Forrás: HVG – 2010. április 19., hétfő – szerző: Csikász Brigitta
Minden jel arra mutat, hogy az újabb Fidesz-kormányban ismét Pintér Sándoré lehet a belügyminiszteri poszt. Bár hosszú az esélyesek listája az országos főkapitányi posztra, úgy tudjuk, annak a Hatala Józsefnek van a legnagyobb sansza, aki 2006-ban közbiztonsági főigazgatóként távozott a rendőrségtől, majd Pintér Sándor cégében vállalt vezetői posztot. Hivatalos bejelentés még nincs, de a nevek már forognak.
A választások előtt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentették Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitányt és néhány nappal később az ország első számú rendőri vezetőjét, Bencze Józsefet is. Az időzítés aligha véletlen. A meginduló eljárások, már ha mindegyiknek helyt ad az ügyészség, arra mindenképpen jók lesznek, hogy rontsák a főrendőrök esélyeit pozíciójuk megtartására.
Tóth Gábornak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője az ellenzék által sokat bírált Gergényi Péter neveltje, egykori bűnügyi helyettese és utódja 2007 óta a BRFK élén nem túl egyszerű a helyzete. Bencze József esetében viszont korábban rendőri berkekben nem tartották elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz szakmai munkája elismeréseként meghagyja őt a helyén.
Valószínűleg ezt akarták eleve megakadályozni azok, akik a névtelen feljelentéseket megtették. És mivel a feljelentések belső anyagokra épülnek, pozícióra áhítózó bennfentesek ügyködhetnek a háttérben. Mindez azt mutatja, hogy finisébe érkezett a rendőrségen belüli helyezkedés, s a főkapitányi székekért folytatott harc. A leendő kormány tagjainak nevéről hivatalos megerősítés még nincs. Lehetnek azonban olyan rendőri vezetők, akik már most igyekeznek megerősíteni a helyüket.
Jelöltekből és önjelöltekből nincs hiány. A hvg.hu körülbelül másfél tucat ember nevével találkozott, amikor különböző fórumokon arról faggatózott, ki milyen rendőri vezetői poszton kaphat szerepet a Fidesz kormányzása alatt. A belügyminiszteri szék legnagyobb esélyese a korábbi Fidesz-éra belügyére, Pintér Sándor. Ezt támaszthatja alá az is, hogy az egykori országos rendőrfőkapitány alig egy hónapja, március 26-án megvált legjelentősebb cégétől, a Civil Biztonsági Szolgálattól (CBSZ), amely a milliárdos adócsalás gyanújába keveredett Eclipse székhelyén volt bérlő. Pintér minisztériumába állítólag a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) is betagozódhat. A tárca humánpolitikai államtitkárként pedig Bartos László nevét emlegetik. Bartos az ORFK személyzeti főnöke, majd Heves megye főkapitánya volt; ebből a pozíciójából 2007-ben kellett távoznia.
Bartos László azonban a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy nem tartja valószínűnek sem a felkérést, sem annak elvállalását, mert ahogy fogalmazott: a rendőrségen van otthon, minisztériumban még nem dolgozott. „Sokkal alkalmasabb emberek is vannak nálam erre a feladatra” – tette hozzá.
Ki lehet az ország főrendőre?
A Fidesz elnöke, Orbán Viktor alkalmasnak mondta ugyan, de konkrétan nem nevezte meg Pintért. Amennyiben valóban ő lesz a belügyminiszter, akkor az országos rendőrfőkapitányi poszt várományosa – a hvg.hu értesülései szerint – egykori munkatársa, a CBSZ vezérigazgató-helyettese, az ORFK 2006-ban távozott közbiztonsági főigazgatója, Hatala József lehet, akit nemrég az Eclipse-ügyben hallgattak meg tanúként. Szóba jött a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, Petőfi Attilának a neve is, de a 2006-ban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közbiztonsági igazgatójaként távozó Hatala inkább esélyes. „Nem kívánok ezzel foglalkozni, megvan a munkám” – közölte a nyugállományú tábornok a hvg.hu érdeklődésére.
Rajtuk kívül felmerült Piros Attila neve is, aki Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter irányítása alatt a tárca rendészeti szakállamtitkáraként felelt a határőrség-rendőrség integrációjának kidolgozásáért, és aki jelenleg az ORFK hivatalezetője. Ő Lázár Jánossal való jó kapcsolata révén vezetői szerepet kaphat, akár mint a belügy egyik államtitkára.
Emellett lehetséges főrendőrként emlegették a volt katasztrófavédelmi főigazgatót, Bakondi Györgyöt is, aki 2002-től ügyvédként dolgozik a Darázs & Társai Ügyvédi Irodában, amelynek tulajdonosa, alapító partnere is, valamint Havasi Zoltán nyugalmazott tábornokot, volt Nógrád megyei főkapitányt. Havasi azt mondta, őt nem keresték meg, de nem is vállalná a feladatot. „Régi motoros vagyok, és ismerem a rendszer működését, azt, hogy a rendőrség vezetői állandóan a támadások kereszttüzében állnak. Az államigazgatásban olyan szakemberek kellenek, akik teszik a dolgukat és akik nem függenek a politikától.” Vele azonban még nincs vége a jelöltek listájának, rajta van még Szabadfi Árpád jelenlegi Győr-Moson-Soproni főkapitány, Halmosi Zsolt Vas megyei rendőrfőkapitány és Ignácz István is.
Az 1979 óta rendőr Szabadfi a hvg.hu-nak azt mondta, nem foglalkozik a híresztelésekkel, ő csak teszi a dolgát. A rendőri pályafutását 1986-ban kezdő, majd aztán 2003 és 2007 között a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot vezető Halmosi Zsolt pedig csak annyit válaszolt kérdésünkre, hogy jólesik ezt hallania, de nem kívánja kommentálni.
Ignácz Istvánról, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) vezetőjéről többen úgy vélekednek, hogy 1998 óta folyamatosan szeretne visszatérni a rendőri pályára. Ekkor ugyanis megadatott neki, hogy néhány napig országos rendőrfőkapitányként tevékenykedjen, ám végül nem őt, hanem Orbán Pétert nevezték ki a testület élére. A tábornoknak tehát, aki felmentését követően, 1998 októberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd 2000. október 1-jétől Pest megyei rendőrfőkapitány volt, elégtételt jelenthetne, ha a legmagasabb rendőri pozícióval zárhatná pályafutását. Ignácz István a hvg.hu-val azt közölte, ha egyáltalán lesz ilyen felkérés, akkor majd elgondolkodik rajta, addig azonban találgatásokkal nem akar foglalkozni.
A Budapesti és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői posztja kapcsán Ármós Sándor jelenlegi Pest megyei rendőrfőkapitány, illetve az V. kerületi parancsnok, Tóth Tamás neve merült fel. Az utóbbi sokat nem szerepel a nyilvánosság előtt, ám – tudomásunk szerint – Tóth Tamás egyik rokona Orbán közvetlen munkatársa, így a kapitány a Fidesz vezetőivel jó viszonyt alakíthatott ki.
Ármós még Pintér Sándor aktív rendőri időszakában kezdett a BRFK-n, s emelkedett egyre magasabb vezetői helyekre. Tizenegy évvel ezelőtt a XVII., 2003-ban pedig a XIV. kerületi kapitányság parancsnoka lett, innen 2005-ben Nógrád megyébe vezetett az útja, hogy két évvel később Pest megyei főkapitányként térjen vissza a Rendőrség Igazgatási Központjába.
Felmerült Bozsó Zoltán budapesti kinevezésének a lehetősége is, de úgy tudjuk, ezt inkább maga a tábornok szeretné, a döntési pozícióban lévő helyeken kevésbé pártolják ezt az ötletet. Emellett egyébként információink szerint Bozsó – akit idén év elején parancs iránti engedetlenség miatt első fokon pénzbírságra ítélt a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa – szívesen dolgozna az ORFK rendészeti főigazgatójaként is.
Előkelő pozíciónak számít még a testületen belül a Pest megyei főkapitányé. Amennyiben Ármós Sándor onnan továbblép, akkor esélyes lehet a posztra a jelenlegi Nógrád megyei főkapitány, Szabó Jenő, aki 2001-től épp Pest megyében dolgozott a főkapitányság bűnügyi igazgatójaként.
A Köztársasági Őrezred élén szintén változásokról lehetett hallani, ami a sajtóhírek szerint azt jelentené, hogy a Fidesz biztonsági igazgatója, a rendőrségtől nyolc éve eljött terrorelhárító-vezető, Hajdú János venné kézbe az irányítását. Úgy tudjuk, ilyen formában, a jelenlegi szervezeti viszonyok között nem, maga Hajdú egy két évvel ezelőtti interjúban pedig azt mondta, hogy soha nem térne vissza a rendőrségre.
Komáromi István egészen máskép gondolkodik. Ő a rendőrségtől távol eső civil pályán találta meg számítását – ahogy a hvg.hu-nak fogalmazott. A nyugdíjas tábornok közölte, volt oka, hogy otthagyta a testületet, illetve a belügyminisztérium PR-főnöki beosztását. „Elküldték Felkai László volt közigazgatási államtitkárt (őt még a Fidesz helyezte ebbe a pozícióba – a szerk.), és úgy gondoltam, ha már olyan felkészült embereket is távozásra kényszerítenek, mint ő, akkor én a továbbiakban nem dolgozom ebben a munkakörben” – mondta Komáromi, illetve azt is hozzátette: csak akkor venné fontolóra a visszatérést, ha olyan ember hívja, akiért megéri odatartania a hátát, de ezzel együtt hagyja is dolgozni. Az NBH élére – mint megjegyezte – szerinte azért emlegetik fel most is, mert anno, amikor a Horn-kormány idején felkérték erre a posztra, ezt visszautasította.
Forrás: HVG