Kaposvári Katonai Tanács ítéletének margójára bírói függetlenség, pártatlanság hiánya, elfogultság, a helyenként bizarr eljárás koncepciós jellege alapján akár az ítéletet is megszövegezhette volna ügyész úr, nem kellett volna azzal a katonai bíróságot terhelnie. Akkor viszont miért is van szükség katonai bíráskodásra?
A Kaposvári Katonai Ügyészség olyan tényállás alapján vádolta meg 2 rb. parancs iránti engedetlenség vétségével, valamint 3 rb. folytatólagosan elkövetett jelentési kötelezettség megszegése vétségével Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének Főtitkárát, amellyel azonos tényállás alapján korábban megvádolt egyik Zala megyei rendőrtisztet a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa, mint másodfokú bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság mint harmadfokú bíróság bűncselekmény hiányában felmentett. Természetesen ez a döntés a koncepciós ítélet meghozatalában nem befolyásolta a dr. Ifkovics katonai bírót, hiszen a feljelentő maga a Budapesti Katonai Bíróság volt elnöke volt.
Előzménye annyi, hogy a főtitkár ellen indult bujtogatásos perben a Budapesti Katonai Bíróság volt vezetője dr. Varga Béla tett feljelentést a főtitkár ellen, mivel a munkáltatójához (!) megküldött vádirat-ismertetésén a munkáltatójánál nem jelent meg abból a célból, hogy az iratismertetést a munkáltató képviselője (!) megtehesse.
A Magyar Köztársaság Katonai Bírósága magas rangú vezető bírájának abszurd és a hatályos jogszabályokkal ellentétes „jogértelmezése” alapján ez a cselekmény feljelentést kívánt. Az a legkevésbé sem zavarta az ügyben érintett katonai bírákat és ügyészeket, hogy az iratismertetésen való megjelenés nem kötelezettség, hanem terhelti jog, így az azon való részvétel sem kötelező.
A feljelentő bíróság ugyanis, mint az eljárás során kiderült, utasította(!) a főtitkár munkáltatóját,- természetesen a jelenlegi szabályok alapján a katonai bíróságnak nem lehet utasításadási joga a rendőri vezetők felé – hogy a vádiratát ismertesse vele, ahol megjelölheti az ügyvédjét, bizonyítékait stb. A főtitkár ez ellen felszólalt és hivatkozott arra, hogy ez a Be. szabályaival ellentétes, mert a vádirat megismerése nem kötelezettség csak lehetőség, továbbá azt az ügyvédje megkapta, valamint személyiségi jogokat is sért, mivel nem adta írásbeli hozzájárulását, hogy a vádiratát 3. illetéktelen személy – jelen esetben a munkáltató – megismerhesse.
Az már csak hab a tortán, hogy a vádirat olyan különleges személyes adatokat is tartalmazhat, amelynek hozzáférhetővé tétele illetéktelen személyek részére, bűncselekményt megvalósító magatartás. Amennyiben ugyanis a vádirat indokolási részéből a terhelt, vagy az ügyben meghallgatott tanúk különleges személyes adataival kapcsolatban történik esetlegesen tény említése (például: egészségi állapotukra, vagy érdekképviselethez tartozás, stb.), ez esetben a munkáltató képviseletében eljáró személy olyan különleges adatot ismer meg a bűncselekményt elkövető katonai bíró ténykedése miatt, amelyre tekintettel az érintett bíróval szemben büntetőeljárás megindítása lehetne indokolt bűncselekmény elkövetése miatt.
Miután a főtitkár rendelkezési állományban volt, a jogsértő utasítást kiadó bíró ténykedése alapján sincs a főkapitánynak ilyen esetben vele szemben utasításadási joga, így parancsot sem tudott megtagadni. Másik „bűne” az volt – függetlenül attól, hogy a munkáltatón keresztül kapta minden esetben az idézéseit a katonai bíróságtól természetesen nyitott és nem zárt borítékban -, hogy írásban nem tett jelentést a munkáltatója felé, hogy őt meggyanúsították, ezért a jelentési kötelezettségét is megszegte, úgy, hogy a munkáltatót tájékoztatták az ügyről. Miután a társadalomra való veszélyesség nem áll fent, továbbá az eljáró katonai bíróságok elképesztő idézési gyakorlata alapján a munkáltatójának ismerete volt a főtitkát ellen folytatott 50-es éveket idéző újabb koncepciós eljárásról, így nyilvánvalóan bűncselekmény sem történt.
Akkor a jelen: 2010.10.25-i bírósági tárgyalásra a vádat képviselő alezredesi rendfokozatban lévő dr. Kozemcsák Tamás katonai ügyész katonai egyenruhára húzott civil barna színű – talán az ötvenes évek retrós hangulatát erősítendő egy kölcsönzőből vett ÁVH-s – bőrkabátban érkezett a bíróság épületébe, amely nyilvánvalóan nem felel meg a honvédség alaki vagy öltözködési szabályzatában foglalt rendelkezéseknek. A katonai ügyésztől, aki a törvényesség éber őre, joggal elvárható, hogy ha a felügyelete alá tartozó katonák tekintetében még a kákán is csomót keres, ő maga is betartja az egyenruha viselésére vonatkozó előírásokat, melyek megszegése fegyelmi felelősséget keletkeztet. Arról már nem is beszélve, hogy a katonai bíróság irányába részéről nyilvánvalóan elvárt minimális tisztelet sem fejeződik ki, ha valamilyen szedett-vedett, egyenruhának nem minősülő bőrdzsekiben képviseli a törvényes vádat.
De nem ez volt a bírósági tárgyaláson a legmeglepőbb dolog, ami a katonai bíráskodás pártatlanságába vetett bizalmat aláássa.
A perbeszédek elhangzása és a vádlott utolsó szó jogán történő felszólalása után a bíróság katonai tanácsa ítélethozatal céljából visszavonult, melynek rendje és módja szerint a vádlott és védője, a katonai ügyész, illetve maga a bíró és a jegyzőkönyvezető is elhagyta a tárgyalótermet és azt annak rendje módja szerint kulcsra is zárták. A jelen lévő vádat képviselő bőrdzsekis, ügyészként eljáró személy is a bíróval és a jegyzőkönyv-vezetővel együtt eltávozott. Kis idő elteltével a vádhatóság bőrdzsekis képviselője kulccsal a kezében érkezett vissza a tárgyalóhoz, majd kinyitotta az ajtaját és bement a terembe. Szima Judit főtitkár vádlott nem tudta tétlenül nézni az ügyész nyilvánvalóan törvénysértő magatartását és benyitott a tárgyalóterembe, ahol az ügyész a jegyzőkönyvvezető működő, bekapcsolt(!) állapotban hagyott számítógépe mellett foglalt helyet, egyedül. Látszólag érdeklődéssel figyelte a jegyzőkönyv tartalmát és előtte volt a számítógép billentyűzete is(!!!). A vádlott azon kérdésére, hogy az ügyész mit keres ítélethozatal során a tárgyalóban, és mit művel a jegyzőkönyvvezető számítógépével, az volt a válasz, hogy „Mi köze hozzá?”.
A katonai bíróság és ügyészség még a látszatát sem kerüli annak a nyilvánvaló ténynek, hogy kart a karba öltve járnak el a katonák ügyeiben, még látszat szintjén sincs meg az Alkotmány szerint is elvárható bírói függetlenség, pártatlanság, elfogulatlanság. A katonai bíróság és a katonai ügyészség törvénysértő bratyizásának ezen arcátlan megnyilvánulását látva amikor a bíró az ítélethirdetésre visszaérkezett, a főtitkár kikérte magának az ügyész eljárását és elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanáccsal szemben, amely fenti tényt alapul véve a bíró akkor járt volna el helyesen, ha nem hirdetett volna ítéletet (noha a hatályos eljárási jogszabályok lehetővé teszik részére ilyen esetben is a meghozott ítélet kihirdetését).
Az eljáró katonai bíró, Ifkovics Béla hb. ezredes nemhogy számon kérte volna az ügyészt a történtek miatt és jegyzőkönyvezte volna a történteket, vagy jegyzőkönyvbe foglalta volna a terhelt főtitkár jogos észrevételét, vagy legalább a jegyzőkönyvvezetőjével konzultált volna, hogy a jegyzőkönyv tartalma „megváltozott-e” amiatt, hogy a vádhatóság bőrdzsekis ügyésze a behatolt a lezárt tárgyalóterembe és a számítógéphez ült, tehát ehelyett, mint ha mi sem történt volna belekezdett a már előre meghozott ítélet kihirdetésébe.
Természetesen a koncepciós ítélet kihirdetése nem maradhatott el, mely ellen a TMRSZ főtitkára és védője fellebezett, mert nem történt bűncselekmény, a jelenlévő bőrdzsekis ügyész pedig súlyosbítást kért.
Ítélet kihirdetés után a katonai bíró egyenesen a katonai ügyész védelmére kelt, amikor azt mondta, hogy „az ügyész biztos csak valamiért ment be a terembe”, holott legalább 20 percet tartózkodott bent egyedül a főtitkár és védője szeme láttára, és amikor a főtitkár rányitott, akkor szemmel láthatóan igen jól érezte magát bent (épphogy az asztalra nem tette fel a lábait).
Fenti előadást hallva, felmerül az emberben a kérdés, hogy akár az ítéletet is megszövegezhette volna az ügyész úr, nem kellett volna azzal a katonai bíró kollégáját terhelnie. Akkor viszont miért is van szükség katonai bíráskodásra?
Azzal is megvádolták a főtitkárt, hogy betegségeiről nem adott tájékoztatást, mely bevádolás azért történt, mert a Tolna megyei főkapitány valótlan adatokat adott meg. Ebben keservesesen, de a bíróság a jelentési kötelezettség vádja alól felmentette a főtitkárt, mert a főtitkár 141 oldal okirati bizonyítékot terjesztett elő cáfolva a Tolna megyei főkapitány valótlan tartalmú kijelentését. Érdekes módon a főtitkár indítványát, hogy dr. Soczó László r.ddtb.-t tanúként hallgassák ki, elutasították, mert ebben az esetben indokolt lett volna a főkapitány tanúkénti meghallgatása, hogy miért állított valótlant, hiszen ezen okirata alapján a főtitkárt eljárás alá vonták, bevádolták. Talán azért, mert ebben az esetben a hamis vád is megállt volna. Így pedig a hivatali visszaélés bűntettét veti fel a Tolna megyei főkapitány esetében. Ezzel ki foglalkozik? Az a katonai ügyész, aki lábát lóbálva ül és várja a tárgyalóteremben a bírót, vagy az a bíró, akit nem érdekel a tényállás, ő akkor is ítél, elítél. Ki kinek a parancsát teljesíti, hogyan is van ez? A katonai bírót nem a jogszabályok kötik, hanem a parancsok, akkor most ő parancsra hozott ítéletet, ha igen, kinek a parancsára?
A vádak koholtak, az igazi bűnösök éppen azok, akik vádoltak és ítéletet hoztak. Mindez miért?
Azért, hogy a tettrekészek szakszervezeti vezetőjét elhallgattassák, mert képviselni merészeli a munkavállalókat, nem, nem megvásárolható, nem mutyizik, kimondja az igazságot, feltárja a hibákat, kiáll az ártatlanok, igaztalanul megvádoltak mellett.
Úgy látszik, hogy még most is a koncepciós perek, és ítéletetek gyártása előrébbvaló, mint a társadalom megtisztulása és az igazi bűnösök felelősségre vonása. Remélhetőleg az ügyészségek és a katonai bíróságok sorainak megtisztítása hamarosan megkezdődik. Az ötvenes években szocializálódott, szívükben a régi rendszer iránti érzelmeket tápláló és régi beidegződések szerint bratyizó, az ügyészi és bírói hivatás tekintélyére szégyent hozó alkalmatlan személyek is oda kerülnek, ahová valók a miniszterelnök október 23-i beszédében foglalt ígéret szerint. A bűnösök, a régi rendszer elvtelen kiszolgálói ma is köztünk élnek, sőt ők kívánnak sok esetben igazságot osztani, vádolni, életeket, karriereket kettétörni, emberi sorsokat tönkre tenni.
Tűrhetetlen, hogy az adófizetők pénzén olyan közszolgákat tartson el a Magyar Állam, akik szégyent hoznak nap mint nap, minden olyan demokratikus értékre, amelyek elengedhetetlenül szükségesek egy egészséges és tisztességes alapokon működő társadalom működéséhez.
Remélhetőleg a forradalom nem csupán fülke forradalom marad, hanem lesz ereje és bátorsága az ország vezetésének arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyek napvilágra kerülése esetén a valódi bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket. Ennek hiányában, a felelősségre vonás elmaradása esetén ugyanis a hálózat régi és még működő elemei minden erejükkel a jelenlegi kormány tekintélyének aláásását fogják napi gyakorisággal elkövetni.
Azért íródott ez a cikk, hogy ez a jelenség mielőbb felkeltse a döntésre illetékes állami vezetők figyelmét, hogy ideje a rendrakásnak a sok mindentől bűzlő katonai ügyészségeken és katonai bíróságokon.
Szekszárd, 2010. október 25. hétfő
Kandó Ivett