A problémák nem kicsik – nem csak a motorosoknál

 

BRFK Közlekedésrendészet – a motoros rendőrkollégák helyzete

A munkafeltételekben meglévő problémák továbbra is nehezítik a munkavégzést, illetve veszélyeztetik a munkavállalók testi épségét, egészségét

 

A TMRSZ szetember 24-25-én tartott kongresszusán az egyik felszólaló által elmondottak alapján – ennek kivonatos közlését ezúton tárjuk a közvélemény elé – rendkívül aggasztó, hogy a Magyar Köztársaság motoros rendőreinek a szolgálati feladatok ellátása során milyen nehézségekkel kell megküzdeni.

 

Az illetékes vezetők felelőssége, hogy az alábbiakban felvetett nehézségek mielőbb megnyugtató módon megszüntetésre, illetve megoldásra kerüljenek. Reméljük, nem az lesz az elsődleges, hogy ki mondta, hanem az, hogy a mondanivalója valós, és emiatt szükséges a felmerülő problémák megoldása.

 

 

 

 

A felszólalás kivonatosan:

 

Egy gondom, problémám van, ami felmerült és eléggé zavaró tényező. A Salátatörvénnyel kapcsolatban 2-3 olyan problémát szeretnék felvetni, ami effektíve a motorosokat zavarja és nagyon nagy problémának érzem. A Salátatörvény alapján újból létre akarja hozni a Belügyminisztérium, vagy különböző szolgálati ágak, különböző bevetési pótlékokat és pótlékrendszereket hoznak létre.


Nagyon szép, van benne különleges pótlék, lovasjárőri, kutyavezetői, gépjárművezetői, különleges gépjárművezetői, hajóvezetői, nyomozói, zenekari stb. pótlékok, amik nagyon szépek és nagyon jók.


Csak én azt nem értem benne, hogy pont aki az utcán dolgozik, miért nem kap pótlékot? Például motoros-rendőri pótlék sehol nincs benne. Nekem, mint motoros-rendőrnek, ugyanúgy el kell látnom a lovas-rendőrnek a kísérését, a bevetési egységeknek a kísérését, kommandósoknál elfogásnál az útzárlatot, delegációt kell kísérnem golyóállómellényben előttük robogunk.


Ezáltal pedig mi sehol nem vagyunk felterjesztve semmire. Nekem semmi sem jár. Az 1,2-es szorzói pótlékot is akartam beadni a bíróság felé, de azt mondták, amiért mi nem vagyunk felsorolva, ezért nem jár nekünk semmi. Szeretném, ha valaki elindítaná a folyamatot, hogy ebbe mi is belekerüljünk. Mi télen nyáron utcán vagyunk, télen nyáron ugyanabban a ruhában vagyunk, mert sajnos egyfajta ruházatunk van, ami téli, azt hordjuk nyáron is, mert a rendőrrel mindent szabad. Szeretnénk, ha ebben változás történne és a megfelelő munkakörülményeket megkapnánk, vagy legalább a pótlékrendszerbe bele lennénk véve.


Sajnálatos módon minden évben elég sok motoros-rendőr meghal az utakon. Tavalyelőtt Egerben halt meg a kollégánk,  azt mondták az ő hibája meg a motor hibája. Mindent lehet mondani, egy külső szakértő sok mindent meg tud állapítani, sajnos meghalt, és ez tény kérdése. Nekiment a szalagkorlátnak és a szalagkorlát feldarabolta.


Most meghalt a Telegdi Zsolt kollégánk és ugyanúgy rá lehetett fogni, stb. A kedves családnak ügyvédet kellett fogadnia,„mert a rendőrség nem akarta vállalni a felelősséget” és mindent alá akartak vele íratni. Hallottuk a tévében, rádióban, hogy ő volt a hibás, mindig az elhunyt a hibás. Szerencsére van egy jó ügyvédjük a Magyar György. Különböző szakvéleményeket és szakértői tanácsokat kértek az ügyből kifolyólag, és alapvetően megállapították, el is olvastam, mert kinyomtattam az internetről, hogy a szakértői vizsgálat több hibát is feltárt. Az esetleges szakértői vizsgálat megállapította, hogy a rendőr nem lépte túl a megengedett sebességet, motorjának gumijai viszont rendkívül kopottak voltak, alacsony volt benne a légnyomás, és a méret sem volt megfelelő erre a típusra. Tehát a méret is más volt a rendőrségi motoron, ami elő van írva, mert a GEI erre adott pénzt, és ezt tudták rá felszerelni sajnos.


Ezenfelül nem volt használatra alkalmas sem a rendőr bukósisakja, sem a ruházata. Sajnos ez a ruházat nálunk rendszeresítve van.


Valaki ezt kitalálta, ORFK Belügyminisztérium részéről ezt valaki javasolta. Ez nagyon szép nagyon jó, egyrészt nagyon drága, másrészt alkalmatlan a szolgálatra.


Sajnos meghalt a kollégánk és ezek után sem lett semmiféle változás ebben a dologban. A mi főnökeink azt mondták, hogy ne reklamáljunk se a szakszervezetnek, senkinek, mert csak ők tudnak ezen változtatni. Remények vannak arra, hogy az ilyen ruhaproblémákat meg fogják oldani, de a végrehajtásban nem reménykedhetünk, mert nincs végrehajtás. Kevés embert érint ez a dolog, ha országszerte is vesszük, nem éri meg ezzel foglalkozni, illetve túl olcsó lenne a ruházat, amit beszereznénk magunknak, és azért mert olcsó nem fizethetik ki, mert nekik meg van határozva egy ruhára hány százezer forintot kell költeni, ha alatta van akkor nem megfelelő az a pályázat. Sok mindenkit megkerestünk, kaptunk árajánlatot és ahogy hallottam, mindenki azt mondta az ORFK részéről, hogy túl olcsó. Hogy ez hogy jött nekik össze, azt nem tudom. Mindenki a saját zsebére játszik ennél a rendőrségnél?


A megbízhatósági vizsgálatokat is felvetettük a beszélgetések során, kinyomtattam ezt is, nagyon szép dolgok vannak benne, csak én azt nem értem, ebben az van leírva, hogy az ügyészségnek kell engedélyezni.


Tehát a parancsnokomnak feljelentést kellene tenni, hogy én zsebre bírságolok, vagy nem látom el a feladatomat, és emiatt az ügyészség fog végrehajtani velem szemben valamit. Nem tudom, hogy akarják ezt létrehozni, vagy milyen besúgói hálózatot akarnak kiépíteni a főnökeink, hogy valakire rá lehessen fogni bármit. Azért mert nincs rajta sapka, vagy azért, mert van rajta sapka.


Ez egyáltalán nincs letisztázva, ez alapján aggályos, hogy esetleg a parancsnoknak az önkényuralma alapján fog működni, hogy igen, vagy nem. Ki ellen mikor és hogyan indítjuk ezt, ki az, aki ezt fel meri majd vállalni, mert a mi parancsnokunk ezt fel meri vállalni, akkor két percen belül, a kapitányságon így sincs ember, ezek után sem lesz ember.


Én már régebben hallottam, pont a XIV. kerületi kapitányságon pálcát fog és az olajszintet ezzel ellenőrzik, el is üldöztek ezzel nagyon sok kollégát. A motoros rendőrök nálunk is 200-an voltak pár évvel ezelőtt, most vagyunk 30-an. Nem tudom hová lehet még lejjebb csökkenteni ezt a létszámot.


Nagyon jó, csináljunk rendet ennél a cégnél, de kezdjük alulról. Azt kéne már valakinek észrevennie, hogy a kisrendőrnek mind a feltétele, mind a jogi háttere rendezetlen. Csak olyanokra hívnám fel a figyelmet, az RK lapom elavult, 1908-as RK lapon kell igazoltatnom, az újfajta nálam még nincs rendszeresítve, mert a régit nem fogyasztottuk el. A szabálysértési nyilatkozatot nem tudom kitöltetni az állampolgárral, mindenkinél más más van, ahonnan be tudta szerezni, mert központilag egységesítve nincsen.


Behoztuk ezt a nagyon jó kis törvényünket, az objektív felelősséget, nagyon jó, mindent le kell fényképezni, mindent bizonyítanunk kell, nyilatkozatnom kell az állampolgárral, de nincs igazoltató lapom, azt is saját magunknak gyártjuk le, mert az ORFK vezetősége erre „lusta volt” és nem lett szabályozva, hogy pontosan mi legyen rajta, mit írjunk alá, hordanom kell magamnál 22 féle lapot, azért hogy 1 db bírságot ki tudjak majd tölteni a legeslegvégén, ami szerintem röhejes.


A mai világban ki kell menjek egy balesethez és nincs nálam fényképezőgép. Ha egy Mercédes és egy Ferrari ütközik a legkisebb koccanásnál is 20 milliós kár van benne. A biztosító engem fog szidni, hogy biztos megrajzoltam a helyszínt, beállítottam azt a helyszínt, mekkora a kár, nem lehet-e. Én meg nem tudom bizonyítani fényképpel, hogy csókolom, mikor én odaértem így álltak az autók, mert nincs fényképezőgép még a közlekedési osztályon sincsen. Ez szerintem siralmas, és ezeket a problémákat kellene megoldani elsőre. Adják meg az alapvető problémákhoz a feltétel rendszert, és ezek után várják el tőlünk azt, hogy jól végezzük el a munkánkat, illetve szakszerűen és jogszerűen tudjuk eljárni. Amikor a főnököm megmondja, hogy nincs szonda, legalább egy darab szonda legyen nálunk, hogy az ellenőrzésnek megmutathassuk. De nehogy megfújassunk vele bárkit! Én megértem az ellenőrzési osztályt, szükség van rájuk, én ezt aláírom, de hogy kijön hozzám egy fiatal hadnagy úr vagy őrnagy úr, aki most jött át a BV-ből vagy az Igazgatásrendészeti Osztályról és hangosan felolvassa, hogy minek kell nálam lenni, és mondom fordítsa meg a lapot mert fordítva van nála a lap.


A másik probléma az „öregebb rendőrök” kiröhögik ezeket az ellenőrzéseket, mert a legfontosabb, hogy legyen rajtam sapka. Ha kimegyek a balesethez éppen húzom ki az embert a kocsiból és az probléma, hogy nincs rajtam sapka és ezért megfenyítenek. Szerintem ez nem az ellenőrzésnek a jogköre, hanem aláássa a rendőri tekintélyt. Jöjjön oda, segítsen, nekem mondja meg, hogy kolléga úr úgy kellett volna intézkedni hogy, és én aláírom. De azt az ellenőrzési jogkör, ahol a b@…tás és nem az előremutatás van, azt nem tudom elfogadni.


Ha hibázok mutassák meg miben hibáztam, oktassanak ki, hogyan csináljam legközelebb jobban, de ha csak arra megy a dolog, hogy rajtam legyen minden kitűző és az sem mindegy, hogy milyen kitűző van rajtam, ez azért már szerintem szégyen.


Mi motoros rendőrök alapítványi pénzen vettünk magunknak esőruhákat. Az akkori esőruha úgy nézett ki, hogy egybe részes és fekete. Ezt a rendőrség annak idején elfogadta és ebből kaptunk 18 darabot, amit mai napig használunk. Ez nagyon szép meg nagyon jó, csak ha felveszem megkérdi tőlem az állampolgár, hogy maga kicsoda?


Se rendőri jelzés nincs rajta, se azonosítószám nincs rajta, nincs rajta semmi. Ezt az ellenőrzést nem érdekli, amikor megyünk delegációzni és egy  japán miniszterelnököt kísérünk, akkor a kormányőr elüt minket, mert nem látja ki van előtte, főleg ha meg kell állni és le kell szállni a motorról. Ez nem érdekli őket, de az viszont érdekli az ellenőrzési osztályt, hogy ki legyen téve tépőzárral az én rendfokozatom és a jelvényszám.


Amikor mondom hogy erre nem lehet, mert át kéne szúrnom, azt mondja nem érdekli, papíron le van írva. Innentől kezdve nem tudok a papírral mit tenni, és a főnökeim azt mondták, hogy a papír, az a papír, annak kell jónak lennie. Elég baj az, hogy a motoros-rendőröknél nagyon sok olyan visszásság van, ami papíron le van írva. Odajön valaki és az én főnököm azt mondja, Tibi, 40 fokos melegben kabátban álljál légyszíves a kereszteződésben, mert papíron le van írva. És nem érdekli az egyéni probléma, hogy védőitalt nem tudunk kivinni magunkkal, mert a motorba hová teszed, hová megyek be légkondis helyiségbe, ezt sem tudom megoldani, de akkor is le van írva. Ha elhagyod az útvonalat 10 m-re akkor a GPS jelzi és akkor az a probléma, ha nem hagyom el, akkor meg az a probléma, nem tudom kivédeni ezt a dolgot.


Nagyon szép műszaki technikánk van, EDR rádió, nagyon tökéletes, sok mindenre lehet használni, de a rendvédelmist lebutítja annál fogva, se sms-lekérés, se arra, hogy a rendőr igazoljon, arra nem alkalmas.


Arra alkalmas csak, hogy hallja az ellenőr benne a hangomat, mert ha nem hallja, akkor nem dolgozom címszóval. Sms-ben nem tudom lekérni a dolgokat, mert akkor az ügyeletet nem terhelhetem le, és hogy néz már ki, hogy az ügyeletes bent nem dolgozik, azt nem veszik figyelembe, hogy egyedül van, egyedül veszi fel a panaszokat, egyedül 10 telefont kell neki kezelnie, nem baj terheljük őt le.


Megkérdezi az állampolgár, hogy mit csinálok azzal a kőkorszaki telefonnal a kezemben, akkor mondom, hogy sajnos ezt kell végrehajtani. De viszont ha az ellenőrzésnek ellenőriznie kell engem, akkor pontosan, ahogy a határozatban áll, akkor az biztos úgy van. Egyik oldalon működik az ellenőrzés szempontjából, a másik oldalon nem működik, mert lásd Zsanett ügy. Azt mondták, hogy nem lehet beazonosítani. Akkor miért van ez így? Ha az EDR rádiónk ennyire pontos meg jó, akkor használjuk mindenre.


Egy régi ORFK utasítás már rég van az elektronikus rendszernek a használatára, mind a naplózásra, mindenre, akkor azt miért nem tesszük meg? Most a jelenlegi vezetők nem értenek hozzá, és nem tudják kinyomtatni azt a lapot maguknak, vagy azért, hogy hallják a mi hangunkat, és le tudjanak bennünket ellenőrizni. Döntsük el, hogy mire való ez a technika, és ha arra való a technika akkor arra is használjuk. Nagyon jók ezek a technikák biztos valamire, csak néha nem használjuk ki őket. Beleraktak nekem sms kódokat, moziba mentem meg nem tudom én micsodát még az benne van, senki nem használja. Minek ez akkor?


Visszatérve az EDR és a nyomkövető rendszerre nagyon jó. Nekünk annak idején azt mondták, hogy azért kell ezt bevezetni, hogy aki a legközelebb van az eseményhez azt tudják küldeni rádión, úgyis elkezd villogni a piros kis jel benne, és azonnal tudják a kollégát küldeni.


Két olyan követésben vettem részt, amikor a kolléga a III. kerületből segítséget kért, a fél városon keresztül üldöztük az elkövetőt, mert neki mennie kellett, végül egy „ittas”  „állampolgár” volt, aki azt hitte, hogy ezt megteheti, és a rádióban a kolléga beleordibált az ügyeletes tisztnek, hogy nézd az EDR-t diktáld, hogy merre megyek, egyedül vagyok, nem tudok rádiózni, vezetni, meg üldözni az embert. A központ ezt mégsem merte felvállalni, ellenőrzési osztály mégsem merte felvállalni, hogy nézik az EDR rádiót, és pontosan küldik, hogy hol kell csinálni. Emiatt összetört három rendőrségi autó, négy civil autó, és a végén úgy lett megállítva az ember, hogy tönkrement az autója. Mikor, ha ezt valaki felvállalja, a legelső percekben, akkor kb. 10 méteren belül meg lett volna fogva az ember, mert le lett volna zárva az a két utca, és valami oknál fogva a bevetési főosztályon az ügyeleten ezt nem akarják felvállalni. Miért? Ezért kapják a fizetést, ott van a technika előttük, látják, egy darab térképen, amit nem is nehéz kezelni, mert villog ott rajta az ember, még azt sem lehet mondani, hogy félrenézte, csak olvasni kellene. Őnekik ez lenne a feladatuk, miért nem vállalják fel? Erre kérem az illetékeseket, ha tehetjük, hogy az ő feladatukat bővítsük ki, vagy a Belügyminisztérium részéről itt lévő személy ezt ha tudja, akkor jogorvosolja, hogy ez, hogyan működik. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

A TMRSZ kéri, hogy ha szükséges, akár anonim módon is, de hívjátok fel a figyelmünket a hasonló, visszás esetekre, hogy jelezni tudjuk a rendőrségi vezetők, illetve az ágazati irányítást végző miniszter irányába a megoldandó problémákat. A probléma-felvetések során a lehető legnagyobb diszkrécióval igyekszünk védeni a „panaszos” munkavállaló érdekeit.

 

 

TMRSZ