A Legfelsőbb Bíróság eseti döntéséről
különleges bevetési pótlék, vagy megbízási díj megfizetéséről
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntés során vizsgálta meg a rendőrség megyei (fővárosi) bevetési századai állománya különleges bevetési pótlékra, vagylagosan megbízási díjra vonatkozó igényét.
Közreadjuk tájékoztatás és okulás céljából a Legfelsőbb Bíróság okfejtését. Ennek lényege, hogy rendőrök ezrei jelentkeztek önként a nem is különlegesen veszélyes csapatszolgálati tevékenység ellátására akár vidéken is a fővárosban végrehajtandó rendőri feladatokra.
A Legfelsőbb Bíróság elméleti fejtegetéséből következően önként jelentkezett több száz rendőr arra, hogy Budapesten kulturált szállodai elhelyezésnek nem minősülő körülmények közepette, több napon keresztül családjuktól, otthonuktól távol olyan körülmények közepette lássanak el folyamatos szolgálatot, amelynek során több száz rendőr került kórházi kezelésre, amelynek során kővel, Molotov koktélokkal, csúzlikkal, botokkal támadták a rendőrökre.
A Magyar Köztársaság politikailag egyáltalán nem befolyásolt Legfelsőbb Bíróságának tárgyaláson kívül elbírált tényállás-elemzése alapján a Csapatszolglati Századba való önkéntes jelentkezés alapján önként ki is lehet abból kerülni.
Ez alapján – figyelemmel arra, hogy a munkavállalók részére ezért a szolgálati formáért sem különleges bevetési pótlék, sem megbízási díj nem jár – azt tanácsoljuk az érintett állománynak, hogy kérelmet nyújtsanak be a Csapatszolgálati századból való kikerülés tárgyában, majd ha annak jogsértő módon nem ad helyt az állományilletékes parancsnok, ugyanezen tárgyban nyújtsanak be szolgálati panaszt, arra hivatkozva hogy a században való tagság önkéntes, így a jobbágyfelszabadítás és röghöz kötés elvének megsemmisítése alapján a rendőr nem kényszeríthető e speciális szolgálat-ellátási tevékenységben való részvételre, ha az önkéntes és ha azért a munkáltató, illetve a Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése szerint nem jár külön díjazás.
Külön felhívjuk az érintettek figyelmét az ítélet 9. oldala 2. bekezdésének bravúros megállapítására, amely szerint – ellentétben hozzávetőlegesen eddig kb. 10 bírói tanács megállapításával szemben (Szekszárd, Pécs, Budapest munkaügyi bíróságainak lelkiismeretes és felelősséggel ítéletet hozó bíráinak megállapításával szemben) – a Legfelsőbb Bíróság szerint a csapatszolgálati századokban munkát végző rendőrök „…a hivatásos állomány tagjának szolgálati beosztásához nem tartozó feladatkör ellátásával nem bízták meg.”.
A legkevésbé sem zavarta a Legfelsőbb Bíróság tagjait, hogy csapatszolgálati században való munkavégzést a felperesek munkaköri leírása nem tartalmazott és a szolgálati panaszuk benyújtását követően a munkáltató valamennyiük esetében módosította a munkaköri leírásukat és beleírta a csapatszolgálati feladat elvégzésének kötelességét!
Ennyit a Legfelsőbb Bíróság önkéntességre vonatkozó megállapításának a helyességéről.
A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsát az sem zavarta a legkevésbé sem, hogy a felperesek munkaköri leírásának, sőt kinevezési parancsuknak legalapvetőbb kritériuma – enélkül kinevezni sem lehetne őket – hogy a munkavégzés helyének a meghatározásaként felperesek egy helyi rendőri szerv végrehajtói állományának tagjai meghatározott szolgálatteljesítési hellyel. Ez pedig nem a megye, nem a főváros területe volt!
A Legfelsőbb Bíróságnak az alapvető munkavállalói jogosultságot figyelmen kívül hagyó érvelése alapján a felperesek azzal, hogy a megye és a főváros területén csapatszolgálati tevékenységet láttak el, azzal valójában eredeti szolgálati beosztásuk szerinti járőrtevékenységet láttak el.
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete ezúton nyílt felhívás alapján fordul a hozzávetőlegesen 2000 rendőr munkajogi helyzetét és anyagi igényét meghatározó döntést hozó Legfelsőbb Bíróság érintett tanácsának tagjaihoz, nevezetesen
Dr. Tálné dr. Molnár Erikához,
Dr. Stark Mariannához és
Dr. Földényi Gyulánéhoz,
hogy az általuk tárgyaláson kívül, a bírósági irodákban és tárgyalóteremben kialakított azon elméleti – a valósággal köszönő viszonyban sem lévő – megállapításukkal szemben, miszerint a csapatszolgálati tevékenység nem különlegesen veszélyes szolgálati feladat, a TMRSZ felajánlja segítségét ahhoz, hogy valamelyik állami ünnepség alkalmával megtekintse a csapatszolgálati századok munkáját és feltehesse magában azt a kérdést is, hogy nem veszélyes ez a feladat, miért van szükség testpáncélra, plexipajzsra, védősisakra és más hasonló jellegű védőfelszerelésre.
Feltételezzük, hogy ez említett bírónők még soha életükben nem találkoztak feldühödött futballhuligánokkal, ezért igény esetén az ebben való, egyáltalán nem veszélyes, már-már szinte babazsúr veszélyességű UTE-FTC, vagy Debrecen-FTC, esetleg Diósgyőr-FTC labdarúgó mérkőzésre tiszteletjegyet szerez az említett mérkőzéseken a szurkolói szektorokat elválasztó üres szektorokban való tapasztalatszerzés céljából.
Dr. Tálné dr. Molnár Erikáról,
Dr. Stark Mariannáról és
Dr. Földényi Gyulánéról
feltételezzük, hogy a bírói pálya gyakorlásán kívül soha életükben nem tapasztalták még a rendőri munka jellegét azon kívül, hogy a Hszt. egyes rendelkezéseiről le tudják vezetni „A” álláspont helyességét és megalapozottságát és az azzal szöges ellentétben álló „B” álláspont helyességét is.
A bírói jogalkalmazás tragikomikus jelegét, a magyar bírósági rendszer Legfelsőbb Bíróságának gyakorlattól való elrugaszkodottságát hűen tükröző eseti döntés sajnos nem az egyedüli a TMRSZ által, vagy megbízásából benyújtott felülvizsgálatok sorában.
Volt olyan felülvizsgálati kérelem, amelyet érdemi vizsgálat nélkül azért utasított el a Legfelsőbb Bíróság – egy rendőr életpályáját jogsértő módon kettétörő munkáltatói döntés és az azt helybenhagyó, külön történetet is megérő szabolcsi bíróságok szégyenteljes eljárását megkoronázva – mert a felülvizsgálati kérelmet benyújtó ügyvéd aláírása mellett nem szerepelt a felülvizsgálati kérelem borítóján az ügyvéd pecsétje! Ezt egyetlen Pp.-beli rendelkezés nem követeli meg, mégis a Legfelsőbb Bíróság a kérelem érdemi vizsgálata nélküli elutasításról döntött. Megdöbbentő a Legfelsőbb Bíróságok ezen eljárása és jogállamiságtól, igazságosságtól fényévekre járó jogértelmezési színvonala.
Visszatérve a tájékoztatás eredeti céljához. A Legfelsőbb Bíróság érintett tanácsa ezen jogértelmezési színvonalát ország-világ és minden rendőr előtt megismertető jellege mellett a TMRSZ a továbbiakban minden lehetőséget meg fog ragadni arra, hogy amennyiben a kormányzat és a politika bíróságokra befolyásolására alkalmas, alacsony jogi és szakmai színvonalú ítéleteket észlel, arra fel fogja hívni a közvélemény figyelmét.
Elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogszolgáltatása színvonala hamis tényeket állítson, a valóságot elferdítse és a politikai és végrehajtói hatalmat gyakorló kormányzatok mindenkori elvtelen kiszolgálójaként végezze feladatát.
Ezt minden magyar rendőr vésse az eszébe. Nincs jogotok, nincs igazatok. Nem lehet igazatok, mert a bíróságok is megrendelésre hozzák az ítéleteket. Ez az eset is jól példázza ezt. Eddig több mint tíz helyi bíróság adott igazat a munkavállalói igényeiteknek. Évek óta a TMRSZ próbál javítani az anyagi helyzeteteken, hogy az elvégzett munkáért megkapjátok a jogszabály szerint járó bért. Itt azonban igaza Gyurcsánynak és a hozzá hasonszőrűeknek van, a bírói legfelsőbb kar minden esetben tudálékos, de a valósággal köszönő viszonyban sem lévő ítéleteket hoz, ha arról van szó, hogy magyar rendőr járandóságát, adott esetben emberi megalázását kellene helyrehoznia.
2010. Abszurdisztán, Abszurd Legfelsőbb Bírósága Abszurd tanácsának abszurd ítélete. Gyalázat és szégyen.
A továbbiak során is közzétesszük az ehhez hasonló ítéleteket, nevén nevezve azokat a bírákat, akik ezen döntéseket hozzák. Megérdemlik. Ez a legkevesebb.
TMRSZ
Kapcsolódó anyag: LB ítélete PDF formátumban