- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Pernyerés I. fokon Baranya megyében csapatszolgálat ügyben

Felperes a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Mohácsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Kísérőőri Alosztály állományában teljesít szolgálatot, mint járőrvezető.

Tagunk nevében 2009. augusztus 27-én szolgálati panaszt nyújtottunk be, amelyben a csapatszolgálati tevékenysége ellentételezéseként kértük 2006. szeptemberéig visszamenőlegesen különleges bevetési pótlék, illetve vagylagosan az illetményalap 100 %-ának megfelelő mértékű megbízási díj megfizetését.

Tagunk szolgálati panaszát mind I. fokon (Mohácsi Rendőrkapitányság), mind II. fokon elutasították (BMRFK). Ezt követően a Pécsi Munkaügyi Bíróságon a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ellen kereseti kérelmet terjesztettünk elő ezen határozatok hatályon kívül helyezése mellett a megjelölt összeg és annak kamatai megfizetéséért.

A perben csatolt alperesi kimutatás alapján keresetünket akként pontosítottuk, hogy a pótlék, illetve a Hszt. 50. §-a szerinti megbízási díj összegét a csapatszolgálati berendelésekkel érintett hónapok alapulvételével jelöltük meg. A perbeli körülmények, adatok és a Pécsi Munkaügyi Bíróság gyakorlatára – mely szerint a berendelések eseti jellegére tekintettel a csapatszázad tagját a megbízási díj időarányosan, az illetményalap 50 %-ának megfelelő összegben illeti meg – a bevetési pótlék jogcímtől az eljárás folyamán elálltunk, a megbízási díj HSZT. 50. §-a által biztosított 25-100%-ig terjedő intervallumon belül az illetményalap 50%-a megtérítésére kértük kötelezni alperest.

A Pécsi Munkaügyi Bíróság a per második tárgyalási napján ítéletet hozott, amelyben a szakszervezetünk jogi csoportja által képviselt tagunk számára a fenti időszaktól keresetpontosításunknak megfelelően teljes mértékben helyt adott és kötelezte alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg felperesnek 265.000,- Ft-ot és ennek középidő-arányos késedelmi kamatát.

Az ítélet nem jogerős.