Forrás: Népszava online – 2011.05.03.
Pintér Sándor megzsarolta a szakszerveteket – állítja a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára. Szima Judit szerint a belügyminiszter egyik emberén keresztül üzent az érdekképviseleteknek, miszerint csak akkor ül tárgyalóasztalhoz velük, ha lefújják a péntekre tervezett rendvédelmi demonstrációt.
Mint ismert, három részből álló tüntetést terveznek péntekre a fegyveres és rendvédelmi dolgozók. Autós és gyalogos vonulás lesz délután, este pedig élőlánccal körbeveszik a Parlamentet. A hármas demonstráció oka, hogy a különböző beosztásban dolgozók minél többen tudjanak részt venni rajta. A pénteki demonstráció az április első fele óta tartó sorozat része. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók szerzett jogaik elvétele ellen tiltakoznak, az elmarad béremelés miatt kompenzációt követelnek, illetve, hogy a jelenleg aktív dolgozók szolgálati nyugdíjba vonulásának lehetőségén ne változtassanak és a már nyugállományúak juttatásaihoz se nyúljon hozzá a kormány.
Szima Judit a Független Hírügynökségnek kedden elmondta: a belügyminiszter azt üzente a szakszervezeteknek egyik emberén keresztül, hogy csak akkor tárgyal a rendvédelmi dolgozók követeléseiről, ha lefújják a péntekre tervezett demonstrációt. A TMRSZ főtitkára nevetségesnek nevezte a felhívást, és kijelentette: ők nem hajlandók visszalépni. Mint mondta, azt sem tudják, hogy pontosan miről is tárgyalna velük a belügyminiszter. Szima Judit kifejtette, hogy Pintér a kormányzattal összekacsintva múlt évben egyszer már eljátszotta, hogy hajlandó tárgyalni, sőt meg is állapodott néhány szakszervezettel a cafeteriáról, hogy azok elhalasszák a demonstrációjukat. Aztán a jelenlegi kormányzat mára már bejáratott jogi trükközéssel egyéni képviselői indítvány beterjesztésével és annak elfogadásával rúgták fel a megkötött megállapodást, a világ legtermészetesebb eseményeként a képviselői autonómia mögé bújva.
Véleménye szerint Pintér is közszolga, akinek az lenne a dolga, hogy tájékoztassa a munkavállalókat a tervezett intézkedésekről, ám ez rendre elmarad, ezeket az információkat előbb tudják külföldön, mint itthon. Pintér szavának és az általa írt megállapodásnak semmilyen súlya nincs a kormányzat előtt, akit nem köt a belügyminiszter szava, ha a rendőrellenes kormányzat érdeke azt kívánja meg. Erre figyelemmel a TMRSZ sem bízik a belügyminiszter szavában az eddigi tapasztalatok alapján – tette hozzá a főtitkár.
Szima Judit beszélt arról is, hogy kedd délelőtt a TMRSZ biztonsági őrök tagszervezete tüntetést szervezett Budapesten. Az érintettek egyebek mellett az évek óta elmaradt fizetésemelés, az elmúlt 10 év alatt több mint 47 százalékos reálbér csökkenés miatt vonultak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elé.
Független Hírügynökség
Forrás: Népszava online