Május 6-i események, letartóztatás, provokáció

Felsőbb utasításra emeltek ki egy TMRSZ pólóban lévő rendőrt!

A provokátorok köztünk voltak!

 

A 2011. május 6-ai rendvédelmi demonstráción, a Kossuth téren a szolgálatban lévő rendőrök felsőbb utasításra kiemelték az egyik tüntetőt azzal, hogy kollégáknál lévő szatyorban olyan termékek vannak, amelyek birtoklása jogszabályba ütközik. Csomagátvizsgálást hajtottak végre szemrevételezéssel, délután öt óra környékén a kollegát az V. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították.

A TMRSZ értesülve az esetről több jogászt küldött a helyszínre, haladéktalanul intézkedve a jogi képviseletéről. Az V. kerületi kapitányságon már ott tartott az ügy, hogy kezdeményezték kollegánk előzetes letartóztatását. Jogi képviselőnk az eljárás során kifejtette, hogy egyelőre még a szabálysértés ténye sem bizonyított, úgyhogy jogtalan fogva tartásnak minősül, ha előzetes letartóztatásba helyezik a kollégát. Az eljárás alatt végül elfogadva a TMRSZ jogi képviselőjének álláspontját a vizsgálatot vezető nem kezdeményezte az őrizetbe vételt, illetve az előzetes letartóztatást sem. A kolléga ellen végül „csak” szabálysértési eljárás indult polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés gyanúja miatt.

 

A lefoglalásról rendelkező határozat szerint a talált termékek birtoklása jogszabályba ütközik.

 

A hatóság állításának bizonyítására, mellyel a jogi képviselő is egyetértett szakértőt rendelt ki az ügyben, annak megállapítására, hogy a lefoglaltak milyen anyagot tartalmaznak.

 

Tudniillik az eljárást folytató hatóságnak sem volt egyértelmű fogalma arról, hogy mit foglalt le tulajdonképpen. Eljárásának megindítása vélelmezésen alapult.

 

A meghallgatáson az eljárás alá vont elmondta, hogy a termékeket tartalmazó szatyrot az utcán találta, többekkel együtt, majd a táskájába tette, hogy bevigye a legközelebbi rendőrkapitányságra, mivel az véleménye szerint veszélyes anyagot tartalmazhat. Azonban a Szalay utcában lévő rendőrkapitányságra már nem jutott el, mert két szolgálatot teljesítő kollégája fent említett módon előállította. A kollégánk a Kossuth téren lévő tömeg védelmében kívánt eljárni, saját testi épségét is kockáztatva, azonban cselekedetét a hatóság kis híján bűncselekménynek nyilvánította.

 

Hosszadalmas meghallgatás és az erről készült jegyzőkönyv kiadása után, a kollégánk este tíz órakor „szabadult” a kapitányságról.

 

Ennyi tellett a tüntetők közzé küldött provokátoroktól. Elhagytak szatyrokat és a hivatását gyakorló rendőr miután azt felvette, hogy a kapitányságra juttassa, már szóltak is a rendőrnek, hogy „na őt emeld ki”

 

Orbán, Pintér pribékjei kár volt erőlködnötök, mert nem tudtátok a rendezvényt más színben feltüntetni, a TMRSZ-t lejáratni, mivel mi rendőrök csak a szerzett jogainkért mentünk ki az utcára és kimegyünk legközelebb is ha tovább aláztok bennünket.

 

TMRSZ