- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Tájékoztató – 2011.01.06.

a helyi közlekedési bérlettel kapcsolatos problémáról.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete megdöbbenéssel értesült arról, hogy miután a 2010. december 15-i BÉT ülésen Pintér Sándor Belügyminiszter Úr személyesen tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy – a 2011. évi juttatások csökkentésének kompenzációjaként – a személyi állomány részére a minisztérium továbbra is biztosítja a helyi közlekedési bérlet kiadását, a költségvetési törvény utólagos módosítása miatt, az csak a 2011. évi cafeteria-keret terhére lehetséges.

A miniszter Úr kijelentését követően felmerült az a lehetőség is, hogy csak a közalkalmazotti állomány kap utazási bérletet, a rendőrség hivatásos állománya pedig szolgálati igazolványa felmutatásával veheti majd igénybe a közúti közlekedési eszközöket.

Tekintettel arra, hogy az állomány nagy részének már kiadásra került a közlekedési bérlet, az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatója 2011. január 5-én kiadott átiratában arra hívja fel a rendőri szervek vezetőit, hogy azt, aki már felvette a bérletet, utólagosan nyilatkoztassák a bérlet cafeteria-juttatási keret terhére történő igénybevétele felöl.

Külön tanulságos mindez azon társ-szakszervezetek számára, melyek „az együttműködés és összefogás jegyében” még abba is belementek, hogy a BKV bérlet, mint béren kívüli juttatás a nagy port kavart és dicshimnuszként zengett BRFK Kollektív Szerződésből is kikerüljön…

Az ügyben a mai napon megkereséssel fordultunk Pintér Sándor Belügyminiszter Úr felé, kérve haladéktalan intézkedését, ezért azt javasoljuk, hogy az ügy végleges lezárásáig a nyilatkozatot senki ne írja alá, vagy aláírásával egyidejűleg jelentsen be panaszt, és a másolati példányt kérje el!

 

 

TMRSZ

 

Levelünk Pintér Sándor Belügyminiszter Úrhoz

 

Szám: Kü- 7/2011.

 

 

Dr. Pintér Sándor
Belügyminiszter Úr részére

 

Cím: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.
Levélcím: 1903 Budapest, Pf. 314.
Tel: 441-1717
Fax.: 441-1720

 

Budapest

 

 

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

 

 

A 2010-es választási kampány egyik elsődleges célkitűzése volt a rendőrség megerősítése, a rendőrök bérezésének és munkakörülményeinek európai színvonalra történő felzárkóztatásának megkezdése. Ezzel szemben az Új kormány és a minisztérium minden intézkedése az amúgy is megélhetési gondokkal küzdő rendőrségi állomány további sarcolására irányul.

Dr. Tóth László BM Gazdasági és Informatikai helyettes államtitkár Úr 2011. január 5-i átiratából értesültünk arról, hogy a 2010. december 15-i BÉT ülésen történt megállapodással szemben a személyi állomány részére nyújtott helyi közlekedési bérlet kiadása csak a 2011. évi cafeteria-keret terhére lehetséges.

Információink szerint a BRFK állományának jelentős része élve jóhiszeműen szerzett jogával már átvette a részére kiadott BKV bérletet, annak utólagos nyilatkozattal a cafeteria terhére történő elszámolása az adott szavának hitelességét kérdőjelezi meg, mivel Belügyminiszter Úr a BÉT decemberi ülésén személyesen tett Ígéretet a helyi közlekedési bérlet teljes személyi állomány részére történő biztosítására a 2011. évi juttatások csökkentésének kompenzációjaként.

A közalkalmazottak 2010-es évben arról lettek tájékoztatva, hogy a cafeteriába van beépítve a ruhapénzük és a 13. havi fizetésük is. Sajnálatos módon a sárga szakszervezeteknek köszönhető újabb munkavállalókat sértő megállapodásuk eredményeképpen további 50 ezer forinttal csökkent a cafeteria összege 2011-ben, ugyanakkor ez az összeg a nyugdíjalapba sem számítható be.

A TMRSZ, mint az ország legnagyobb hivatásos állományú rendőröket tömörítő szakszervezete a leghatározottabban tiltakozik az újabb, rendőrségi munkavállalókat érintő megszorítások, a már így is megalázóan alacsony bérszínvonal további csökkentése ellen!

Újra csak hangsúlyozni tudjuk, hogy a cafeteria-keret csökkentése, a ruhapénz természetbeni kiadása mellett a helyi közlekedési bérlet megállapodással szemben történő elvonása mind olyan intézkedések, melyek az állomány ellehetetlenítését, megalázó anyagi és erkölcsi helyzetük további nehezítését célozzák és eredményezik, mely a közrend és közbiztonság feladatellátására is nagymértékben kihat.

Fentiek alapján kérjük a Tisztelt Belügyminiszter Urat, hogy ígéretének betartásával a teljes rendőri állomány részére a helyi közlekedési bérlet kiadása érdekében szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni és arról szakszervezetünket valamint az állományt tájékoztatni szíveskedjen!

Segítő közreműködésében bízva az állomány nevében is tisztelettel:

 

 

Szekszárd, 2011. január 6.

 

 

Üdvözlettel:

 

 

Szima Judit
Főtitkár

 

 

Kapcsolódó anyagok: A problémához kapcsolódó további anyagok PDF formátumban