.

Személy szerint azért jutottam el a nyugdíjazásig, korábbi szándékom ellenére, mivel az egészségi állapotom miatt az un. kötelező fizikai felmérőt nem tudtam, illetve a későbbiekben még inkább nem tudtam volna teljesíteni, minek következtében bármikor az utcára kerülhettem volna, immár munkanélküliként. Ezt nem vártam meg, hiszen semmi máshoz nem értek, csak bűnügyek vizsgálatához, bűnözők elfogásához, ezen belül pedig kiemelten a gazdaságvédelmi területhez, melyben az ígért elszámoltatásuk során nagy segítségre lehetnék Önöknek. Inkább itt használnák fel a tudásunkat, mint, hogy a teljes ellehetetlenüléssel fenyegetnek.

Ez a civil szférában nem szakma, értéktelen, sőt titkolni kell, hogy az ember mivel foglalkozott, ha nem akar megvetéssel szembesülni.

Sajnos ezzel azóta sokszor találkoztam. A munkám következtében elítélt bűnözőktől nagyobb tiszteletet kaptam, mint egyes civil emberektől.

Megjegyezném, hogy amikor felszereltem egészséges voltam, máshol nem dolgoztam, tehát az egészségi állapotom a hivatásos szolgálat alatt, annak következtében romlott meg, és én nem 5 %-os munkaképesség csökkenéssel mentem el, hanem 40%-al. Az egészségi állapotomat amíg tudtam titkoltam, pont azért, hogy nehogy kihasználják ezt velem szemben és idő előtt munkanélküli legyek. Titokban jártam orvosokhoz is, és csak magánrendelésekre, nehogy nyoma maradjon a személyi anyagomban.

A szolgálati időm alatt arról, hogy rekreáció, pihenés, soha nem hallottam, ilyen nem létezett soha sem, esetleg egyes kiváltságosoknak vagy magasabb beosztásban lévőknek igen. Nyaralni sem én, sem pedig a családom nem volt az utóbbi 25 évben, de úgy látom ezen többet gondolkodnom sem kell.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nagy fájdalommal jöttem el nyugdíjba, igen, le merem írni hiányzik a hivatásom, és aki ennek az ellenkezőjét mondja, azok kevesen vannak köztünk.

Kérdem azonban, kinek jutott az eszébe, hogy mérlegeljenek, hogy mi a fontos. Senki nem mondta azt, hogy egy bűnügyi vizsgálónak nem az a fontos, hogy hány fekvőtámaszt csinál szintidő alatt, vagy le tudja-e futni a 2000 métert, hanem az, hogy mi van a fejében.

Igen, ez egy kemény munka, idegileg, pszichésen belefáradtam, de talán meg lehetne ezt oldani úgy is, hogy az embernek nem leszerelni kell, nyugdíjba menni, hanem kap egy évet pihenni, és utána újra dolgozhat.

Ennek ellenére, mélységes elkeseredéssel és félelemmel élek azóta, hogy nyilvánosságra került az a szándékuk, hogy elveszik a nyugdíjunkat, aztán oldjuk meg az életünket ahogy tudjuk.

Ezzel elveszik az egész eddigi életemet, hiszen akkor miért dolgoztam, miért volt a 25 év? Akkor még amikor fiatal voltam, én is dolgozhattam volna mást, csinálhattam volna karriert, vállalkozhattam volna még időben, és fizethettem volna én is a nyugdíjjárulékot minimálbér után. Ja, hogy mi nem ezt tettük, hanem a haza szolgálatára esküdtünk, és az eskünket be is tartottuk, és ezért most büntetés jár! Utólag!

Nem tudom értik-e mit szándékoznak tenni! Elveszik a múltamat, mindazt ami fontos volt számomra, de egyben elveszik a jövőmet is, az egész családomét, hiszen a férjem is nyugdíjas. Ez azzal jár, hogy nem fogjuk tudni fizetni a hitelünket (még van 5 millió), bár a svájci frank miatt a házunkat amiért éveket dolgoztunk, már elvesztettük 2010-ben. Hiszen hiába vártuk az Önök „mentőcsomagját”. Most ott tartunk mint 25 éves korunkban. Elveszik a gyermekünk jövőjét, mert nem lesz miből tanuljon. Teljesen ellehetetlenítenek bennünket.

Úgy gondolom, ezért a nyugdíjért, ami miatt a Miniszter Úr „ingyenélőknek” tart bennünket mi már bőségesen megdolgoztunk, egy év alatt másfelet, a többletmunkákat is számítva.

Ezzel a szándékukkal elvették tőlem a biztonságunkat, azt, hogy valaha is normálisan élhetünk ebben az országban. Azóta nem érzek mást minden nap, mint létbizonytalanságot.

Soha nem gondoltam, hogy pont az Önök kormányzása alatt kerülünk ilyen helyzetbe. Egy viszont biztos, bár soha nem titkoltam az Önök iránti szimpátiámat, mindig nyíltan vállaltam jobboldali beállítottságomat (talán ez is közrejátszott abban, hogy nyugdíjba jöttem, hiszen a légkör viselhetetlen volt), és most éppen Önök azok, akik a legnagyobbat „rúgják belénk”, soha többet nem fogok Önökre szavazni, bármi is lesz a döntésük velünk kapcsolatban. Ehhez elég volt amit eddig tettek velem.

Én úgy gondolom, Önök nem értenek semmit, irányunkba cinikusak, arrogánsak, az erő pozícióját használják a jog helyett.

Számomra érthetetlen módon Önök jogászokként elképesztő alap jogelvi hibákat vétenek, hiszen visszamenőlegesen alkotnak jogot, határoznak meg kötelezettségeket, melyek hátrányosak az érintetteknek. Ez minden jogállamban tilos, alap jogi normákkal ellentétes.

Nem tudom, milyen formáját találták ki az újbóli munkába állításunknak, de jobb ha tudják, ránk nincs felvevőpiac. Mit gondolnak, mindenki adminisztrátor lesz, és nem lesz kevesebb a pénze, mint a nyugdíja? Ugye senki nem hiszi el, hogy mint rendőröket szándékoznak visszafoglalkoztatni, hova, milyen beosztásba, kinek a beosztottjaként, netán a volt beosztottam lenne a főnököm, milyen visszásságokat szülne ez a testületen belül. Bár úgy gondolom, erre reális esély sincs, hiszen akkor nem nyugdíj, hanem bérköltség, és egyéb sok más költség jelentkezne, amit szintén nem tudnának kifizetni.

Sokkal nagyobb valószínűséggel látom magam, mint közmunkást (bár a fizikai állapotom miatt sokra nem mennének velem), amint a volt „ügyfeleim” mellett majd állhatok söprűvel a kezemben.

Ugye azért nem ennyire naivak, ha igen, akkor borús idők jönnek erre az országra, és nem csak ránk.

Igen, nyilván meg tudják oldani, hogy a 40%-os munkaképesség csökkenésem majd a felülvizsgálaton kevesebb legyen, efelől nincsenek illúzióim, hiszen mindig mindent megoldottak eddig is a rendőrségen belül, amit az állománnyal szemben csak akartak. Mindig az volt a válasz, „ le lehet szerelni”.

A zsigereimben érzem a félelmet ismét, amit azt hittem, hogy a nyugdíjazásom után, és igen, az Önök győzelme után már többé nem kell, azt hittem végre biztonságot kapok a szolgálatért cserébe.

Én teljesítettem amit vállaltam…

 

Fodor Andrea

nyugállományú rendőr alezredes