- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Így erősíti a közbiztonságot a kormány

Az alábbi hivatalos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének átiratából is kitűnik, hogyan is néz ki a “két hét alatt rendet teszünk a közbiztonság területén” kormányzati kijelentés. Ez nem csak számunkra rendőrök számára, hanem a lakosság számára is egy figyelmeztető jel, mire is számítsanak az elkövetkezendő időben. Nem akarunk riogatni, meg túlszínezni semmit, inkább mindenki saját maga olvassa el az alábbi átiratot és gondolkodjon el a tartalmán. Már évek óta szóvátesszük azt, hogy nem lehet folyamatos elvonásokkal, kevesebb anyagi ráfordítással közbiztonságot szavatolni és rendőrséget működtetni.

 

 

Szám:173-960/2011.

Tárgy: 2011. évi költségvetési lehetőségek

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnügyi Igazgatója,
Rendészeti Igazgatója, Hivatalvezető,
Humánigazgatási Szolgálat vezetője,
Ellenőrzési Szolgálat vezetője,
valamennyi rendőrkapitányság vezetője

 

 

Székhelyeiken

 

 

Tisztelt Vezető Asszony/Úr!

 

 

A 2011. március 24-én megtartott megyei vezetői értekezleten a tárgyévi költségvetési kondíciókról elhangzottak alapján az alábbiakról tájékoztatom, illetve rendelkezem.

A 2011. évi kincstári költségvetés fő összege 9.951 MFt, amely 2 milliárd forinttal alacsonyabb az elmúlt esztendő teljesítésétől, illetve a szükséges igényektől. Költségvetésünk a személyi juttatásokon belül nem tartalmazza a kötelező bérfejlesztések összegét sem. A tárgyévre biztosított túlmunka pénzügyi megváltására kiadott 1 óra/fő/hó (csak hivatásos állomány) 36.362 EFt-os kerete már a 2010. december hónapban leszámfejtett és kifizetett túlórákkal kimerült, sőt annak 46.775 EFt-os nagysága miatt 10.413 Eft-tal túllépésre is került. Túlóra kifizetését a jelenlegi helyzetre való tekintettel csak az Eu soros elnökség rendőri biztosításában résztvevő állomány részére engedélyezem.

Nincs fedezete a napidíjnak, részben a 200 EFt-os cafetéria juttatásnak, a 2011. év bankszámla költségtérítésnek, a szociális juttatások közel 80 %-nak, valamint a külső személyi juttatásként elszámolandó (nem számlás) tolmács, szakértői díjazásnak, vagy a tanú útiköltség elszámolásnak, a körzeti megbízottak magángépjármű szolgálati célú igénybevételének.

A fenti tételek kb. 340 MFt-os hiányt jelentenek.

A bérgazdálkodás központosításra került, a megürülő munkakörök bértömegével nem gazdálkodhatunk, a nem kötelező jellegű bérnövekmények ORFK vezetői engedélyhez kötöttek. Ennek koordinálása a Humánigazgatási Szolgálat feladata.

Megbízási szerződésre sincs fedezet, bár több olyan jogszabályon, illetve normán alapuló szabadidős rendőri tevékenység kerül itt elszámolásra, amely egyben bevételi forrást jelent. Ezek többek között a fegyverismereti vizsgáztatások díjazása, a kutyasegédeltetés, vagy a szabadidős rendőrök térfigyelő, járőr tevékenysége.

A dologi kiadások nagysága – az általunk számított és reálisnak tartott 1.740 EFt-tal szemben 815 MFt volt, amely a különböző módosítások következtében jelenleg 709 MFt. A tavalyi kifizetetlen számlák rendezésére 206 MFt érkezett, ugyanakkor a stabilitási tartalék megképzése 403 MFt elvonás járt.

281 MFt csak a befolyó saját bevétel terhére teljesíthető, csupán 222 MFt-ot kapunk költségvetési támogatás címén. Ez havonta 20 MFt-ot sem jelent. A jelenlegi kiadásaink ütemét vizsgálva ez még a havi üzemanyag felhasználásunk kifizetésére sem elegendő.

A dologi források nagysága nem teszi lehetővé a jelenlegi ingatlan és eszközállomány fenntartását, üzemeltetését. A közüzemet fizetni kell, ott számottevő megtakarítást elérni nem tudunk.

A fentiek okán a dologi kiadások területén az alábbiakat rendelem el:

– A járművek km keretét a tárgyévi keretgazdálkodásban 50 %-os szintre állítottuk be, betartása minden érintett vezető személyes felelőssége.

– A gépjárműszemlén nem megfelelő minősítést kapott járműveket azonnal le kell állítani.

– Saját vagyonkezelésű (nem lízing, nem haszonkölcsön) jármű javítása csak különösen indokolt esetben kezdeményezhető.

– Haszonkölcsön szerződés keretében üzemeltetett járműre üzemanyag kártya nem adható ki, az kizárólag önkormányzati támogatásból üzemeltethető, illetve javítható.

– A nyári gumi megrendeléseket kizárólag a motorok jogos igényeire korlátoztuk, a gödöllői rendezvények biztosítási feladata miatt.

– Fel kell készülni szükségszerű gépjármű átcsoportosításokra, amely érintené a kapitányságokon kívül a megyei központi szerveket is.

– Saját hibás anyagi káros jármű baleset esetén a károkozóval szemben a jogszabályi korlátokon belül a kárérték minimum 60 %-át meg kell téríttetni.

– Rendészettechnikai vonalon csak a sebességmérők és az alkoholszondák hitelesítését (nem a javítását!) tudjuk felvállalni.

– Minden beszerzést, szolgáltatást szüneteltetnünk kell. Az önkormányzati támogatásokat részben át kell irányítani olyan eszközvásárlásokra, amelyek a napi feladat ellátására irányulnak. Ilyen a papír és kellékanyag vásárlás, a szükséges nyomtatványok, vagy a bűnügyi technika, illetve vér vizelet kábítószer teszt beszerzéshez történő hozzájárulás. A jelenlegi, illetve a majdani felajánlásokat, amelyek elsősorban üzemanyagra és gépjárműjavításra irányulnak, módosítani kell megfelelő arányban az adott kapitányság működéséhez szükséges készletbeszerzésre.

– Ingatlanok vonatkozásában kizárólag kárelhárítást, illetve a szükséges tűz, villám és érintésvédelmi vizsgálatokat tudjuk felvállalni.

Az idei költségvetés az elmúlt évek legnehezebben kezelhető büdzséje, ezért szigorú és feszes gazdálkodást várok el, nyomatékkal jelezve azzal kapcsolatos felelősségüket. Kérem, hogy a Főkapitányság személyi állományával is tudassák a kincstári tulajdon megóvásának fontosságát, mivel azok pótlására jelenleg lehetőség nincsen.

Tájékoztatom, hogy információim szerint újabb szigorítások várhatók, valamint az év végére maradványtartási kötelezettséget írnak elő.

 

 

Budapest, 2011. március 29.

 

 

Tisztelettel:

 

 

Dr. Ármós Sándor r.dandártábornok
megyei főkapitány

 

 

Letölthető anyag: Az átirat PDF formátumban