Saláta Pintér-módra – a kormány új rendőrséget épít

Forrás: Hírszerző – Gulyás József

A “forradalmi törvényhozás” lázában mintha elkerülné a közvélemény figyelmét az, amire a kormány a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyőrség, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, a polgári védelem, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjai, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság, az állami adóhatóság és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ munkatársainak átvilágítása címén készül. Pedig nem ártana figyelni, mert itt valóban “új rendőrség épül”.

Október 22-én a kormány képviseletében Pintér Sándor belügyminiszter benyújtotta az „egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról” szóló T/1426. számú törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Az előterjesztő az általános indoklásában nyitó gondolatként – természetesen a korszellemre való ráutalás szándékával – idézi a Nemzeti Együttműködés Programját: a ”rendőrök által elkövetett visszaélések, korrupciós ügyek, bűncselekmények tűrhetetlenek”. Ezzel az elszántságot üzenő felütéssel kívánja megalapozni a megbízhatósági vizsgálat fedőnév alatt futó új technikák bevezetését, melyek alkalmazhatóságát jogvédők, és a rendőrség érdekvédelmi szervezetének képviselő egyaránt kifogásolnak.

A indoklás folytatásból megtudjuk, hogy a „rendőrséggel szemben fennálló szakmai igények, a közbiztonság helyzetének javítására irányuló célkitűzések teljesítéséhez, továbbá Magyarországnak a rendőrség feladataival összefüggő egyes jogharmonizációs kötelezettségei teljesítéséhez szükséges a hatályos szabályozási környezet megfelelő átalakítása.” A változás szükségességének, és időszerűségének indokaiként megjelennek még „a feladat-ellátás hatékonyságának növelése”, „a párhuzamosságok megszüntetése”, „az intézkedések jogszerűségének fokozása”, és „az államigazgatás tisztaságának növelése”.

A „megfelelő átalakítás” ígérete mögött azonban egy 82 oldalas több, mint 110 paragrafusból álló előterjesztés közel húsz törvény – köztük több kétharmados-os jogszabály – módosításra tesz javaslatot.

Az átalakítási javaslat – melyet várhatóan kellő arányú kormánytöbbség támogat majd – elfogadásának eredményeként azonban nem egyszerűen módosul az eddigi szabályozás, hanem egyértelműen egy új rendőrségi törvény születik, vagyis merőben új keretek között épül tovább a „rend” Magyarországon. Alapvetően új feltételrendszer keretei között zajlik majd a bűnmegelőző, bűnüldöző tevékenység, de a szabályozás etekintetben célba veszi a rendőrségi állományt is.

Az előterjesztésben megjelenik a hivatásos állományúak kifogástalan életvitel ellenőrzése mellett a bűnmegelőzési, bűnfelderítési célú ellenőrzés, melynek keretén belül a lépre csalás, mint a bűnmegelőzés eszköze is komoly szerepet kap, ráadásul úgy, hogy fedett akciókkal, a csőbe húzósdi során – a titkos információ gyűjtésen túl – bizonyos bűncselekmények elkövethetők (!) az eredményes le-, illetve kibuktatás érdekében.

A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv ugyanis – „kizárólagos hatáskörrel” nem egyszerűen életvitel ellenőrzési, hanem igen széles körben az ún. „védett állomány” (vagyis a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyőrség, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, a polgári védelem, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjai, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság, az állami adóhatóság és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ) kormánytisztviselői, köztisztviselői és közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjai megbízhatósági vizsgálatát is elvégzi. Cél a felsorolt szerveknél a lehetséges bűncselekményeket felderítése. „Ennek megállapítása érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végző szerv a munkakör ellátása során a valóságban is előforduló vagy feltételezhető élethelyzeteket hoz mesterségesen létre.”

E Magyarországon merőben új, eddig nem alkalmazott, ugyanakkor a nemzetközi gyakorlatban vitatott, bírált módszer bevezetését, mintha nem követné jelentőségének megfelelő közfigyelem. (Kétségtelen a rendőrség különböző érdek képviseleti szervei megfogalmazták kifogásaikat, civil oldalról pedig a Magyar Helsinki Bizottság fogalmazta meg kifogásait, így pl. azt, hogy a tervezett módosítás bevezetése egyértelműen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezménybe ütközik. E kritikai hangok, és általában a rendőrségi törvény javaslat bemutatása mellett jobbára elment a magyar sajtó, így a jogállamiság kérdéseire érzékeny közönségnek sincsenek érdemei ismretei a készülő jogszabályról.)

A rendőrségi és titkosszolgálati tevékenység irányítását, szervezeti, és személyi feltételit alapvetően alakítja át a javaslat, mely az 1994. évi rendőrségi törvény elfogadása óta a legjelentősebb változtatásokat tartalmazza.

Míg azonban a korábbi módosításokat, kiváltképp magát a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény előkészítését igen komoly és nyílt szakmai, politikai viták kísérték, addig ennek a javaslatnak az előkészítésére lényegében nyilvános szakmai, illetve műhelyvitáktól mentesen, azoktól elzárva került sor.

Elfogadásával alapvetően új helyzet áll elő.

A rendőrség tevékenysége még inkább a kormány, illetve annak belügyminiszterének irányítása alá kerül. Pintér Sándor megnövekedett jogosítványokkal, hatáskörökkel, „elrettentő erőt biztosító eszközökkel” állhat majd az állomány, illetve a rendőri vezetés felett.

*

A rendőri tevékenységtől, feladatoktól, és az általa alkalmazható eszközöktől – a rendszerváltástól a közelmúltig – jól megkülönböztethető módon elkülönült a titkosszolgálatok, más néven a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége, feladatai, és eszköztára.

Annak idején tudatos döntés volt a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének leválasztása a rendőrségről, hiszen a magyar állambiztonsági tevékenység – szemben pl. az NDK-ban működő Stasiéval- „közös háztartásban” működött a vele a BM alárendeltségében. A rendszerváltó pártok közös döntése volt az, hogy az állambiztonsági-belbiztonsági, belső elhárítási feladatokat elkülönítésék a rendőri szervektől és a belügyi irányítástól, de az érintett – és persze átmentésükön fáradozó – állambiztonsági vezetők is ugyanezt szorgalmazták a nyolcvanas évek végén, mert újszerű formai és szervezeti megoldásokkal kívánták demonstrálni, hogy ők képesek az új kor követelményeinek megfelelő szakmai javaslatokkal előállni.

Ettől függetlenül szólhatnak érvek a kormányváltáskor keresztül vitt belügyminisztériumi felügyelet alá szervezés, illetve a rendőri tevékenység és a nemzetbiztonsági munka kapcsolatának újragondolása, együttműködésének javítása mellett. Hiszen nemzetközi gyakorlat bizonyítja, hogy ez a modell nemcsak állampárti keretek között létezik. Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban például a belső elhárítást végző szervek a Belügyminisztérium felügyelete alatt működnek. Ugyanakkor ezekben az országokban a rendőri, nyomozóhatósági és a belső elhárítási, illetve alkotmányvédelmi feladatokat egymástól jól elhatárolt hatáskörök mentén látják el a különböző szervezetek, ráadásul jogszabályok által pontosan meghatározott keretek között. Nálunk közel fél évet késett a szabályozás előkészítése, de a végtermék finoman szólva sem megnyugtató.

*

Nálunk nem egyszerűen az történt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter személyében közös gazda alá kerül a hagyományos nemzetbiztonsági tevékenységek közül az alkotmányvédelem (AVH), a szakszolgálat (NSZ) a terrorelhárítás, a „belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv” (a belügyminiszter szándékai szerint átalakulás előtt álló RSZVSZ) és az „általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv” (vagyis a hagyományos értelemben vett rendőrség), hanem kompetenciák elkülönítése helyett éppen ellenkezőleg, elkenődnek a határok tevékenységek, felhatalmazások, eszköztárak között. Pintér előterjesztése persze nagyvonalúan „elrendezi” ezt a kérdést: a törvényjavaslat „garanciális okokból” a miniszter irányítási jogosítványai körében rendelkezik hatásköri összeütközés esetén a miniszter döntési jogköréről.

Sőt a tervezett jogszabály kiterjedt körben teszi lehetővé, hogy rendeleti úton tisztázzák a még tisztázandókat.

A rendszerváltás óta ilyen erős felhatalmazású, különleges hatáskörrel, és eszközökkel – benne kiterjedt irányítási, feladatkiszabási, ellenőrzési, számonkérési, beszámoltatási,továbbá személyügyi, illetve munkáltatói jogosítványokkal belügyminiszter, de más kormánytag még nem rendelkezett.

Az előterjesztés száznál is több paragrafusa egyúttal igencsak kényes kérdéseket érint, pl. az Európai Unió más tagállamának kijelölt, rendészeti feladatokat ellátó hatóságaival a Magyar Köztársaság területén végzett „közös műveletek” szabályozása, és a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának újraszabályozása a nemzetbiztonsági szolgálatok mellett a rendőrség tekintetében is. Szóval volnának itt bizony nagy számban olyan kérdések, amelyek esetében kellő időt kéne biztosítani a jogvédő szervezetek bevonásával a különböző szakmai vitáknak, és felkészíteni a jogalkotás során a döntéshozó Országgyűlést arra, hogy egyáltalán tisztában legyen azokkal az alapkérdésekkel, amelyekben a szavazatát kérik.

Az is érdekes persze, amit nem érint a törvényjavaslat, így például a Független Rendészeti Panasztestület jogkörét bővítésére irányuló korábbi szakmai javaslatok, vagy a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos kérdések, az előállítottat helyzetének a szabályozása.

Félő, hogy a héten egészen elképesztően meglendült „forradalmi törvényhozási lázban” az aktuális katasztrófahelyzet mellett és a „válság” ürügyén zajló büntető tartalmú gazdasági törvénykezési hajrá, és költségvetési vita árnyékában, vagy az újabban menetrendszerűen rendszabályozási igénnyel zajló rapig alkotmány módosítási akciók árnyékában könnyedén átsiklik majd a jogalkotó kezei között a rendőrségi salátatörvény (is).

 

Forrás: Hírszerző