- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Helyt adtak kifogásunknak

2010.10.07-én benyújtott kifogás ( http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1188-kifogas-20101111.html ) 2010.10.12-i tárgyalásának hanganyaga az ORFK-val

{mp3}20101012-ORFK-TMRSZ_erdekegyeztetes{/mp3}
Hossz: 00:23:24

alábbiakban pedig a szószerinti legépelt hanganyag jkv-je.

Jegyzőkönyv

2010. október 7.-én az ORFK vezetőjéhez a TMRSZ által előterjesztett szakszervezeti kifogás tárgyában tartott egyeztető tárgyalásról

2010. október 12. Rendőrségi Igazgatási Központ 1010. tárgyaló

11 óra

Az egyeztető tárgyaláson részt vettek:

Munkáltatói részről:

Lajtár József r. vezérőrnagy úr – az ORFK Helyettese, Gazdasági Főigazgatója

Zakor Sándor úr – az ORFK Humánigazgatási Szolgálatának Vezetője

Dr. Fehér Katalin úrhölgy r.ezredes – az ORFK GF Igazgatási és Ügyviteli Főosztály Vezetője

Kovács István r. ezredes úr – az ORFK GF Közgazdasági Főosztály Vezetője

Dr. Gömbös Sándor r. ezredes úr- ORFK Jogi Főosztály Vezetője

TMRSZ részéről:

Szima Judit – TMRSZ főtitkár asszony

Dr. Tóth Renáta – jogi ügyvivő

A munkáltató részéről 5 vezető vonul be a terembe, ahol a TMRSZ képviselői már várakoztak.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Ha tudtam volna, hogy a munkáltató részéről 5-en lesznek, akkor én is hívtam volna egy kis sereget. Bejelenti, hogy a TMRSZ is felvételt készít, mivel a munkáltató már előzőleg bekapcsolta a felvevőkészüléket. Tehát, az úgy megy, hogy hozzájárulunk a felvétel készítéséhez, gondolom a munkáltató is hozzájárul, hogy mi is felvételt készítsünk. Van ennek akadálya? Nincs? Köszönöm!

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Tisztelettel köszöntöm a mai fórumon a megjelent képviselőket!

Az összejövetel apropója az, hogy Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete ( 7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) főtitkára, a szervezet törvényes képviselője, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi 43-as törvény továbbiakban Hszt. 31. § 1. bekezdése alapján törvényes határidőn belül kifogást nyújtott be a munkáltatóhoz.

Mindenek előtt szeretném majd azt tisztázni, hogy a kifogás maga mire vonatkozik, és egyetlen egy napirend keretén belül, maga a kifogás megbeszélése, egyeztetése a mai fórum célja, tartalma és erre van lehetőségünk. A felek megállapodnak abban, hogy kölcsönösen hozzájárulnak ahhoz, hogy a megbeszélésről, egyeztetésről hangfelvétel készüljön, így a munkáltató a hivatalos jegyzőkönyv elkészítéséhez hangfelvételt készít. Úgy, ahogy a munkáltató hozzájárul ahhoz, hogy külön a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete szintén hangfelvételt készítsen.

Megkérdezem, az egyeztető fórumon megjelent Szima Judit főtitkár asszonyt, hogy szíveskedjen azt körülírni, hogy mi a kifogás konkrét tárgya.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Köszönöm a szót!

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Legyen kedves benyomni!

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Ja, ezt nyomjam be? Jó, benyomtam,így jó? Hallatszik? Köszönöm! Először is mielőtt belemennénk az érdemiekbe, én egyértelműen határozott választ várok Lajtár József őrnagy úrtól, mivel a szakszervezetünk a kifogást az Országos Rendőr-főkapitányhoz nyújtotta be, mint munkáltatói jogkör gyakorlójához, és a hozzánk érkezett levél tartalma szerint Lajtár József őrnagy úr nem ért egyet a szakszervezeti kifogásba foglaltakkal. Hogy változott-e, történt-e valami a struktúrával, illetve a vezetői váltásban. Ezt hogyha tisztáznák elsődlegesen…

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Nem értem a kérdést, ennek megfelelően nem tudok rá válaszolni.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Pontosítanám. Az Országos Rendőr-főkapitányhoz nyújtotta be a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a kifogását, ön pedig Lajtár József vezérőrnagy úr azt szíveskedett írni, hogy a benyújtott kifogásunkkal nem ért egyet. Tehát nem azt tetszett írni, hogy az Országos Rendőr-főkapitány úr meghatalmazása vagy felhatalmazása alapján, ezért pontosan szeretném tudni, hogy milyen felhatalmazással rendelkezik Ön, és erről kérünk egy írásos dokumentumot, hogy Önt a tárgyalásokra felhatalmazta az Országos Rendőr-főkapitány úr, valamint Önnek adta le azt a jogkört, hogy Ön bírálja el, hogy egyet ért-e a kifogásunkkal vagy nem.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Hivatalomnál fogva én az Országos Rendőr-főkapitány helyettese vagyok. Hogyha ezen kívűl és ezen túlment önnek még arra vonatkozóan kétsége van, hogy helyettesíthetem teljes terjedelmében és jogkörében az Országos Rendőr-főkapitányt, akkor sajnálatos módon ilyent nem fogunk tudni benyújtani, és nem is szándékozunk. Egyébként magát a dolgot, a dolog kezelését a főkapitány úr egyértelműen rám bízta.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Akkor kérném szépen ezzel kapcsolatosan az írásos dokumentum bemutatását, figyelemmel arra, hogy mi a kifogásunkat az Országos Rendőr-főkapitány úrhoz nyújtottuk be és ön, Lajtár József, vezérőrnagy úr gazdasági főigazgató helyettes, Országos Rendőr-főkapitány úr helyettes pedig a saját nevében nyilatkozott, hogy a mi kifogásunkkal nem ért egyet. Amennyiben ezzel kapcsolatban szíveskedik nyilatkozni, akkor tudjuk a tárgyalást folytatni.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Továbbra sem értem a kérdést. De biztos bennem van a hiba. Nem értem, hogy mi a hiba, meg mi a probléma. Én, itt most az Országos Rendőr-főkapitány megbízásából, Országos Rendőr-főkapitány helyettesként ülök itt, ezen a fórumon. Ha ön ezt a jogomat és jogosítványomat megkérdőjelezi, akkor nincs miről tárgyalni. Ön akkor fölülírja azt a kinevezési parancsot, azt a miniszteri döntést, amit meghoztak felelősen.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Nem írtam fölül a kinevezési parancsot, én csak még egyszer szíveskednék felhívni arra az ön figyelmét, hogy ön a saját nevében nyilatkozott, hogy a kifogással nem ért egyet. Amennyiben az Országos Rendőr-főkapitány úr önt megbízta ennek a tárgyalásnak a lefolytatásával, akkor a levelet úgy kellett volna fogalmaznia, hogy „az Országos rendőr- főkapitány úr megbízásából tájékoztatom, hogy..” Tehát amennyiben ön, Lajtár József vezérőrnagy úr Országos rendőrfőkapitány helyettes, gazdasági főigazgató jelen pillanatban azt nyilatkozza, hogy ez a levél elírás volt, -mert ebben a tegnapi nap folyamán a TMRSZ írt is, és az Országos Rendőr-főkapitány úr megbízásából jár el, természetesen akkor folytathatjuk az érdemieket. De határozott, egyértelmű választ kérek erre.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Segítséget kérek, mert nem tudom, mi a gond.

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Az ORFK SZMSZ alapján meghatározott, hogy ki milyen hatáskörben jogosult eljárni az Országos Rendőr-főkapitány helyettesek közül. Ebben a tekintetben az ORFK SZMSZ is eligazítást ad, illetve ebben a vonatkozásban…

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Pontosan jelölje meg az SZMSZ-nek azt a pontját, ami eligazítást ad, legyen szíves!

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Főtitkár asszony rendelkezik hozzáféréssel, meg fogja tudni nézni…

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Nem rendelkezem hozzáféréssel ha rendelkeznék, akkor megnézném.

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Meg fogom küldeni önnek az ORFK SZMSZ-ét elektronikus úton.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Melyiket?

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

A most hatályosat, természetesen, hiszen…

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Most nekem az a problémám, hogy a tegnapi nap folyamán, október 11-én a Hatala Úrnak, az Országos Rendőr-főkapitány úrnak írtunk egy levelet, ezzel kapcsolatosan. Akkor miért nem szíveskedtek ezt megküldeni? Mert ha jól tudom,ez megérkezett, hogy akkor legalább az SZMSZ-re hivatkozzanak, mert a Lajtár úr titkárságra is betelefonáltunk, hogy akkor legalább szíveskedtek volna ezt a levelet úgy módosítani, ahogy az elvárható. Az Országos Rendőr-főkapitány úr a munkáltatói jogkör gyakorlója, hozzá adtuk be a kifogásunkat. És nem a Lajtár úr ellen szól ezt szeretném leszögezni, hanem van mindennek egy levezetési módja, egy formája és hogyha ő azt mondja most, hogy az Országos Rendőr-főkapitány úr megbízásából jár el, akkor rendben van, akkor ezt úgy tekintjük, hogy elírás történt a levélben.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Két esemény van összemosva.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Nincs.

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Jelezném továbbá, hogy az Országos Rendőr-főkapitány úr szignálása rajta található az ön kifogásán, amire Lajtár úr személy szerint kiszignálta az ügyintézését saját hatáskörben ha úgy tetszik és erre tekintettel került egy meghívó gyakorlatilag megfogalmazása a Lajtár úr nevében, tehát én úgy gondolom,hogy az ORFK SZMSZ megküldése az Országos Rendőr-főkapitánynak írt átiratok vonatkozásában akkor ha úgy tetszik szükségtelen

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Akkor ezt úgy kell értelmeznem, hogy amikor az Országos Rendőr-főkapitány úr kiszignálta a Lajtár úrra, mint Országos Rendőr-főkapitány helyettesre ezt az ügyet, onnantól kezdve a Lajtár úr jogosult dönteni az ügyben? Ez van az SZMSZ-ben? Vagy pedig az van az SZMSZ-ben, hogy ki kell vizsgálni és tájékoztatnia kell az Országos Rendőr-főkapitány urat és azt követően született döntés alapján jár el a Lajtár úr, tehát ezt most tisztázzuk az SZMSZ alapján.

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Jelen egyeztetés célja, ahogy a nevében is benne van, a Hszt. alapján egy egyeztetés. Tehát döntés nem születik, Lajtár úr felhatalmazással rendelkezik ahhoz, hogy az Országos Rendőr-főkapitány nevében, megbízásából őt képviselve egyeztessen.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Erről engem eddig senki nem tájékoztatott, most tájékozódtam erről, hogy a Lajtár úr erről kapott felhatalmazást, de én ezt a felhatalmazást a mai napig nem láttam. Tehát hogyha az Országos Rendőr-főkapitányságnak a vezetője a Hatala úr, akkor gondolom ebben van valami írásos dokumentum, hogy ebben ő jogosult eljárni teljes jogkörben. Ezt kértem.

Gömbös Sándor, ORFK Jogi Főosztályvezető:

Főtitkár asszonnyal már többször volt szerencsém együtt ülni ilyen egyeztetéseken, volt amikor én képviseltem az Országos Rendőr-főkapitányt mégsem kért sem meghatalmazást, sem mást

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Nem kell összemosni a dolgokat. Nem tudom miről beszél. Én most jelen ügy tárgyáról beszélek, ami rendkívül fontos, tehát én azt kérdem, hogy hol van az a meghatalmazás, vagy szignalizáció, amelyben felhatalmazza a Hatala urat, hogy teljes jogkörben ezt a tárgyalást lefolytassa. Képviseleti joggal, tudomásom szerint a Hatala úr rendelkezik, és ő adhatja át ezt a jogkört. Az SZMSZ szerint is.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Megtörtént. Ön nem bíróság, nem hatóság, nem vagyunk kötelesek átadni az ön számára…

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Rendben van, csak a hozzánk érkezett tegnapi fax alapján nem ez tűnt ki. Tehát itt az van, hogy a Lajtár úr nem ért egyet a kifogással. Nem az, hogy a Hatala úr.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Úgy gondolom, hogy ez lenne ennek az egyeztetésnek a célja is, hogy ha nem ezeket a komoly kérdéseket feszegetnénk, valószínű, hogy már túl is jutottunk volna az ügyén. De én úgy gondolom, hogy aki itt az Országos rendőr- főkapitány képviseletében ül, az úgy ült ide le, hogy megfelelő meghatalmazással rendelkezik. Úgy gondolom, hogy egy egyeztetés kellő bizalmon alapul és nem feltételezi, hogy…

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Hát a bizalom kérdése az ORFK részéről eddig még nem valósult meg. Tehát ezért próbálunk mindent úgy csinálni, hogy nehogy véletlenül még nekünk legyen bajunk. Tudja, hogy amikor ide jöttem, akkor is percekig várakoztattak, pedig mondták, hogy bejöhetek az autóval, itt van rajtam hogy hogyan jöhetek be, de semmi gond nincsen! Csak én szeretném, hogy akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Természetesen a Lajtár úr nyilatkozik, hogy ő az Országos Rendőr-főkapitány úr teljes meghatalmazása alapján jár el, akkor az egészet is folytassuk le.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Fél kérésére nyilatkozom, hgoy az Országos főkapitány úr meghatalmazott arra, hogy eljárjak a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete által benyújtott kifogás során az egyeztető tárgyaláson a főkapitány úr képviseletében és megbízásával.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Köszönöm, akkor folytathatjuk.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Visszatérve az eredeti kérdéshez. A munkáltató megkérdezi a Tisztelt Főtitkár Asszonyt és a tisztelt képviselőket, hogy a kifogás konkrétan mire irányul.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Akkor nyilatkozom, jelen pillanatban, mi a tegnapi nap folyamán az általunk beadott kifogásunkra kaptunk egy levelet, hogy a Szakszervezeti kifogásunkkal kapcsolatban nem értenek egyet. Ebből következően a munkáltatónak kell nyilatkoznia, hogy mivel nem szíveskednek egyet érteni. Ugyhogy vissza adom a szót Lajtár József vezér őrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes gazdasági főigazgató úrnak, hogy akkor mondja meg, hogy a kifogásunk mely pontjával nem ért egyet. És miért.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Jogszabály nagyjából és egészéből egyértelműen meghatározza, hogy kifogást milyen esetben nyújthat be a szakszervezet a munkáltató irányába. Itt több olyan kérdés fogalmazódik meg, az önök által föltett kérdés együttesben, amely nem képezi ennek a tárgyát és az alapját egyszerűen azért, mert az, akit önök címzettként jelöltek meg, nem az ő hatáskörében, nem az ő jogkörében fogalmazódnak meg ezek a kérdések. Ennek megfelelően magától értetődik, hogy ebbe nem illetékes Országos Rendőr-főkapitány vagy Országos Rendőr-főkapitányság arra vonatkozóan egyetértő nyilatkozatot, a munkáltató a kifogás tartalmára vonatkozóan nem adhat. Továbbra is az a kérdés a számunkra, hogy mire terjed ki a kifogás tartalma elsősorban és nem részkérdésekre, hanem konkrétan mi az, amit a tisztelt szakszervezet megkifogásolt, és amit a mai érdekegyeztető fórumon vagy a tanácskozáson, az egyeztetésen konkrétan napirendre kíván tűzni.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

A Hatala úrnak elküldött tájékoztatásunk szerint Lajtár József vezér őrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes gazdasági főigazgató úrral július 20-án személyesen találkoztam, amikor több kérdésről szó esett ésígéretében bízva e tárgyban vártuk a pozitív változásokat, ezt leírtuk a Hatala úrnak szeptember 3-án, az akkor tárgyalt pontokkal kapcsolatosan, melyre nem kaptunk írásos választ. Tehát továbbra is azt mondom, hogy a munkáltatónak kell reagálnia az általunk felvetettekre, hogy miért nem tartja saját hatáskörébe tartozó kérdésnek ezeket a pontokat azon túlmenően, hogy jeleztük az Országos Rendőr-főkapitány úr felé, hogy a szakszervezetünket folyamatosan hátrányos helyzetbe hozzák a többi reprezentatív szakszervezetekkel összekapcsolódóan. Arról nem beszélve, hogy az RKDSZ szakszervezet, aki ezer fős taglétszámmal sem rendelkezik, nem reprezentatív szakszervezet, mégis különböző juttatásokban is részesül, addig a szakszervezetünknek ugye, ahogy szoktam volt mondani még térítés ellenében sem biztosítanak autót.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Ha jól értelmezi a munkáltató képviselete, akkor a kifogás arra vonatkozik, hogy az irányban föltett kérdésekre nem kapott választ írásban a szakszervezet.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Így van.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Ezt rögzíthetjük?

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Többek között igen, és érdemi intézkedések sem történtek a Lajtár úr részéről,aki azt mondta, hogy pozitív változásokat fogja érezni a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete. És ezeket a pozitív változásokat szeretnénk érzékelni.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Világos. Munkáltató megfelelő lépéseket annak érdekében megtette, hogy a 3-án, szeptember 3-án megfogalmazott kérdésekre megalapozott választ és körültekintő választ adjon és a megfelelő intézkedést meg tudja tenni. Ez a levelezésből egyébként bizonyítható. Továbbra is fönntartja a munkáltató eddigi véleményét, hogy több olyan kérdés fogalmazódott meg, amely nem Országos Rendőr-főkapitányi vagy főkapitánysági jog- és hatáskör. Ezt külön, ugyanúgy, mint a többi szakszervezet, mint a többi szervezet megállapodásban, együttműködési szerződésben kell, hogy rögzítse az illetékes szervezettel, szervvel a TMRSZ. Van olyan kérdéskör, ami konkrétan ide tartozó kérdéskör. Erre vonatkozóan kérdést tettünk föl még a nyitva álló időn belül, amelyre vonatkozóan a mai napig sem kaptunk választ. Az elmúlt időszakban többször kezdeményeztük erre a pontra vonatkozóan, hogy úgy történjék az együttműködés, mint ahogy az összes többi szakszervezettel, és ebben az esetben zökkenőmentes lehet például az úgynevezett eltérő gyakorlat kezelése, amit önök megfogalmaztak a szabadidő-megváltással és egyébbel kapcsolatban. A munkaidő megváltással kapcsolatban. Munkáltató egyértelmű véleménye és most is megerősíti, hogy minden olyan szakszervezettel, aki a közösen megfogalmazott megállapodás szerint képes- és tud eljárni és az aláírásával igazolja, hogy együttműködik. Kritérium más nincs.

Korrekten, ugyanolyan játékszabályok szerint valamennyi olyan szakszervezetnek, aki együttműködésre megállapodást írt alá az Országos Rendőr-főkapitánysággal. Azonos elvek, azonos elbírálás alapján együttműködik.

Ez a lehetőség a TMRSZ számára nyitva van, ez a lehetőség a TMRSZ számára épp úgy adott, mint bármelyik másik szakszervezet számára. Itt folyamatosan egy egyoldalú véleménynyilvánítás fogalmazódik meg, mely szerint az összes többi szakszervezettel való együttműködés az sokadlagos teljesen más alapokon működjön együtt az Országos Rendőr-főkapitányság a TMRSZ-szel. Nem fog diszkriminálni az Országos Rendőr-főkapitány és főkapitányság egyetlenegy szakszervezetet sem. Azonos elvek, azonos elvárás, azonos elbírálás alapján kíván és fog együttműködni.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Köszönöm szépen ezt a szép beszédet, meg is világosodtam rögtön, de szeretnék rögtön már reagálni rá.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Egyvalamit ügyrendileg legyen olyan kedves elfogadni. A cinizmusnak itt nincs helye, mi sem vagyunk cinikusak. Mi ugyanolyan tiszteletben tartjuk önt és kolleganőjét, mint önmagunkat. Engedje meg, hogy ezt elvárjuk öntől is most és mindenkor.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Én visszautasítom ezt a hangnemet és ezt a kiemelt hangnemet öntől. Lajtár úr, szíveskedjen! Én nyugodtan mondtam…

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Sokszor tekintett már engem kapcájának.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Minek? Kapcájának? Kapcájának tekintettem önt?

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Igen.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Hát, kikérem magamnak, már ne haragudjon! Addig ameddig a többi szakszervezetek önt bármikor hívhatják, ön engem rendre utasít, hogy délután fél ötkor ne hívjam föl. Ki kérem magamnak ezt a hangot és ezt a stílust, jó? Szíveskedjék megfelelően és méltóan bánni úgy mint a másik féllel, nem vagyunk az ön beosztottjai! És visszatérve az alapügyre: Az intézkedéseket megtette, ezt mondta a tisztelt Lajtár úr. Szíveskedne velünk is közölni ,hogy milyen intézkedéseket tett, mert mi a mai napig egyetlen sor írást Önöktől nem kaptunk. Ez az egyik. A másik, hogy közösen megfogalmazott együttműködési megállapodás aláírása szerint hajlandó csak bennünket támogatni? Ezt tetszett mondani, így van? Kérem megerősíteni!

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Azt mondtam, hogy valamennyi szakszervezet által megfogalmazott és elfogadott megállapodás alapján.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Jó.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Szó szerint ezt mondtam.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Akkor én meg szíveskednék fölhívni a figyelmet a Hszt. 27. szakasza alapjára, aztán a 28 szakasz 1. bekezdésére, a 3. bekezdésére és a 29. szakasz 2. bekezdés a) pontjára. Csak többek között.

Szeretném elmondani, hogy ha a Lajtár úr most itt nekem kimutatná, hogy az együttműködési megállapodásba mi van belefoglalva a többi szakszervezeteknél, hogy azért, mert aláírták azt az együttműködési megállapodást, amit a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezete azért nem írt alá, mert több jogosultságot vesz el és negatív irányban, mint ami a munka törvénykönyve és a Hszt. -ben meg van fogalmazva, hogy abba a megállapodásba ezek szerint a Lajtár úr arra hivatkozik, hogy van egy titkos megállapodás, mely szerint különböző juttatásokat kapnak ezek a szakszervezetek.

Ezeket kérnénk akkor pontosan kimutatni, hogy melyek ezek a juttatások. És akkor arra a kérdésre is választ várnák, amit már hivatkoztunk, hogy a Dr. Bárdos Judit asszony többek között miért kapott új autót és a többi szakszervezet, addig a mi szakszervezetünknek miért nem szíveskedtek adni. Ha a működés feltételeit a munkáltatónak biztosítania kell, reprezentatív szakszervezetekkel a munkáltatónak kutya kötelezettsége együttműködni, a munkafeltételeinket biztosítani, tehát innentől kezdve akkor nem értem, hogy miért külön írja le, köti az ebet a karóhoz a munkáltató, hogy itt együttműködési megállapodásnak kell lenni.

Együttműködési megállapodás tervezetet egyébként a munkáltató felé a szakszervezetünk több esetben előterjesztett. A véleményünket több oldalon kifejtettük, a véleményünkre a mai napig választ nem kaptunk. Az együttműködési megállapodás megkötésére készek voltunk, készek vagyunk jelen pillanatban is, ezt többször kihangsúlyoztuk. Akár részmegállapodások tekintetésében is.

És hogyha a munkáltató most azt állítja, hogy minden szakszervezettel egyformán akar megállapodást kötni, akkor igen kíváncsi lennék, hogy miért volt szükség, az RKDSZ-szel külön megállapodást kötni. Tehát, hogyha az RKDSZ-szel külön megállapodást kötött, akkor miért nem tud a TMRSZ-szel is külön megállapodást kötni, akkor amikor a TMRSZ a rendőrség legnagyobb rendőrszakszervezete, az RKDSZ pedig a legkisebb rendőrszakszervezet.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Ez a kérdés teljesen jogosan merült fel egy érdekegyeztető tanácsülésen, mert ez oda való. Ma a kifogás egy egyeztetése történik. A kifogásban pedig az fogalmazódott meg, hogy a munkáltató önök szerint határidőre nem adott választ arra a kérdéssorra, amit 2010. szeptember 3-ai dátummal önök megfogalmaztak és elküldtek.

A munkáltató tudomásul veszi ezt a kifogást, munkáltató kijelenti, hogy 5 munkanapon belül írásban válaszol arra a kérdés együttesre, amit önök szeptember 3-án megfogalmaztak és eljuttattak Hatala József rendőr-áltábornok úrhoz, az Országos Rendőr-főkapitányhoz.

Ezt tisztelettel és tisztességgel a mai fórumon, a mai egyeztető tárgyaláson a munkáltató. Részkérdésekben ez a mai érdekegyeztető értekezlet nem jogosult és nem fog véleményt nyilvánítani.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Tehát, jól értettem, Hatala úr meghatalmazása révén a jelen lévő Lajtár József vezér őrnagy úrtól, hogy a kifogásunknak helyt ad és 5 napon belül erre választ ad. Ha igen, akkor az egyeztető tárgyalást a szakszervezetünk részéről befejezettnek tekintjük és sikeresnek.

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

A kifogás arra vonatkozott igen, hogy a munkáltató írásban nem adott választ a feltett kérdésekre. Munkáltató ennek a kifogásnak helyt ad, azt, hogy határidőben, vagy határidőn túl ez csak a szokások alapján történhet meg, mert a Hszt. nem határoz meg határidőt. Ennek ellenére, mivel hogy időre volt szükség az előkészítéshez, 5 munkanapon belül a munkáltató írásban választ fog adni a 2010. szeptember 3- án megfogalmazott kérdésekre.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

Köszönöm szépen, akkor 5 munkanapon belül várni fogjuk a választ. Megállapítom a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete részéről, hogy a kifogásunk eredményre vezetett és bízom benne, hogy választ kapunk. Köszönöm!

Lajtár József Vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes, Gazdasági Főigazgató:

Köszönjük szépen, a mai egyeztető tárgyalás befejeztük.

Szima Judit TMRSZ Főtitkár:

11:24 perckor

A jegyzőkönyv az ülésen készült hanganyag alapján került rögzítésre