Forrás: FÚSZ – 2010-04-08 – strogg

Fura dolgok történnek kis hazánkban. A régi időket idéző, kissé öntörvényű, és despotikus rendőrség képe már-már beépült napjaink világába

Minden tisztes polgár tudja, (mi több, érzi), hogy az egyenruhának nem csak visszatartó erejűnek kell(ene) lennie, hanem egyfajta olyan erkölcsi többletet kell hordoznia, amely pozitív etalont sugall mindannyiunk számára. Ráadásul mint karhatalom, az utolsó védelmi vonala a társadalomnak.

 

A rendőrség szerepét a társadalomban fontos lenne végre tisztázni (sok egyéb, a rendőröket érintő kérdéssel egyetemben), ám ez jócskán messzire vezetne. A kijózanító valóság, és a konkrét esetek azonban mindenki számára világossá teszik, hogy a feladat nem elodázható többé. Ilyen eset történt a napokban is.

A  hiteles sajtót különösen az olyan ügyek vonzzák, amelyekben állampolgárokat érnek indokolatlan atrocitások, vagy esetleg más ügyeben bár, de hatósági eljárást vonnak maguk után. Látszólag senkit sem érdekel a rendőri dolgozók, konkrétan a rendőrök élete, és munka körülményei. Pedig meglepőek, felháborítóak, és nem egyszer elgondolkodtatóak.

Ilyen esetet próbáltam felderíteni, ám az érintett rendőrség nem volt hajlandó az együttműködésre.

A konkrét eset – egy fegyelmi ügy –  sopronban történt meg. A kis rendőrt munkaköri leírásán túli feladatokkal terhelték meg. Konkrétan, a térfigyelő rendszerrel kapcsolatos teendők ellátására is(!) beoszották, emiatt emberileg sem lehetett elvárni tőle a munkaköri leírásában szereplő feladatainak maradéktalan ellátását. 
Ebből adódóan fegyelemi eljárás indult ellene, melyben elmarasztalták, és  elbocsájtották.

Történetünk hőse a Tettrekész Rendőr Szakszervezet Tagja. Sokan mondhatnánk, “óóóó így már világos”, miért is történik ez vele.

Valljuk be, az utóbbi években olyan rendőrséget ismertünk meg, ahol nagyon is hihető egy ilyen feltételezés(!) Természetes tehát, hogy a szakszervezet igyekszik közbelépni, hiszen alapvetően kötelessége is, és a TMRSZ nem arról híres, hogy bárkit is cserben hagyott volna. Ez történt most is.

Szima Judit, a TMRSZ főtitkára haladéktalanul, személyesen hívta fel a területileg illetékes, és eljáró Kapitányság vezetőjét, illetve a főkapitányt is. Erőfeszítései azonban hatástalanok voltak, mivel a titkárságon a hölgy sem nevét, sem rendfokozatát nem volt hajlandó elárulni! Mi több összesen 8 alkalommal csapta le a telefont.

Az ügyben a TRMSZ több dokumentumot is kiadott. Panaszt tett az illetékes kapitányságon, és az Országos Rendőr Főkapitányságon is. (lásd:  csatolt dokumentumok)

Az illetékes kapitányságot magam is felhívtam személyesen. Első próbálkozásomra “kapcsoltak” a kapitány úrhoz, majd gyakorlatilag néma lett a telefon, nem történt semmi. Ez betudható a technika ördögének.(khmmmm)

Második próbálkozásomra nekem is sikerült beszélnem a “hölggyel”, akitől én nem követeltem sem a nevét, sem a rendfokozatát (bár tudtommal a rendőrségi törvény kötelezi, hogy az állampolgárok számára is igazolja magát ha az kéri), mindössze a kapitány urat kértem, és meg is kaptam. Bemutatkoztam, elmondtam, ki vagyok, és milyen ügyben keresem.

Az álláspontja világos volt, és hajthatatlan:  ő az ügyben nem mond semmit, mert nem is mondhat semmit. (?) Meglep, hogy ezt a dolgot ennyire “titkosan” kell kezelni, de ha nagyon akarom, akkor tudok filozófiát gyártani, hogy ez miért történt így. Példának okáért ez belső ügy, így eldöntheti, hogy a nyilvánosság tudomására hozza az állásponját, vagy sem.Ő pedig úgy döntött, hogy nem. Lehet szó arról is, hogy valóban a kolléga TMRSZ tagsága vezetett ideáig, ám a kreált ügy nehezen védhető, és kérdéseket szülhet. (Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a rendőrség főleg ilyenkor marad “néma”)

Számomra az a fő kérdés, hogy ha a kollégájuk hibája valóban ilyen intézkedést követelt meg, és minden szabályosan, és rendben zajlott le, akkor igazán nincsen ok titkolni bármit is.

A dolog pikantériája, hogy közvetlenül a megkeresésem után a 9. alkalommal már nem csapták le a telefont Szima Judit megkeresésére. Neki is elmondták ugyanazt, amit nekem. Ellenben a “titkárnő” nevére, és rendfokozatára vonatkozó kérdésekre változatlanul nem kapott választ. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ez a rejtélyes “hölgy” elöljárói tudtával, beleegyezésével, mi több, aktív részvételével nem hajlandó tudomást venni a rendőrségi törvény ide vonatkozó passzusáról!

További gond, hogy a TMRSZ, mint szakszervezet, lényegesen több jogosítvánnyal rendelkezik. Mint szakszervezet, kötelességének érzi minden információval ellátni a dolgozót, különösen  indokolatlannak tűnő elbocsájtásakor! (Az elbocsájtás előtt a szakszervezetet értesíteni kell annak okáról, módjáról, és idejéről is! Erről is a törvény rendelkezik!)

Nagyon úgy tűnik, hogy a rendőrség notóriusan nem tanul, és nem képes lépést tartani a kor követelményeivel. Az elmúlt évek sorozatos rendőri visszaélései a kádári rendszer reflexeire vezethetőek vissza leginkább. Olyan rendőri vezetők felelnek a rendőrség működetetéséért, akik szent meggyőződése, hogy szabadon, és következmények nélkül keresztül gyalogolhatnak az írott, és iratlan szabályokon, pusztán mert rendőrök.

Tény, hogy a rendőrségi törvény olyan mint a “kalóz eskü” (nem törvény, csak amolyan irány mutatás).  Ne feledjük az utóbbi évek “azonosító”-s botrányait.

Mindent elmond, hogy az ombudsmann hiába minősítette alkotmány ellenesnek a céltalan igazoltatásokat, a mai napig szem rebbenés nélkül razziáznak a rendőrök, és ilyen “idejét múlt” kapitányok parancsára igazoltatják (atrocitásoknak teszik ki) a polgárokat.

Sok kérdés merült fel bennem az üggyel kapcsolatban.

–   Mi lehet egy jogállam jövője, ahol a rendőrségi törvényt figyelmen kívül lehet hagyni? 
–   Mi annak a jogállamnak a jövője, ahol a rendőrt szakszervezeti tagsága miatt tönkre lehet tenni? 
–   Hol a jog, amikor eljárás jogi hibák miatt utcára lehet tenni egy rendőrt? 
–   Milyen jövő vár ránk, és a rendőrre, ha az őt védő szakszervezet munkáját következmények nélkül lehet bojkotálni?

A kérdések megválaszolását, az olvasóra bízom! “

 

 

:: strogg ::