avagy hogyan akartak bennünket megvezetni.

Egy neves szakszervezet /TMRSZ/ tagja voltam alakulásától kezdve. Emiatt én is, mint a többi tagtársam a munkahelyi vezetés ellenszenvét bírtuk. Munkám pozitív értékelése mindig elmaradt, hiába dolgoztam jól, tanítottam az új dolgozókat soha jutalmat, előléptetést nem kaptam. Természetesen amennyiben javasoltak rá, úgy azt rendje-módja szerint folyamatosan lehúzták, majd kialakult azaz elv, hogy inkább másnak kétszer, mint nekem egyszer is adnának, vagy elismernék munkámat.

A sok megaláztatás miatt végül is kiléptem a szakszervezetből, mert elgyengültem, elfáradtam. Soha sem volt összetűzésem a szakszervezeti vezetőkkel és a tagokkal is a legjobb viszonyban voltam, és maradtam is.

Történetem azzal folytatódott, hogy hamar megkerestek különböző szakszervezetek tisztségviselői –mivel tudták azt, hogy jó szervezőkészséggel vagyok megáldva- ezért próbálkoztak, hogy lépjek be hozzájuk és hozzak be sok-sok tagot, mert olyan kiváló szakszervezethez fogunk tartozni, ahol csak Ők képesek változásokat hozni.

Történt az, hogy az orosházi székhelyű szakszervezet Vincze vezetésével bejelentkeztek a főkapitány úrhoz egy kis eszmecserére, majd megkértek hívjam össze a kollégákat, hogy meghallgassuk ezeket a derék legényeket, hogy miért is érdemes hozzájuk tartozni.

Annak rendje-módja szerint olyan 20 kolléga /FRSZ-es, BRDSZ-es, TMRSZ-esek össze is jött és várakoztunk. Várakoztunk olyan 45 percet, mert a főkapitány úrral történt tárgyalások elhúzódtak a tisztségviselő uraknak.

Megérkezésüket követve boldogan mesélték, hogy milyen korrekt főkapitányunk van, nagyon szívélyes, és ők minden támogatást meg fognak kapni. Ezt még ha jól emlékszem a honlapjukra is felrakták reklám gyanánt.

Már ekkor többen furcsán nézelődtünk, hiszen tudtuk, hogy a valós érdekképviseletet ellátó szakszervezet, a TMRSZ nem élvezhetett semmiféle támogatást, sőt a vezetője ellen mindenféle eljárásokat kezdeményeztek jó szokásukhoz híven.

A bemutatkozásuk abból állt, hogy nem a saját munkájuk bemutatásával foglalkoztak, hanem a TMRSZ-t próbálták rossz színben feltüntetni, és most igen finoman fogalmaztam. Különböző variációkat adtak elő arra vonatkozóan, hogy hogyan toboroz tagokat a TMRSZ. Elmondták, hogy ők tudják azt, hogy a TMRSZ. erőszakkal toboroz tagokat, vagyis szó szerint azt mondták, hogy bicskát tesznek az egyének nyakához, és így kényszerítik, hogy belépjen.

Ekkor bátorkodtam megszólalni és kértem őket, hogy no, ezt már mégse mondják, mert ez nem igaz. Mondtam nekik, hogy tartsák tiszteletben, hogy én nagyon sokáig TMRSZ tag voltam, de én soha ilyet nem tapasztaltam, kértem beszéljünk inkább arról, hogy ők miért is vannak itt.

Sok változást továbbra sem tudtak mondani, minden második szavuk a TMRSZ lejáratása volt. Na, meg az, hogy majd a választások után ők sok mindent eltudnak majd intézni, mert olyan kapcsolataik vannak.

Az már csak hab volt a tortán, hogy mindjárt hoztak is magukkal egy általunk nem ismert urat, hogy ő lesz a megyei titkárunk, csak alakuljunk meg.

A nagy cécó közepette nem mondtunk nemet, hanem kitöltöttük a belépési nyilatkozatokat, de tagságom nem tartott sokáig.

Először is az új szakszervezet tisztségviselői rossz formanyomtatványt adtak nekünk és az lett leadva a GEI-nek, tehát nem tudták a szakszervezeti tagdíjunkat megfelelő helyre utalni hála istennek.

Mikor vége lett az értekezletnek kezdtünk magunkhoz térni és gondolkodni, hogy mit is cselekedtünk, hogy mi itt megint jól át lettünk verve. A tanakodás vége az lett hogy úgy döntöttünk, hogy mégsem leszünk ennek a szakszervezetnek a tagjai, és már sorjáztunk és egyöntetűen töltöttük is ki a kilépési nyilatkozatokat. A GEI-ben idegesek is voltak, hogy még be sem léptünk, de már lépünk is kifele, persze, mert ezzel csak fölösleges munkát adtunk nekik. Így hál istennek nem kellett sokáig szégyenkeznünk. Jókat kacaghattunk volna, ha mindez nem velünk történik meg.

Eddig tagja voltam egy erős szakszervezetnek a TMRSZ-nek. Amit pedig az új szakszervezet az RKDSZ papolni kezdett nekem azt már nem tudnám elviselni. A „meséknek” már nem tudok hinni. E látszatszakszervezet talán tanulni fog abból, hogy embereket nem lehet becsapni, nem szabad másokat bepiszkítani, hogy ők előbbre jussanak. De aztán arra is gondoltam, hogy nagyon sok ember a hazugságaikkal jutnak előbbre. Sajnos ilyen a világ.

Tudom én, hogy tartozni kell valahová, de az utam már másfelé vezetett. Ma is büszke vagyok arra, hogy a TMRSZ alapító tagja voltam és lélekben ma is tag vagyok.

J. M.