Felmentették a rendőrfőkapitányt

Forrás: TEOL 2010. november 29. 20:43 , Legutóbb frissítve: 2010. november 29. 20:52 I. I.

Budapest, Szekszárd | Első fokon felmentették Bencze József, volt országos rendőrfőkapitányt és Soczó László megyei főkapitányt a hivatali visszaélés vádja aló.

Első fokon, nem jogerősen, bűncselekmény hiányában mentette fel a Fővárosi Bíróság hétfőn Bencze József altábornagyot, volt országos rendőrfőkapitányt és Soczó László dandártábornokot a hivatali visszaélés bűntettének vádja alól – tájékoztatta hírportálunkat az egyik érintett, Tolna megye rendőr-főkapitánya.

Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára volt az ügyben a pótmagánvádló. Az ítélet azért nem jogerős, mert Szima Judit három nap gondolkodási időt kért annak eldöntésére, hogy fellebbeznek-e. Soczó László a részletekről nem beszélt, de a történet a híradások alapján összerakható.

Az ügy 2008 elején pattant ki, azzal a hírrel, hogy a Rendészeti Szervek Védelmi Szolgálata (RSZVSZ) vizsgálódik azokkal a levelekkel kapcsolatban, amelyekben a TMRSZ főtitkárának aláírásával a Magyar Gárda támogatására buzdítják a rendőröket.

Szima Judit cáfolta, hogy a levelek tőlük származnak, sőt a szakszervezet elleni provokációról beszélt. Később kiderült, a levelek hamisítványok. Az egyik egy Tolna megyei őrs volt parancsnokának a nevére érkezett, majd Soczó László vizsgálat nélkül megküldte azt RSZVSZ-nek. Az akkori országos főkapitány pedig a sajtóban nyilatkozott az ügyről. Az ügyészség nem látott bűncselekményt a történtekben, nem is került sor vádemelésre, ezért Szima Judit lépett fel pótmagánvádlóként.

A Fővárosi Bíróság sajtóosztályának ez év áprilisi közleménye szerint a főtitkár ügyvédje kezdeményezte a szolgálati visszaélés vétsége jogi minősítés módosítását hivatali visszaélés bűntettére. Így került az ügy a katonai tanácstól a büntető kollégiumhoz.

Szima Judit kérdésünkre elmondta, csak egy levél van meg. A rendőri vezetők azzal, hogy a szakszervezet megkérdezése nélkül küldték meg azokat a védelmi szolgálatnak, és nyilatkoztak a sajtónak, megsértették az együttműködési kötelezettséget. Az országos főkapitány politikai nyilatkozatot tett, holott a szakszervezetnek semmi köze nem volt, az akkor jogszerűen működő Magyar Gárdához.

Forrás: TEOL