- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Újabb koncepciós eljárás a főtitkár ellen

Megjegyzem, ha ennyi energiát fektettek volna a közélet tisztaságát sértőkkel szembeni eljárásokra,
mint a személyem vegzálására és lejáratására,
akkor ma Magyarország nem itt tartana.

Újabb koncepciós per kezdődik

a TMRSZ főtitkára ellen

 

A Kaposvári Katonai Ügyészség rekordgyorsasággal Szima Judit főtitkár iratismertetésre való felhívását követően vádra tette a Kaposvári Katonai Bíróságra az ügyét 2010. március 24-i dátummal már érkeztették is.

 

 

A vádirat szerint:

A parancs iránti engedetlenség vétsége és más bűncselekmény miatt‚ Szima Judit rendőr alezredes vádlottat elöljárója, Dr. Soczó László rendőr dandártábornok a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a 2009. szeptember 22-én kelt írásban utasította a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának megkeresésére tekintettel, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség vádiratának ismertetése, valamint kézbesítése végett 2009. szeptember 24-én 13.30 órakor jelenjen meg a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A vádlott a parancsnak nem tett eleget.

Ezt követően Szima Judit rendőr alezredes vádlottat Dr. Soczó László rendőr dandártábornok, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a 2009. október 20-án kelt írásban utasította a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának megkeresésére tekintettel, a Budapesti Katonai Ügyészség vádiratának ismertetése, valamint kézbesítése végett jelenjen meg 2009. október 26-án 10.00 órakor a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. Szima Judit rendőr alezredes vádlott ezen parancsot sem hajtotta végre.

Szima Judit rendőr alezredes vádlottat a Budapesti Katonai Ügyészség, 2008. március 28-án bujtogatás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd ezt követően a Budapesti Katonai Ügyészség, a vádlottat 2009. július 28-án bujtogatás vétségének és szolgálati tekintély megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt ugyancsak gyanúsítottként hallgatta ki.

Szima Judit rendőr alezredes vádlott elöljárójának nem jelentette írásban, hogy vele szemben a fent megjelölt bűncselekmények miatt intézkedések történtek. Ezen jelentéstételek elmulasztásával a vádlott megszegte a rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. (XII.23.) IRM rendelet 102. (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezéseket.

Szima Judit rendőr alezredes vádlott 2007. január 11-től 2009. december 7- ig, háziorvos által, összesen 15 alkalommal került, különböző betegségei miatt, kereső- és szolgálatképtelenséggel járó betegállományba, azonban szolgálati elöljárójának sem betegségeiről, sem felgyógyulásairól egy alkalommal sem tett jelentést.

Ezen jelentések elmulasztásával a vádlott folytatólagosan megszegte a hivatkozott időszakban hatályos, a rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (111.1.) BM rendelet 95. (1) bekezdés g) pontjában, valamint a rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. (XII.23.) IRM rendelet 102. (1) bekezdés g) pontjában foglalt rendelkezéseket.

A nyomozás során Szima Judit rendőr alezredes vádlott a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta és bűnösségét nem ismerte el.

A leírt tényállás alapján Szima Judit rendőr alezredes vádlottat

vádolják

2 rb. a Btk. 354. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő parancs iránti engedetlenség vétségének, és

3 rb. a Btk. 350. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő, részben folytatólagosan megvalósított jelentési kötelezettség megszegése vétségének elkövetésével.

 

A Somogy Megyei Bíróság Szima Judit vádiratát megküldte a Tolna megyei főkapitány Vezetőjének azzal, hogy azt vele ismertessék és ezt követően újra utasították a főtitkárt, hogy az iratismertetésén jelenjen meg 2010.04.16-án.

A főtitkár a jogellenes utasításnak eleget tett. A jegyzőkönyv tartalma alapján az alábbi vallomást tette:

A terhelt nyilatkozata:

Jelen jegyzőkönyvemet kérem haladéktalanul felterjeszteni az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Vezetőjéhez, és összes tagjához, figyelemmel arra, hogy vádirat ismertetésekor a Katonai Bíróságok folyamatosan a büntető eljárás szabályaival ellentétesen a munkáltatóhoz küldik meg a vádiratot, hogy azt ismertessék velem, illetve nyilatkozzak a vádiratban foglaltakra vonatkozóan tanú, stb. megjelölésével. A büntető eljárás szabályai nem rögzítik azt, hogy harmadik illetéktelen személy, illetve szervezet az én vádiratomat megismerje, különös tekintettel arra is, hogy jelen ügyben is a büntető eljárás megindításának kiterjesztésére azért került sor, mivel a Tolna megyei RFK. Vezetője valótlan tartalmú okiratot csatok be. Tehát teljesen jogellenes az is, hogy az ellenem indult büntetőeljárásban a hamis okiratot szolgáltató szervezet vezetője /TMRFK/ ismertesse a vádiratot.

A terhemre rótt vádirat szerint, hogy 2009. 09.24-én illetve 2009.október 26-án nem jelentem meg iratismertetésre előadom, hogy ezeken a napokon a Kaposvári Katonai Ügyészség által beszerzett orvosi papírok alapján, táppénzen voltam.

Azon tényállás, miszerint 2008. márc. 28- án, valamint 2009. július 28-án bujtogatás vétségének megalapozott gyanúja miatt történt gyanúsítottkénti kihallgatásomat nem jelentettem írásban az elöljárómnak, nem felel meg a valóságnak, mivel minden esetben a gyanúsított idézéseimet a munkáltatómon keresztül nyílt idézésben küldték meg részemre, melyről egyébként minden esetben az illetékes Katonai Ügyészség írásban is jelezte a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Vezetőjének, tehát semmiféle szabályt nem szeghettem meg. Illetve azért sem helytálló a vádirat ezen része sem, mivel minden egyes begyanúsítást követően ellenem, fegyelmit és méltatlansági eljárásokat indítottak.

/Megjegyzés: Katonai Bíróság 2010. 04. 16-án II. fokon ugyanezen tényállásra felmentette egy kollégánkat, a bíróság megállapította, hogy fogalmilag kizárt a bűncselekmény elkövetése, tényállásbeli elem(ek) hiánya miatt/

Azon tényállítás a vádiratban, hogy Dr. …… háziorvos által 2007. január 17-től 2009. december 7-ig kiírt keresőképtelenségeim esetén szolgálati elöljárómnak sem betegségeimről, sem, felgyógyulásaimról sem tettem jelentést, valótlan állítás.

Ezzel kapcsolatosan indítványozom, mivel Dr. Soczó László dandártábornok olyan hamis és valótlan tartalmú okiratot csatolt be a Kaposvári Katonai Ügyészségnek, melynek alapján engem gyanúsítottként hallgattak ki, hogy Dr. Soczó László dandártábornok ellen okirat hamisítás és hivatali visszaélés büntettében az eljárást indítsák meg.

Előadom a feljelentésemhez, hogy ezzel kapcsolatosan 2010. márc. 24-én a Kaposvári Katonai Ügyészségnek elsődlegesen faxon, majd postai úton is megküldésre kerültek azok az okiratok, mely szerint Dr. Soczó Lászlót minden egyes alkalommal tájékoztattam a táppénzes állományban lévőségemről, valamint megküldtem részére fénymásolatban azokat az okiratokat, melyet az orvos állított ki. Tehát, amikor dr. Soczó László átiratában azt állította, hogy én ezt felé nem jeleztem, nem igaz, hiszen azon okiratok is becsatolásra kerültek a szakszervezetünk főtitkára, azaz személyem részéről, melyben ő, vagy meghatalmazottja jelez vissza írásban.

2008. január hót követően a GEI-nek kerültek ezek megküldésre, hiszen ekkor történtek a régiósítások és ez volt a kívánalom. Továbbá minden egyes alkalommal havonta az Országos Rendőrfőkapitány Úrnak is országos statisztikát küldtünk, melyben minden tisztségviselőnk esetében jelölve volt, hogy ki hány nap szabadságot vett ki, illetve hány napot volt táppénzen. Figyelemmel arra, hogy én a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének képviselője vagyok az orvosi papírjaim eredeti példányaii a TMRSZ székházában lelhetők fel. Tehát semmiféle szabályszegést nem követtem el, törvényi kötelezettségemnek minden esetben eleget tettem.

Jelen feljelentésem Dr. Varga Béla hadbíró Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának Vezetője feljelentése nyomán indult és a hadbíró Úr olyan ügyben tett ellenem feljelentést, mely jogszabályban nincs rögzítve, azaz a vádiratom megismerése nem kötelezettségem, csak lehetőségem a törvény szerint, így Dr. Varga Béla hadbíró Úr, aki egyébként a bujtogatásos ügyemben semmiféle relevanciával nem bír, hatáskörét túllépve álláspontom szerint szándékos hátrányokozás céljából ellenem megtette büntető feljelentését hivatali helyzetével visszaélve.

Tehát még egyszer hangsúlyozom azt is, hogy a Budapesti Katonai Bíróság akkori elnöke nem rendelkezett arra vonatkozóan törvényi felhatalmazással, hogy utasítsa a TMRFK Vezetőjét arra, és kiadja az én vádiratomat harmadik illetéktelen személyeknek, hogy ezen vádiratot velem harmadik illetéktelen személyek ismertessék, aki az ügyben semmiféle szerepet nem játszottak, itt a bujtogatásos ügyekre gondolok.

Így indítványozom Dr. Varga Béla hadbíró ellen a hivatali visszaélés bűntette eljárásának megindítását és felelősségre vonását.

Előadom, hogy Dr. Varga Béla hadbíró az, aki Dr. Bencze József r. altábornagynak, és Dr. Soczó r. dandártábornok ellen 2008-as évben tett pótmagánvádas feljelentésemkor a tárgyalást a jogszabályi kötelezettség ellenére sem tűzte ki határidőben, amiért a Be. 262/A.*. alapján kifogással éltem és a kifogásomnak a másodfok hely adott. Tehát Dr. Varga Béla hadbíró esetében a mulasztásos jogsértés bizonyított.

Az ellenem tett feljelentése Dr. Varga Béla hadbírónak egyértelműen arra irányult, hogy személyemet megfélemlítse, nekem hátrányt okozzon, olyan eljárásokat indítson ellenem, mely az ő hivatali hatáskörén egyértelműen túlmutat.

Dr. Varga Béla hadbíró esetében szeretném azt, is elmondani, hogy azért is tett ellenem büntető feljelentést, mert mint a szakszervezet főtitkára meg mertük tőle kérdezni, mint a Fővárosi Katonai Bíróság Elnökét, hogy mi alapján javasolta ő, mint Katonai Vezetői Bíróság vezetője a Zala megyei Főkapitányt a Honvédelmi Minisztériumnál érdemjelre.

Az ekkor történt levélváltás alkalmával derült ki, hogy a Zala megyei Főkapitány állítólagosan ülnöki tevékenységet lát, vagy látott el, a Budapesti Katonai Bíróságon és ezért bátorkodta becsület érdemjelre javasolni, melyet meg is kapott.

Tekintettel arra, hogy az ülnöki tevékenységgel összefüggésben a szakszervezetnek javaslattételi véleményezése van a törvény alapján, kértük azt, hogy mutassa meg azon okiratokat, mely alapján ülnökké válhatott a Zala megyei Rendőrfőkapitány, illetve a vonatkozó jogszabályok alapján közérdekű adatokra való hivatkozással is kértük,, hogy közölje, hogy milyen díjazásba részesült a Tisztelt Zala megyei Rendőrfőkapitány Úr. Különös figyelemmel arra is, hogy a TMRSZ országos reprezentativitással bíró szakszervezet és sem, a Zala megyei főkapitány sem más ülnöki tevékenységet ellátó rendőrvezető esetében a mai napig a törvényben meghatározottak ellenére a véleményünket nem kérték ki.

Természetesen a közérdekű adatok hivatkozására sem kaptunk választ, viszont a TMRSZ-el történt levélváltást követően rövid idő elteltével a Kaposvári Katonai Ügyészségtől gyanúsítottként idéztek meg, mivel engem Dr. Varga Béla hadíró feljelentett, mert kérdezni merészel tőle egy szakszervezeti vezető. A hivatali visszaélés büntette, tehát abban is megnyilvánul álláspontom szerint, hogy Dr. Varga Béla ellenem olyan ügyben tett büntető feljelentést, /bujtogatás ügyek/ melyhez köze nem volt, mivel hogy a bujtogatásos ügyek hadbírója a Budapesti Katonai Bíróságon Dr. Tóth Szabolcs hadbíró.

A mai napon 10 órára kaptam a Tolna megyei RFK-ra berendelést, melyre Dr. Soczó László dandártábornok úr utasított, hogy jelenjek meg. Az utasítás jogellenes, azt végrehajtottam, viszont ezzel egyidejűleg haladéktalanul kérem az eljárás lefolytatását, melyben, mint az előzőekben is elmondtam, hogy harmadik illetéktelen személy vádiratomat nem ismerheti meg, és azt nem is ismertetheti velem. A vádirat megismerése pedig nem kötelezettség, hanem lehetőség.

Amennyiben pedig Dr. Soczó László ilyen utasítást adott ki részemre, illetve a jegyzőkönyv ismertetőjének, illetve gépírójának, mindenképpen törvénysértést követett el, ezért kérem e tekintetben is az eljárás lefolytatását, személyem értesítését.

Dr. ………………………….. nyugállományú rendőr-orvos kihallgatásával kapcsolatosan hogy tanúvallomása valótlan, és a beszerzett okiratok alapján egyértelmű hogy rosszhiszeműen járt el nyilatkozatában, mely a hamis tanúzás bűntettét megvalósítja.

A Kaposvári Katonai Ügyészség elfogult eljárását is sérelmezem, mivel, mint már előzőleg előadtam, hogy egyrészt túlterjeszkedett a feljelentésen, másrészt azért is elfogult, mivel a gyanúsítotti vallomásomkor tett nyilatkozataimat nem ellenőrizték le, helyt adtak a katonai ügyész kizárásának, majd a kinevezett új katonai ügyész ténykedése annyi volt, hogy értesített az iratismertetésről, mely egyértelműsíti a koncepciós eljárást, a személyem folyamatos vegzálását.

Megjegyzem, ha ennyi energiát fektettek volna a közélet tisztaságát sértőkkel szembeni eljárásokra, mint a személyem vegzálására és lejáratására, akkor ma Magyarország nem itt tartana.

Kerestük, de nem találtuk a Be-ben azt a jogszabályt, mely a rendőrök esetében a vádirat ismertetését a munkáltató kötelezettségévé tenné, illetve azt sem, hogy a vádirat megismerése kötelezettség és nem lehetőség, így a főtitkár szavaival élve jogot alkotott a Katonai Bíróság átvéve az országgyűlés feladatkörét.

A TMRSZ főtitkára még azt a tájékoztatást adta, hogy feljelentéssel élt a Kaposvári Katonai Ügyészség eljárója dr. Takács Bálint alezredes ellen hivatali visszaélésben és a Katonai Főügyészség a feljelentés elbírálására a Győri Katonai Ügyészséget jelölte ki, mely határozatot a vádiratának ismertetésekor kapta meg.

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, különösen arra leszünk kíváncsiak, hogy az OIT milyen intézkedéseket tesz a jelzéssel kapcsolatosan, és a Kaposvári Katonai Bíróság Tanácsa koncepciós vagy igazságos ítéletet hoz-e.

 

 

 

Anonymus