- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Pintér: Borsodban már kevesebb a bűncselekmény

Forrás: MR1 Kossuth Rádió

Tart a rendőri vezetők teljesítményének értékelése, amihez az árvíz idején végzett munka is jó lehetőség – mondta a 180 percben a belügyminiszter.

Az árvízi védekezés nyolcmilliárd forintba került eddig – mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában a belügyminiszter. Pintér Sándor hozzátette, hogy ezt kifizeti a kormány. Közölte, hogy a rendőrök a védekezés helyszínein maradnak, mert még szükség van rájuk.

Hangfelvétel: MR1 Kossuth Rádió – Hangfelvétel meghallgatása

A kormányfő korábban megígérte, hogy rövid időn belül minden településen lesz rendőr, Borsodban is. A belügyminiszter érdeklődésünkre elmondta, hogy már az árvíz előtt „biztosítva volt a rendőri jelenlét Borsod valamennyi településén”, és most is ott vannak, megerősítve a polgárőrséggel, ezért a bűncselekmények száma jelentős mértékben csökkent, az elfogásoké pedig nőtt. „Ez vonulós akció lesz, a közeljövőben másik megyében, más településeken is megjelenünk. Úgy gondolom, hogy rendkívül hasznos az eddigi rendőri jelenlét.”

Tehát már nincs olyan borsodi település, ahol a rendőr ne kopogtatott volna be az iskolaigazgatókhoz, hogy megtudja, mi a probléma. Pintér Sándor úgy látja, az a legnagyobb gond, hogy a gyerekek nem járnak iskolába, ezért azt tervezik, hogy elősegítik a kötelező iskolalátogatást. A rendőrök a polgármesterekkel együttműködve fel fogják kérni a szülőket, hogy mindig jelenjen meg az iskolában a gyermek. A rendőr elmehet majd a családokhoz, és megkérdezheti, hogy miért nem jár iskolába a gyerek. Hisz ezeken a településeken a jövő a tanulástól, a munkától, a sporttól és a kultúrától függ – tette hozzá a belügyminiszter.

A miniszterelnök keddi bejelentése szerint 15 százalékos bértömeg-csökkentés lehet az állami intézményeknél, azaz rendőrségnél, a Belügyminisztériumnál is. A kampányban viszont Orbán Viktor azt említette, hogy 3000-3200 új rendőr kerülhet szolgálatba. Becslések szerint ez plusz hét-tízmilliárd forintba kerül. Pintér Sándor úgy gondolja, a kettő között nincs összefüggés. „Az egyik a jelenlegi hivatalnoki állomány bércsökkentését jelenti, a másik megy egy új állomány felszerelését. Nincs összefüggés a kettő között.”

Ami az esetleges minisztériumi leépítéseket vagy bércsökkentést illeti, azt mondta, tudomása szerint a bértömeg gazdálkodásra fognak áttérni, és a bértömeg csökkentése indokolt, de számcsökkentéssel kiküszöbölhető.

Még nem döntött, hogy a mostani rendőri vezetők közül kikkel szeretne a továbbiakban együtt dolgozni, megismételte korábbi kijelentését, hogy a teljesítmény ismeretében fog dönteni. A teljesítménymérés pedig folyamatban van. Az árvíz például kiváló lehetőséget adott a felső vezetők teljesítőképességének mérésére.

Ha szigorodnak a szabályok, több embert csukhatnak le, vagyis több börtönre lehet szükség. Pintér Sándor elmondta, nem egy börtönt bezártak az elmúlt időszakban, tehát most nem újakat terveznek, hanem ezeknek a megnyitását vizsgáltatják felül. Az önkormányzati rendőrség bevezetését viszont nem tervezik, mert nem lenne értelme, nincs európai hagyománya, egyedül Angliában működik hasonló. Ezzel szemben erősíteni kell a településeken a körzeti megbízottak szerepét – mondta

Korábban szó volt arról, hogy nagyon fiatal az állomány, többek között azért, mert sokan nagyon korán nyugdíjba mentek. A belügyminiszter tervei között az is szerepel, hogy tapasztalt rendőröket visszahívjon a nyugdíjból. „Az ötven éven felüli rendőri állomány összesen 200-250 fő. Nincs egyetlenegy olyan szakma sem ma Magyarországon, amely az ötven éven felülieket nélkülözni tudná.”

Talán népszerűbb lenne a rendőri pálya, ha egy kicsit nagyobb lenne a fizetés, vagyis több jelentkező közül lehetne választani. Pintér Sándor szerint a szakmának most is megfelelő a vonzereje, de nem volt kellő anyagi erőforrás arra, hogy annyi rendőrt vegyenek föl, amennyi képes lett volna az ország közrendjét, közbiztonságát biztosítani.

A képzésen szerinte nem kell változtatni, hiszen az az egyik legfejlettebb Európában, viszont bővíteni kell a képzettek létszámát. Ezért lehet, hogy keresztévfolyamot indítanak januárban mind a főiskolán, mind a tiszthelyettes képzőn. Ennek azonban meg kell teremteni az anyagi bázisát.

 

Forrás: MR1 Kossuth Rádió