Lázár János vagyona

Forrás: Origo – 2011.04.11. Vorák Anita

Családi segítséggel és politikusi fizetéséből lett vagyonos Lázár János

Az első szántóját örökségből vette 19 évesen, és máig számíthat a családja nagyvonalú támogatására Lázár János, aki saját maga is elismeri: könnyen lehetett úgy vagyonosodni, hogy az állam minden költségét megtérítette. Az [origo] utánajárt, hogyan, miből gyarapodott a Fidesz frakcióvezetője, aki vihart kavart azzal a mondatával, amely szerint nincs helyük a közéletben azoknak, akik nem raktak még le semmit az asztalra.

“Egy nadrágja meg egy biciklije. Úgy emlékszem, neki is csak ennyije volt, amikor elkezdte” – mondta Lázár Jánosról egy, a városházi és politikai pályáját közelről követő hódmezővásárhelyi férfi az [origo]-nak, amikor a polgármester elhíresült beszédének nyilvánosságra kerülése után a városban jártunk. Lázár János még 2008-ban, a hódmezővásárhelyi képviselőtestület egyik ülésén beszélt arról, hogy szerinte akinek semmije sincs, annak nincs helye a politikában – az erről szóló, március közepén kikerült felvétel hatalmas vihart kavart.

“Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, annak nincs semmije, az annyit is ér” – mondta Lázár János. Miután a felvétel néhány hete nyilvánosságra került, a Fidesz frakcióvezetője sietett kijelenteni: nem a szegényekről, hanem a megélhetési politikusokról mondott véleményt. “Sem a helyi politikában, sem az országos politikában nincs hely azoknak, akik megélhetési életcélnak tekintik a parlamentet vagy a helyi képviselőtestületet” – magyarázta korábbi mondatait.

Lázár János a legutóbbi, január 18-án készült vagyonnyilatkozata szerint ma vagyonos ember. Feleségével közösen tulajdonosa egy 160 négyzetméteres hódmezővásárhelyi családi háznak. Ezen kívül további 11 ingatlana van Hódmezővásárhelyen és közelében: kizárólag szántóföldek, összesen több mint 41 hektárnyi. A nyilatkozat beadásakor volt közel 25 millió forintnyi megtakarítása, 1,6 millió forintja készpénze és további 1,1 millió forintja bankszámlán.

Lázár 2003 óta gyűjt műtárgyakat, festményeket, antik bútorokat, minden évben vásárol ilyeneket, tavaly pedig egy védett kéziratot is vett – bár ezek pontos értéke nem derül ki a bevallásból. Saját autója évekig nem volt, de idén márciusban, miután a kritikák miatt leadta a havi 600 ezer forintért bérelt szolgálati autóját, vásárolt egy 2009-es Audi A6-ost. Az autóvásárlás után frissítette a 2010-es nyilatkozatát, és feltüntette benne az autót, amelyet részben kölcsönből fizetett: erre összesen 5,5 millió forint hitelkártya-, folyószámla- és rövid lejáratú hitelt vallott be. Ezen kívül eredetileg is szerepelt a bevallásban egy 2,5 millió forintos családi kölcsön, de megtakarításai bőven meghaladják adósságait.

A nyilvánosságra került közgyűlési beszéd és az azt követő nyilatkozatait követően az [origo] utánajárt, honnan indult és hogyan vagyonosodott Lázár János, ő hogyan “kapart, gyűjtött, építkezett kockáról kockára”. Cikkünk Lázár János 2002 óta elérhető vagyonbevallásai, a képviselői és polgármesteri megbízásaiért kapott juttatásairól szóló hivatalos dokumentumok mellett a politikusi pályáját elejétől fogva követő emberekkel és Lázár Jánossal folytatott beszélgetéseinken alapul. Több forrás a téma érzékenységére tekintettel azt kérte, hogy ne írjuk le a nevüket.

Az első szántót örökségből vette

“Tisztességes”, mezőgazdasággal foglalkozó, “jó értelemben vett parasztcsaládból származó” emberek Lázár János szülei, akik nem tartoznak a városban sem a gazdagabb, sem a befolyásosabb emberek közé – mondta egybehangzóan a polgármester családi hátteréről az [origo]-nak a polgármester több ismerőse. Bár Hódmezővásárhelyen a helyiek szerint mindenki ismer mindenkit, akadt, aki azt mondta, Lázár szülei a téeszben dolgoztak, mások azt mondták, nyúltenyésztéssel foglalkoznak, de azt mindenki említette, hogy a közélettől távolságot tartva élnek.

Lázár János (középen) a hódmezővásárhelyi várásházán 2002-ben, Rapcsák András halálának bejelentésekor
Lázár János (középen) a hódmezővásárhelyi várásházán 2002-ben, Rapcsák András halálának bejelentésekor

“A szüleim spórolós emberek, egyikőjüknek sincs egyetemi végzettsége, fizikai munkával érték el azt, amit elértek. Édesapám 150 hektáron gazdálkodik” – mondta a szüleiről Lázár az [origo]-nak. Egy volt középiskolai és egyetemi évfolyamtársa szerint nyaranta Lázár János is a családi gazdaságban dolgozott. “Ahol és amikor tudtam, segítettem. Szinte minden mezőgazdasági munkát el tudok végezni. Szívesen foglalkoznék ezzel, visszavonulási pályának tekintem a gazdaságot” – mondta erre a kormánypárti frakcióvezető.

A politikus megjegyezte, földeket is a családi hagyomány miatt vásárol. Az első, négy és fél hektáros szántót vagyonnyilatkozatai szerint már 19 éves korában, 1994-ben megvásárolta, pedig akkor a jogi egyetem hallgatója volt, nem volt saját keresete. “A szüleimnek és a nagyszüleimnek köszönhetően vettem az első négyszögölt. Ők gondoskodtak rólam. A nagyszüleim is mezőgazdászok voltak, családunk a protestáns etika alapjain áll, sose szórták a pénzt. 1994-ben halt meg a nagyapám, amit tőle örököltem, azt földbe fektettem” – mondta Lázár.

Mire 2002 tavaszán országgyűlési képviselő, majd ősszel Hódmezővásárhely polgármestere lett, már három szántója volt, a negyediket 2002-ben kapta ajándékba. Legközelebb 2004-ben, majd 2005-ben vett egy-egy kisebb darab földet, 2009-ben pedig öt, összesen közel 20 hektárnyi földet vásárolt. Lázár szerint ezeket a befektetéseit mindig az apjával közösen “intézi”, vele beszéli meg, hogy mit vegyen, már csak azért is, mert a földeket a családi gazdaságnak adja bérbe, így az édesapja műveli ezeket is. A vagyonnyilatkozatában a 2009-es nagy földvásárlása óta szerepel a bevételei között a földekért kapott két és félmillió forintos bérleti díj.

Lázár nemcsak a szülei, a tágabb családja támogatására is számíthat. “Dúsgazdagnak” nevezte több vásárhelyi Lázár egyik, szintén mezőgazdasággal foglalkozó nagybátyját is, akire a politikus saját bevallása szerint is támaszkodhat. A nagybácsi vezeti a család érdekeltségében álló, 2009-ben nettó 1,2 milliárd forintos árbevételű Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-t, ahonnan Lázár János – igazgatói tagsága okán – rendszeres, bár nem túl nagy, jelenleg havi bruttó 82 ezer forintos jövedelmet is kap. A politikusnak a földbérleten kívül ez az egyetlen olyan bevétele, amely nem közpénzből származik.

“Van annak, aki nem issza el”

A nyári munkát az egyetem elkezdése után hamar állandó állásra váltotta Lázár János: 1995 novemberében, húszéves korában gyakornoknak jelentkezett a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz, ahol fizetés nélkül dolgozott 1997 nyaráig a jogi osztályon. Több, akkor az önkormányzatban dolgozó forrás szerint Lázár nagyon szorgalmas és ügyes volt, jó szervezőkészségére figyelt fel az akkori polgármester, Rapcsák András is, aki 1997-ben maga mellé vette titkárnak. Lázár akkor is a polgármester mellett maradt, amikor 1999-ben a közgyűlés előbb több fegyelmit indított Rapcsák ellen, mert azt gyanították, hogy magáncélra használt fel közpénzeket, majd végül felfüggesztették állásából. “Az újraválasztásáig mellette, az ő munkáját segítve dolgoztam. Az akkori viszonyokhoz és lehetőségekhez mérten tisztességesen megfizette a munkámat. Kemény meló volt, én voltam a sofőr, vittem a táskáját, mindent csináltam egyszerre” – mesélte a hódmezővásárhelyi polgármester.

Lázár János a 2002-es országgyűlési választásokon
Lázár János a 2002-es országgyűlési választásokon

Rapcsákot 2000-ben időközi választáson újraválasztották polgármesternek a hódmezővásárhelyiek, és ő volt az esélyes képviselő- és polgármesterjelölt a 2002-es választások előtt is, de februárban, pár nappal a jelölési időszak vége előtt hirtelen meghalt. “Ha Rapcsák 15 nappal tovább él, most nem tudjuk, hogy ki az a Lázár János” – mondta az [origo]-nak egy, a helyi politikát jól ismerő férfi, aki szerint szinte egyetlen éjszaka alatt dőlt el, hogy a fiatal Lázár Jánost indítják a választásokon. Több, akkor a helyi politikát alakító férfi szerint a Fidesz országos vezetésével egyeztetve azért a 26 éves fiatal titkár mellett döntöttek, mert Lázár tehetséges volt, addigra megszerezte a jogi végzettséget és színjátszókörös múltjának is köszönhetően jó kiállása volt.

Lázár az elhíresült 2008-as hangfelvételen arról is beszélt, hogy aki nem ért el még semmit az életben, “semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön a képviselőtestületben”. Saját indulását ebből a szempontból különlegesnek látja. “Rendkívüli helyzetben lettem polgármester. Ha az elődöm nem hal meg, valószínűleg nem jön szóba a jelölésem. 2002 elején még azt terveztem, hogy év végén, Rapcsák polgármester úr újraválasztása után kiszállok, és gyerekkori vágyamat megvalósítva elmegyek ügyvédnek. Aztán persze lehet, hogy húsz év múlva visszakanyarodtam volna a politikához” – mondta. Azt mondja, mégsem a semmiből indult. “Ismertek, a városházán dolgoztam évek óta, a munkámmal meg voltak elégedve, és volt egy jogi diplomám” – sorolta, mit tett le addig az asztalra.

A képviselővé választása után, 2002 májusában benyújtott vagyonnyilatkozata szerint kezdő politikusként már volt némi vagyona. 2001-ben leendő feleségével – saját bevallása szerint a családjaik támogatásának is köszönhetően – megvásárolták azt a családi házat, amelyben a mai napig élnek. Volt már három földje, és abban az évben vett egy Volkswagen Polót is, igaz, ehhez felvett kétmillió forint hitelt. Különféle betétekben és készpénzben volt több mint hatmillió forintja. “Van nálunk egy mondás, hogy van annak, aki nem issza el. 1995 óta, amióta dolgozom, igyekeztem jó gazda módjára gyűjteni és egzisztenciát teremteni” – mondta Lázár.

Ingekkel rosszul áll

Képviselővé és polgármesterré választása óta Lázár Jánosnak minden keresete nyilvános. Kezdő polgármesteri fizetése bruttó 366 300 forint volt, az országgyűlési képviselői munkáért pedig bruttó 280 500 forintot kapott havonta, ehhez jött még a Gorzsai Zrt. igazgatósági tagságáért akkor havi bruttó 75 ezer forint. Ez a fizetése csak 2006 második felében nőtt bruttó 82 ezer forintra, polgármesteri tiszteletdíja akkor már 518 900 forint volt, a parlamentből pedig havonta 485 760 forintot kapott. Pénzbeli megtakarításai az első polgármesteri évben megcsappantak, majd azóta folyamatosan gyarapodtak, 2006-ban már több mint 28 millió forintnyi megtakarítása (és mellé 4,5 millió forint hitele) volt.

A 2002-ben vásárolt autóját 2004-ben egy Volkswagen Golfra cserélte, ezt a vagyonnyilatkozata szerint három évig használta. 2007-től egészen a mostani Audi-vásárlásig a nyilatkozat szerint Lázár Jánosnak nem volt saját autója, az önkormányzat által biztosított autóval (az S8-as Audi előtt saját bevallása szerint egy 5-ös BMW-vel) járt.

Könyvekre mindig sokat költött
Könyvekre mindig sokat költött

Befektetései mellett Lázár minden évben gyarapította nagyértékű vagyontárgyait is. Előbb egy olasz bőr ülőgarnitúrát és más lakberendezési tárgyakat vásárolt, 2005 óta pedig főleg festményekbe, műtárgyakba és antik bútorokba fekteti pénzét. “Szereti a festményeket és ért is hozzájuk, tudja, mit kell vásárolni, de nemcsak az érték alapján dönt, emocionális szempontok is vezetik” – mondta Lázár gyűjteményéről egy régi barátja, aki szerint a polgármester jó ízléssel rendezte be 160 négyzetméteres otthonát. “Sajnos nincsenek több milliót érő festményeim, főleg hódmezővásárhelyi művészek munkáit vásárolom a helyi kiállításokon. Ettől függetlenül be szoktam írni őket a vagyonnyilatkozatba, hogy ne legyen félreértés” – mondta gyűjteményéről a polgármester.

Azt mondja, könyvekre viszont mindig sokat költött, kisebb gyűjteménye van, legújabban pedig politikával kapcsolatos kéziratokat is vásárol. A tavalyi nyilatkozatban fel is tüntetett egy védett alkotást, az [origo]-nak elmondta, hogy Rákóczi György Szalánczy István isztambuli nagykövetnek 1631 környékén írt instrukcióit vette meg. “Többek között arról is szó van benne, hogy a követség épületét ne adja el, hanem takarítsa ki – jó áthallás ez a moszkvai kereskedelmi központ épületére” – mondta a frakcióvezető, aki szerint a kézirat “eszmei értéke sokkal nagyobb, mint az anyagi, ami százezer forintokban mérhető”.

A szabója is hódmezővásárhelyi
A szabója is hódmezővásárhelyi

A Hódmezővásárhelyen folytatott beszélgetések alapján a helyieket nagyon foglalkoztatja a polgármester vagyoni helyzete, ahogy az is, hogy sokat ad a külsejére. Több embertől is hallottuk azt a városban keringő pletykát, miszerint nemrégen tizenhat inget rendelt magának Rómából, darabját nyolcvanezer forintért. Ezt a helyiek onnan vélik tudni, hogy az ingeket állítólag árcédulástól vitte el Lázár egy helyi tisztítóhoz. “Jó lenne, ha igaz lenne, mert ingekkel speciel elég rosszul állok” – mondta erre nevetve Lázár János, amikor megkérdeztük az állítólagos római ingekről. “Öltönyt viselő ember vagyok, így járok dolgozni, és ezt elvárom a munkatársaimtól is. Ugyanakkor soha nem jártam még Rómában, ingem sincs onnan. Itthon vásárolok, és van egy hódmezővásárhelyi szabó, akitől 15 éve vásárolok.”

“18 milliós költségtérítéssel könnyű spórolni”

Lázár János 2005-ben – ahogy akkor mondta: a nagyobb transzparencia érdekében – nyilvánosságra hozta a felesége és kisfia vagyonnyilatkozatát is. Ezek szerint a tanári végzettségű feleségének egy szegedi lakáson kívül van egy 1100 négyzetméteres telken álló 160 négyzetméteres révfülöpi üdülője is, az akkor másfél éves János Boldizsárnak pedig már akkor volt saját bankszámlája, amelyre szülei kétszázezer forintot helyeztek el, illetve volt még egy húszezer svájci frankos előtakarékossága is.

“A feleségem is spórolós családból származik, őt is támogatják a szülei” – magyarázta a vagyont Lázár, aki 2008-ban már azt mondta, naivitás volt nyilvánosságra hozni a család vagyonát is. “Most se lenne benne más, mint akkor” – mondta az [origo]-nak szűkszavúan, amikor a felesége és gyermekei mostani vagyoni helyzetéről kérdeztük.

A vagyonnyilatkozatok alapján a legutóbbi fél évben fordult elő először Lázár János politikusi pályája kezdete óta, hogy a vagyona gyorsabban gyarapodott, mint ahogy azt polgármesteri és képviselői tiszteletdíjából, a földből és a családi cég igazgatósági tagságából adódó jövedelmei lehetővé tették volna. A kormányváltás óta Lázár János jól keres: polgármesterként havonta bruttó 545 ezer forintot kap, képviselői tiszteletdíja 510 ezer forint, amihez jön még 556 ezer forint választókerületi pótlék, és a 82 ezer forint igazgatói tagságért járó jövedelem, összesen tehát – a földbérletből származó bevételén kívül – bruttó 1,69 millió forint a havi jövedelme, azaz fél év alatt több mint bruttó tízmillió forint bevétele volt.

Ehhez képest pénzbeli megtakarításai a 2010. június 7-én leadott vagyonnyilatkozata óta az év elején leadott legfrissebb beszámolóig 21 millió forintról 27,5 millió forintra nőttek, hitelei viszont 20 millió forintról 2,5 millió forintra csökkentek, azaz legalább 24 millió forinttal gyarapodott a vagyona. “A szüleim elengedtek egy nagyobb, több mint tízmillió forintos családi kölcsönt. Családon belül nálunk ez szokás. Soha nem is tagadtam, hogy a szüleim támogatnak. Nem szorulok a támogatásukra, de támogatnak” – magyarázata a szokatlan gyarapodást Lázár János az [origo]-nak.

“Mögöttem áll a család, ez vitathatatlan. De ne felejtse el, hogy úgy könnyen spórol az ember, ha 18 milliós költségtérítése van. Úgy van miből spórolni. Az állam nekem – ahogy az összes országgyűlési képviselőnek is – megtérítette a költségeimet 2002 és 2006 között úgy, mint 2006 és 2010 között is” – mondta Lázár János az [origo]-nak.

Lázár János országgyűlési képviselőként a tiszteletdíja mellett 2002 óta költségtérítésre (illetve a 2010-es változtatás óta választókerületi pótlékra) is jogosult. Ez pályája kezdetén 2002-ben a tiszteletdíjával majdnem azonos nagyságú, de adómentes összeget, havi 264 ezer forintot jelentett, és kapott még 82 ezer forint szállásköltséget is. A Fidesz frakcióvezetője jelenleg 556 500 forint választókerületi pótlékot kap. Az országgyűlés hivatalától kapott összesítés szerint a poltikus a 2002 és 2006 közötti parlamenti ciklusban összesen 20 millió forint költségtérítést és lakhatási támogatást vett fel, a 2006 és 2010 közötti ciklusban pedig több mint 20,7 millió forintot kapott a tiszteletdíja mellett. Költségtérítést polgármesterként is kap, a hódmezővásárhelyi önkormányzat téríti a teljes mobiltelefon- és autóhasználatát – illetve március óta, mióta saját autója van, csak a benzinköltségét. Lázárt már 2007-ben sok kritika érte azért, mert a 2002-2006-os országgyűlési ciklusban az egész parlamentben ő vette fel a legtöbb költségtérítést. A politikus akkor azt mondta, nem vett fel több pénzt, csak annyit, amennyi törvényesen jár neki.

 

Forrás: Origo