- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Meghátrált a belügyminiszter?

Forrás: Nyugat.hu

A tüntető rendvédelmisek megelégelték, hogy a kormány nem figyel rájuk és elözönlötték a Parlament előtti lezárt területet. A rendőrség nem avatkozott közbe. Időközben előkerült az addig elérhetetlen Pintér is és ígéreteket tett. Videóinkon mindez nyomon követhető.

A rendvédelmi dolgozók elérték azt, amit az eddigi demonstrálóknak nem sikerült: előcsalogattak a barlangjából egy minisztert. A felettébb zajosra és füstösre sikerült második demonstráción zömmel tűzoltók, rendőrök, büntetés-végrehajtásban dolgozók vettek részt, arcukat, hangjukat vállalva, mint ahogy arról már első híradásunkban beszámoltunk. Mivel azonban hírügynökségi jelentés szerint Pintér Sándor belügyminiszter “hazaküldte a demonstrálókat”, ezért célszerű videókkal is tisztázni, ki küldött kit és hova.

Videóink talán a jelenleg elérhető legrészletesebb összefoglalóját nyújtják a szombati demonstrációnak. Megmutatjuk néhány villanás erejéig a házról-házra járó és tetőről filmező kapucnis alakot is, aki feltehetőleg nem saját szórakozására pásztázta a tömeget.


Valami van a levegőben

A 10 órára meghirdetett kezdéskor még csak pár tucat ember lézengett a Kossuth téren. Néhány munkás elmélyülten locsolta a virágokat, amiket aztán hálóval körbe vettek, három részre osztva ezzel a Kossuth szobor előtti teret. A rendezők kérték a demonstrálókat, vigyázzanak az ágyásokra. Az árvácskák megúszták a tüntetést. A tömeg dél után kezdett ugrásszerűen szaporodni.


Gyülekező a Kossuth téren

Az első látványos megmozdulás a szolidaritást vállaló szervezetek járműveinek felvonulása volt. Ekkor szállt fel először sűrű füst ezen a napon. A Vatikánnal ellentétben itt nem a megegyezést jelentette. Ha eddig nem szóltunk volna, most megtesszük: videóink komolyan megterhelhetik az érzékenyebb nézőink fülét, ez azonban semmi ahhoz képest, mint ami a helyszíneken valójában elhangzott légkürtökből, dudákból, dobokból és egyéb hangkeltő eszközökből.


Autós felvonulás

A tüntetők elvonultak a Belügyminisztériumig, közben többször hangosan skandálták Pintér Sándor lemondását követelő kétszavas rigmusukat. Az útba eső tűzcsapok ezúttal zárva maradtak, az utcákat azonban belepte a füst. Úgy tudjuk, egy embert a rendőrök előállítottak pirotechnikai eszköz birtoklása miatt. Füstkeltőkből azonban maradt még elég. A BM előtt többen földhöz vágták vállapjaikat, nem túl baráti üzenetek kíséretében. Videónkban az égő izraeli zászló is megtekinthető, a házi készítésű jelkép felgyújtóját elfogták a rendőrök.


Vonulás a Belügyminisztériumhoz és vissza a Parlamenthez

A ritmusok kedvelőinek kicsit hosszabb verzióban is feltöltöttük a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének dobos aktivistái által prezentált hangkavalkádot. Ha nem ismernénk az előzményeket hihetnénk azt is, hogy egy fesztiválon vagyunk.


Vonulás dobszóra

A Kossuth térre visszatérő demonstrálókat néhány beszéd meghallgatása után megkérték, vonuljanak a Parlament elé, élőlánccal vegyék körbe az épületet. A tömeg pedig a Kárpátia Csatadalára megindult és egyszerűen földre fektették a lánctartó oszlopokat, így pedig már akadálytalanul özönlöttek az épület bejáratához. Sokan a lépcsőre is felmentek. Sem az őrök, sem a rendőrök nem léptek közbe. A hangulat egyre paprikásabb lett és előkerültek a maszkok is, a tüntetők pedig kijelentették, nem mozdulnak addig, amíg Orbán Viktor, vagy Pintér Sándor személyesen nem jelenik meg a helyszínen. Pintért nem tudták elérni, de a környéken állomásozó mobil irányítási pontokból kiindulva valós időben nézhette, mi zajlik a Parlament előtt. Amikor a tűzoltók a járdáról megindultak a Parlament lépcsőire, hirtelen Pintér is előkerült, felhívta a főszervezőt, hogy negyed órán belül a helyszínen lesz. Vonuljanak át a Kossuth szoborhoz, ott szól majd a jelenlévőkhöz.


A Parlament előtti lezárt területre özönlöttek a demonstrálók

Így is történt. Pintér fújoló sorfal között megérkezett és látszólag értetlenül szemlélte az őt szidalmazókat. Néhány mondat után a tömeg skandálni kezdte, hogy “hazudik”, mire Pintér mosolyogva eligazította őket. A kormány píárosai vakarhatják a fejüket, mivel a “Nem mondtam semmit, mit hazudhatnék? Hát logikailag kizárt!” szösszenetet valószínűleg még visszahallhatják párszor a hosszú, tényektől, konkrétumoktól mentes beszédek után. A belügyminiszter beszéde végén konkrét ígéreteket tett, majd szidalmazások közepette autójához sietett és elhajtott. Olvasóink a videó alapján eldönthetik, vajon tényleg hazaküldte-e Pintér a tüntetőket, mint ahogy az a hírügynökségi jelentésben elhangzott?

Pintér Sándor vágatlan beszéde és a környéken állók vágatlan bekiabálásai az alábbi videóban hallhatók.


Indulatokat szülő beszéd, ígéretekkel

A budapesti demonstráción ismerős arcokat is felfedeztünk, például szombathelyi tűzoltókat. Ők nem egyenruhában érkeztek a tüntetésre.


Szombathelyiek a Parlament előtt, a gyülekező idején

Forrás: Nyugat.hu