Újabb fideszes politikus hazudik?

Forrás: Népszava Online – 2011.03.21.

Letagadta Kósa az ígéretet

Ezúttal Kósa Lajost hagyta cserben az emlékezőképessége. A Fidesz ügyvezető alenöke egy rádióműsorban kijelentette: Orbán Viktor soha nem ígért 14. havi nyugdíjat. Pedig pártja 2006-ban még törvényjavaslatot is benyújtott, “A tizennegyedik havi nyugdíjról”. Sőt, aláírásgyűjtési akciót is kezdeményeztek, amivel társadalmi nyomást akartak gyakorolni az ügyben az akkori kormányra.

Orbán Viktor sose ígért 14. havi nyugdíjat, de “hogyha hoz egy olyan nyilatkozatot, hiteleset Orbán Viktortól, hogy ezt megígérte, Isten bizony egy fejedelmi vacsorára a vendégem az Ön által megnevezett vendéglőben” – ezt mondta pénteken a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Bolgár György műsorvezetőnek.

Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja – ezt pedig Orbán Viktor 2006. január 20-án, Egerben a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen, a Változás 2006 című országértékelőn. De nemcsak Orbán, hanem Áder János is népszerűsítette az ötletet. Ő úgy fogalmazott: ha a törvényt elfogadjuk, akkor minden nyugdíjas számára garanciát adunk arra, hogy bárki alakít kormány 2006 tavaszán, biztosítja a nyugdíjasok plusz egy havi járandóságát. Azt is hozzátette, csak a koalíciós pártokon és Gyurcsány Ferencen múlik, hogy megszületik-e a döntés “több mint hárommillió nyugdíjas kérésére”.

A Fidesz és Orbán Viktor nemcsak beszélt a témáról, hanem cselekedett is. Önálló képviselői indítványként törvényjavaslatot nyújtottak be. Az elsőt 2006. február 13-án, “A tizennegyedik havi nyugdíjról” címmel, ezt azonban néhány nap múlva visszavonták. Az újat február 22-én terjesztették be. Az eredeti indítvány szerint 2006. március 15-én, a második javaslat alapján 2007 . január 1-jén lépett volna hatályba a törvény. Az indoklás szerint a törvény megalkotásával akartak garanciát adni a nyugdíjasoknak arra, hogy “bármely politikai erő alakít kormányt a választások után, a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetése megtörténik, a plusz juttatást valamennyi nyugdíjas megkapja”.

Hasonlóan a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésénél alkalmazott módszerhez, minden évben egy plusz heti nyugdíjat adtak volna 2007. és 2010. között. A Fidesz rendkívüli házbizottsági ülés összehívását is kezdeményezte, arra tettek javaslatot, hogy a törvényjavaslatot házszabálytól való eltéréssel, az utolsó ülésnapon tárgyalja meg és fogadja el a parlament. Ezt a kormánypártiak elutasították, így az indítványról végül nem tárgyalt az Országgyűlés.

Közben aláírásgyűjtési akciót is indított a Fidesz és a KDNP. Áder János, a Fidesz akkori frakcióvezetője és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ezt azzal indokolta, hogy reményeik szerint az aláírások olyan társadalmi nyomást jelentenek a következő kormányra, ami garancia lesz a 14. havi nyugdíj bevezetésére. A Fidesz egyébként régóta kétarcú politikát folytat nyugdíjügyben. Tavaly, a választások előtt Orbán még arról beszélt, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható, nem akar hozzányúlni. Ennek ellenére államosították a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, és Orbán kijelentette, nem pótolják ki a nyugdíjalapot. Több más hasonló lépés is volt.

Érdek szerint fordulnak

– Darázsfészekbe nyúl, aki a nyugdíjrendszeren változtatni szeretne (Orbán Viktor, 2006. március – televíziós interjú)
– A 14. havi nyugdíj megvalósulhat, ha a címzett a Fidesz-KDNP listáját és egyéni jelöltjét támogatja (Schmitt Pál, 2006. március – kampánylevél)
– A Fidesz és Orbán Viktor is komolyan gondolta a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó ígéretet (Iván László, 2007. január – Népszava)
– Megalázó, arcpirító, hogy ma hosszú évek ledolgozott munkája után a lét és a nemlét határán vannak sok százezren (Orbán Viktor, 2009. március – ATV)
– Elejét kellene venni annak, hogy a jövőnkről túlnyomó részben az idősebb generációk döntsenek. (Kósa Lajos, 2011 március, Magyar Hírlap)

Muhari Judit / Népszava

 

Forrás: Népszava Online