- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Leszerelés után is tiltaná a Fidesz az egyenruhások politizálását

Forrás: www.nepszava.hu

Szigorítana a Fidesz alkotmánymódosító javaslata a rendőrök, katonák és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál hivatásos állományban dolgozók politikai vélemény-nyilvánítási jogán, pedig szakértők szerint már a jelenlegi szabályozás is túlzó.

A kormánypárt távol tartaná a politikától – párttagságtól, képviselő- illetve polgármester-jelöltségtől – az egyenruhásokat még azután is, hogy megszűnt hivatásos jogviszonyuk. A tervezet szerint ezt követően öt évig nem lehetnének jelöltek. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Kérdés, hogy ezzel mit ér el, hiszen az alaptörvény módosítását az Ab nem bírálhatja felül.

Tovább szűkítené a Fidesz a rendőrök, katonák és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál hivatásos állományban dolgozók politikai vélemény-nyilvánításának határait. Az erről szóló alkotmánymódosító-javaslatot tegnap nyújtotta be az Országgyűlésnek a fideszes Lázár János frakcióvezető és párttársa, Kocsis Máté. Az alaptörvény most azt mondja ki, hogy a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak, de indulhatnak országgyűlési, önkormányzati vagy uniós voksoláson, ha felfüggesztik a jogviszonyukat. Ehhez képest a fideszes előterjesztés teljesen távol tartaná a politikától az egyenruhásokat, mivel úgy módosítaná az alkotmányt, hogy az érintettek még polgármester- vagy képviselőjelöltek sem lehetnének – még a szolgálati jogviszonyuk megszűnését követő öt éven belül sem.

A szigorítás értelmezhetetlen és sértheti az emberi jogokról alkotott általános felfogást – mondta lapunknak Lövétei István alkotmányjogász. A szakember megjegyezte: már a jelenlegi alkotmányos korlát is ellentétes az általános európai jogi normákkal, hiszen mindenki máshoz hasonlóan az egyenruhásoknak is joguk van – szolgálaton kívül persze – a politikai vélemény-nyilvánítás alapvető jogához. Lövétei emlékeztetett: ez alapján a ma hatályos szabályozás “sem állja meg a helyét”, amit az is bizonyít, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága korábban már egy rendőr ügyében elmarasztalta Magyarországot, és megállapította, hogy az emberi jogok európai egyezménye a politikai vélemény-nyilvánítás jogával kapcsolatban nem tesz különbséget aközött, hogy valaki kőműves, tanár vagy rendőr.

Az alkotmányjogász megjegyezte: azzal egyet lehet érteni, hogy a hivatásos állományú személyek szolgálati teendőik ellátása közben vagy azzal kapcsolatosan ne politizáljanak, de azon kívül teljesen indokolatlan a politikai tevékenységet megtiltani, ráadásul öt évvel a szolgálati jogviszony megszűnése utánig. Lövétei érthetetlennek nevezte az utóbbit magyarázó fideszes nyilatkozatokat, miszerint “az érintettek jogviszonyuk megszűnése után még nem szakadnak el egyik napról a másikra korábbi munkatársaiktól, munkahelyi barátaiktól, így megszűnő jogviszonyukat követően az általuk – akárcsak jelöltként – képviselt politikai nézetek befolyással lehetnek korábbi, jelenleg még aktív állományú munkatársaikra.”

 

 

L.T. / Népszava

Kapcsolódó anyag: Nem lehetnek politikusok a rendőrök és katonák – www.nepszava.hu