- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

A TMRSZ szerint nem belső gond

Rövid beszámoló a TMRFK 2010. évet értékelő munkaértekezletéről

2011.02.17-n a TMRFK vezetője Dr. Soczó László r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos, megyei főkapitány meghívására 10 órakor a TMRFK Tartsay u. 2. sz épületének tanácstermében 2010. évet értékelő munkaértekezletén vett részt Szima Judit a TMRSZ főtitkára.

Az értekezleten csak rendőri vezetők vettek részt, azaz a kapitányságvezetők és megyei osztályvezetők egy része. Dr. Soczó László köszöntötte a vezetőket, mint a személyi állományt.

Beszámolójában elmondta, hogy az új rendőri vezetési struktúra miatt a Neutron Bevetési Osztály nem a megyéhez tartozik, hanem a Terrorelhárítási Központhoz, ami a megyei munkát nehezíti, mivel a munka itt maradt.

Közölte, hogy hatalmas mennyiségű új cél, feladat van meghatározva.

A 2010-es évben a közterületen rend volt, fegyelmezettség, és törvényesség jellemezte az állományt. Az önkormányzatok elismerték a munkát, a lakosság körében a rendőröknek jó híre van Tolna megyében. Kiemelte, hogy a KMB-seknél szükség van autókra, az infrastruktúrát a megye biztosította, az országban kimagaslóan.

A titkos ügykezelésnél elmondta, hogy nem egységesített, problémák vannak.

Munkaügyi perekről elmondta, hogy az utóbbi időkben folyamatosan nyerik a pereket. Egyébként pedig a bíró mérlegelésén múlik, hogy „vemhes e vagy nem vemhes” az adott ügy.

Elmondta, hogy a bűnmegelőzést a kapitányság az önkormányzatokkal együtt végzi. A bűnmegelőzésnek rendkívül jó a kapcsolata a médiával. A cigány kisebbséggel megállapodást kötöttek. Folyamatosan egyeztetnek.

Elmondása szerint a túlórákat kifizették az állománynak, nincsenek működési problémáik.

A 2010-es évet úgy értékelte, hogy tartották az eredményeket, a személyi állomány fegyelmezett, elkötelezett az állampolgárok felé, tettre kész.

Elmondta azt is, hogy azonos elvek mentén folyik évek óta a munka. a 2010-es évben kiemelte a KMB erősítését, tehát a megye nem leépített, hanem tovább épített.

Elmondta, hogy az állampolgár problémájával foglalkozni kell, rugalmas együttműködésnek kell lenni, ugyanakkor kiemelte, hogy fiatal az állomány. Szemmel láthatóan nőttek a munkaterhek, melyeket a munkafeltételek nem követnek. Feszültség van az állományban, ingerültek. A vezetés részéről nincs jó döntés. Igyekeznek a sok rossz döntés közül a kisebbik rosszat választani.

Elmondta azt is, hogy a minőségi hibák egyre jobban jelentkeznek, az állomány elmenetele a testülettől erősödik. Több esetben előfordult, hogy a rendőrök fizetés nélküli szabadságot kértek (pl.: hogy hajóra menne egy évre pincérnek, vagy Olaszországba narancsot szedni fél évre).

Korrupciót Tolna megyében kiirtották elmondása szerint, de olyan ez mint a „tarack, mindig visszajön.”

Elmondta, hogy az állományba anyagi jogi problémák egyre jobban jelentkeznek, főleg a bedőlt lakáshitelek miatt, ami már a megyei hatáskört túllépő probléma. Pár éve még 911 fő volt a megye létszáma, jelenleg 806 fő, melyből 780 fő a finanszírozott bértömeg. Túlóra 1óra/fő van meghatározva. Helyettesítésről szó sem lehet, mert nincs pénz.

A TMRFK-n a gépkocsik minőségileg jók, mennyiségileg kevesek, terepjáró abszolút nincs, így falopásokhoz ki sem lehet menni a helyszínre, csak ha a tulajdonos viszi ki a rendőrt.

Elmondta, hogy az állományt vizsgáztatni kell, azt viszont csak saját gépkocsival lehet megoldani, ami a TMRFK-n nincs. Autópálya rendőrség létrejött, 50 státuszt adtak pénz nélkül.

Dunaföldvári rendőrőrs épülete ostromállapotú, méltatlan az elhelyezése a rendőröknek.

A kapitányságok épületei többé-kevésbé elfogadhatóak, a dombóvári RK omlik, bomlik (Megjegyzés:1995-ben építették fel, ez egy teljesen új épület. Kérdés az, hogy miért is omlik-bomlik az épület?)

A számítógépes rendszere a megyének rendkívül lassú, lefagy. Hosszú idő múlva jön vissza, a munkavállalók kezdik megutálni.

A munkavállalók anyagi egzisztenciális problémái egyre súlyosabbak, mindenképpen változásra van szükség.

Elmondta, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás nem az állomány megtartására, hanem eltávolítására alkalmas. Meglátása szerint el fog menni az állomány.

Okkal, ok nélkül, feljelentik a rendőröket. Az eljárásoknál a „bohóc és a macska Jancsi” esete forog fent, mivel a rendőrt 2-3 évig is meghurcolják egy-egy eljárásnál.

A nyugdíjas kérdésre elmondta, hogy az utolsó réteget veszíti el a rendőrség, akinek a rutinja még megvan.

Kifejezetten kihangsúlyozta több alkalommal is, hogy az általa vázoltak kifele nem mehetnek, az állampolgárokra nem tartozik, ez belső gond, probléma. Az embereket ezzel ne hergeljék, nem rájuk tartozik ez a probléma.

A 2011-es évről elmondta, hogy óriási lopáshullám indult meg a megyében, betöréses, trükkös lopások sorozata.

Elmondta, hogy egy húron pendülnek, egy nyelvet beszélnek a vezetők és a kapitányságok, nem hazudnak egymásnak.

Aztán újra elismételte, hogy jelen ülésen igen, de kifele már nem beszélnek és mindezt azzal magyarázta, hogy ezt a lakosság érdekében teszik.

Feladatul határozta meg a jelenlegi színvonalon való megtartást, azt, hogy állampolgárok ne érezzék, hogy milyen problémák vannak a rendőrségen.

Ezt követően három vezető szólalt fel a megyében, saját területüket értékelve, majd az ORFK részéről Dr. Papp Károly r. vezérőrnagy főkapitány helyettes hosszasan válaszolt a főkapitány és a három felszólaló szakmai kérdésekben történt felvetetésekre, majd az értekezlet 12:15 perckor lezárult.

Dr. Papp Károly vezérőrnagy ORFK. Vezető-helyettese elmondta, hogy segítő, támogató együttműködő rendőrségre van szükség. Legfontosabbnak az embert jelölte meg. Közölte, hogy 2011.03.16-án 1800 próbaidős tesz esküt Budapesten a Hősök Terén a Belügyminiszter Úr jelenlétében. Kiemelte, hogy az alkoholt fogyasztó rendőrökkel szemben zéró tolerancia van minden esetben, majd a főtitkár asszony meglepődve vette tudomásul, hogy pezsgővel kínálták az ülésteremből kiérkező vezetőket az állófogadáson.

Az állófogadáson a főtitkár már nem vett részt.

 

 

TMRSZ