…avagy édes-e a csoki vagy keserű?
Az elmúlt napok drámai küzdelemben teltek az ország északkeleti részében a szokatlanul esős időjárás következtében. Emberek tízezreinek az élete, javai, biztonsága került veszélybe. A rendőrség végrehajtói állományát egyik percről a másikra riadóztatták, aki élt és mozgott, hadra fogható volt, annak ment a bevonulásra szólító parancs. Rendőrök ezrei mentek önként, vagy éppen utasításra. Nem volt apelláta, valóban szokatlanul súlyos volt a helyzet több Borsod megyei településen.
A jó szándék, a segíteni akaró kormányzati szándék azonban – mint az események rámutattak – önmagában kevés volt. A segítő kezek fogadására, irányítására sem az ország, sem a régió, sem a kormány, de még a rendőrség vezetése sem volt igazán felkészülve.
A koordináció hiánya, a vezetési pontok információhiánya miatt órák alatt a veszélyhelyzet tovább fokozódott az ár tetőzése miatt, mint a riadó elrendelésének idején.
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete is, amint értesült a kialakult helyzetről szervezni kezdte, hogy mielőbb és minél hatékonyabban tudjunk segíteni a mentésben résztvevő rendőrkollégáknak, hogy hely tudjanak állni és védeni tudják az embereket és értékeiket.
Bizonyos tekintetben magunkon is éreztük azt a fokú kapkodást, amely ez időtájt a mentési munkálatokat is jellemezte. Azonnal telefonálások különböző potenciális támogatóknak, ki miben tudná segíteni a rendőröket, illetve azonnal irány a legközelebbi bevásárlóközpont, ahol a legszükségesebb termékek megvásárlásával került telepakolásra a partnerségből és segítőkészségből jelesre vizsgázott IPA Budapesti Közhasznú Szervezetétől kapott kisbusz mellett a TMRSZ által bérelt további szállítási eszközök.
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete nem arról híres, hogy a mulasztó, vagy a szakmaiatlan tényezőket szó nélkül hagyja. Most azonban látni kellett, hogy nincs idő sem bírálatokra, sem kritikára, hanem mindennél fontosabb tennivaló a segítés a tenni akarás, a szakszervezettől megszokott tettrekészség.
Minden addigi fenntartást félretéve azonnal fel kellett venni a helyszínen lévő rendőri vezetőkkel a kapcsolatot és kifejezni a segítő szándékot, hogy az áldatlan körülmények javításában mielőbb, minél hatékonyabban tudjunk mi is részt venni.
Egy ilyen drámai helyzet esetén a munkáltató és a munkavállalói érdekvédelem összefogására, együttműködésére mindennél nagyobb szükség van. Bíztunk abban, hogy erről mások is így vélekednek, és minden nehézség, hiány és rossz ellenére ebben most nem kellett csalatkoznunk. Az érintett rendőri állomány vezetői egy emberként próbáltak javítani percről percre a mostoha körülményeken.
Ezt az igyekezetet, segítőkészséget látva nem tehettünk mást, mint mi is csak és kizárólag a felmerült problémák megoldásában voltunk érdekeltek és tudatosan figyelmen kívül hagytuk a szervezési és logisztikai hiányosságokat. Azt kellett néznünk, hogy a rendőröknek a lakosságon, a rendőri vezetésnek és a szakszervezetnek pedig a rendőrökön kell segíteni, hogy ők minél jobban, eredményesebben tudják felvenni az árral a harcot.
Jó érzés volt tapasztalni az emberek segítő szándékát, a rendőri vezetés maximális együttműködő szándékát törekvéseinkkel. A bajban egymásra talált beosztott, parancsnok, szakszervezeti tisztségviselő, félretéve minden addigi sérelmet, tüskét, mert ez volt mindenki részéről a természetes. A munkavállalók érdekének védelme most abban kellett megtestesüljön, hogy ne a felmerült problémák kitárgyalásával, ne nyílt levelek megfogalmazásával, és ne kamerák fényében való megmondásokkal ecseteljük azt, hogy ki miben felelős, hanem tenni kellett a helyzet javítása érdekében.
Ahol segítségért kopogtattunk, többségében megkaptuk a szükséges támogatást. Lassan, de fokozatosan beindult a szükséges tárgyi segítség beszerzése, olyannyira, hogy mire e sorok íródnak, éppen a következő rakománnyal megrakott TMRSZ kisbusz fordul vissza az állomány jelentős részének visszarendelése miatt.
Ez a rakomány azonban a jövőben is rendelkezésre fog állni, köszönhetően a nagylelkű támogatóknak, akik első szóra segítették a TMRSZ munkáját.
A bajban ismerszik meg az igaz barát, tartja a mondás.
Ezt mi is megtapasztaltuk és remélhetőleg a rendőrség legfelsőbb szintű vezetése is megtapasztalta, hogy a TMRSZ minden esetben a végrehajtói állomány érdekét nézi, és ha szükséges, a világ legtermészetesebb módján együttműködik akár a rendőri vezetéssel is.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy az a fajta összefogás, amit mi megtapasztaltunk, és amelynek szellemében válogatás nélkül segítettük az összes elérhető rendőrkollégáink munkáját, nem mindenki számára volt ennyire egyértelmű és természetes késztetés. Ez az írás tényleg nem annak a helye, ahol másokat bírálni szeretnénk, aki tapasztalta, úgyis tudja mi volt az, amiről ilyenkor, jobb nem beszélni, mert egy szót nem érdemel még negatív reklám szintjén sem az amit egyesek keserűen megtapasztalhattak.
A lényeg, hogy meglátásunk szerint a problémák kétségkívül fenn álltak logisztikában, ellátásban.
Egy dolog azonban tény.
A többség – és itt többség alatt most értjük a rendőrség legfelsőbb szintű vezetését is – azt akarta, hogy javuljanak a feltételek, a rendőrök tudják végezni a munkájukat és nem utolsósorban a lakosság, az egész ország lakossága érezze azt, hogy ez a rendőrség most valóban, kiemelten az a rendőrség volt, aki szolgált, és védett.
Úgy gondoljuk, hogy minden rosszban van egy pici jó. Az árvíznek köszönhetően a rendőrség most jó értelemben véve törlesztett az állampolgárok felé fennálló adósságából. A közúti közlekedési akciók, razziák, sebességmérések állampolgárokat sújtó terhei után a lakosság segítő, a bajt elhárítani igyekvő polgárbarát rendőrök ezreivel találkozott, és hosszú idő után jó volt érezni a lakosság szeretetét, megbecsülését a rendőröknek is.
Gondolni sem merünk arra, hogy több ilyen árvíz kellene. Ez az egy is éppen elég volt. Remélhetőleg arra is elég volt, hogy az egyes csoportok képviselői felismerjék a kollegalitás, az összefogás lélekmelengető érzését, hogy ha kívülről jön a baj, a veszedelem, akkor lehet a hátunkat egymásnak feszítve küzdeni akár a sodró árral szemben is.
Szekszárd, 2010. június 9-én.
Szima Judit
főtitkár