Feszülten, bizakodással, de egyfajta félelemmel is eltelve készültem a katonai bíróságra, hisz civilként sosem jártam ott ez előtt.
A tárgyalás sem mindennapi témájú, bujtogatás. Halandó állampolgár ritkán kerül szembe ezzel a fogalommal, még a jelentésével sincs mindenki tisztában. Én sem, ezért utána néztem, a Btk. nem határozza meg, hogy mit takar maga a tett, legalábbis számomra nem egyértelmű. „Elégedetlenséget szítani…”
A vádlott egy rendőrségen belül működő szakszervezet vezetője. Egy asszony, aki az Alkotmányra visszavezethetően az egyesülési jog, az összefogás erejét megmutatva képviseli és védi a rendőrség munkavállalónak érdekeit. Törvény feljogosítja, a lelkiismerete kötelezi, hogy a munkáltatói intézkedésekkel kapcsolatban álláspontját, véleményét közölje, a munkavállalókat tájékoztassa. Emberi alapjoga, hogy véleményét kifejezze, amiatt ne szenvedjen zaklatást, tájékozódjon és tájékoztasson. Mindezt persze szabadon. Ez jelenti a szólás szabadságát. Ráadásul ez nem csak azokra az információkra és eszmékre vonatkozik, amelyeket minden ember jó néven vesz, azokra is amelyek felháborítanak vagy zavarnak egyes személyeket.
A tettrekész főtitkár élt a jogával. A rendőrségen belül feltárta az anomáliákat, a jogszerűtlen intézkedésekkel szemben felemelte a szavát, véleményét pedig nyilvánosságra hozta. Minderről tájékoztatta a munkavállalókat is.
Vétkezett azzal, hogy kritikát nyilvánított egy közhatalmat gyakorló szervvel és ennek vezetőivel szemben?
Szólt. Lehet, hogy ezek után a szabadságával fizet? Lehet, hogy a gépezet emiatt kettétöri pályafutását azzal, hogy szakszervezeti ténykedése miatt válik a rendőri vezetés szemében méltatlanná a rendőri hivatásra? Azért mert az ő hibáikat a közvélemény elé tárta? Kötelező lenne a rendőrségen belül is a betyárbecsület? Hogy az a vezető, vagy vezetők, akik a közvélemény szemében nyilvánvalóan egy rosszul működtetett rendészetet tartanak fenn annak minden visszásságával, azok dönthessenek a főtitkár rendőri pályára való alkalmasságáról egy esetleges marasztaló bírói ítélet mögé elbújva?
Visszatért, vagy el sem múltak az 50-es évek terrormódszerei, ha egy bátran kiálló ember eltaposási szándékáról van szó?
A fenti felvetések miatt hatalmas a felelősség a vád képviselői, de még inkább a bírói pulpituson ülő, pályája kezdetén járó dr. Tóth Szabolcs százados hadbíró vállán.
Vajon átérzik-e ők, hogy a tett megítélése csupán a jog és az erkölcs mentén történhet és munkájukból ki kell zárniuk bármilyen más befolyásolásra törekvő tényezőket? Vajon tudják-e, hogy döntésük akár évtizedek múlva is iskolapéldája, tükörképe lehet Magyarország rendszerváltozás utáni történelmének.
A fenti gondolatok kavarogtak bennem és egyáltalán nem jó érzéssel foglaltam helyet a közönség soraiban.
Megkezdődött a tárgyalás, amit nagy izgalommal vártam. Felsorakoztatták a tanúkat és az én félelmem előbb csodálkozássá, majd csalódássá változott. Minden esetre tátva maradt a szám.
Komoly vád, komolytalan bizonyítási eljárás. Igazságszolgáltatás?
A főtitkár mellett valló tanúkba a bíró rendre „belefojtotta” a szót. Az inkriminált közlemény, mely a vád alapja, szakmai megalapozottságára nem volt kíváncsi. A munkavállalók érdekeit sértő vezetői döntések sorozatával szembeni felszólalás jogosságának magyarázataként kifejtett jogi érvelést nem odatartozóként elutasította.
Értetlenül álltam a helyzet előtt. Vádolnak és nem adnak védekezési lehetőséget, a tanúk egy része számára nem engedték végigmondani amit a kérdésre válaszolva el akartak mondani. Szavak tolultak fel bennem: pártatlanság, igazságosság, elfogulatlanság…
Az ellenérdekű fél tanúinak vallomása során teljesen egyértelművé vált, hogy a fentiekre nincs remény.
A megidézett tanúk a rendőrség kötelékében dolgozó, leginkább vezető beosztású, hivatásosak.
Vallomásukkal, legalábbis nekem, bizonyítani nem tudnak. Véleményük van csak. Elmondták, hogy rendbontást, fegyelemsértést az alárendeltjeik a szakszervezet közleményének hatására nem követtek el, de állításuk szerint elkövethettek volna. Szerintük a megjelent írás sorai egyértelműen buzdítanak, bujtogatnak.
A jogi főosztály dolgozói munkáltatójuk utasítása alapján keresik a szakszervezet honlapján a sorokat, mondatokat és szavakat, melyek megvalósíthatnak jogszabálysértést, alkalmasak lehetnek akár a bujtogatásra is. Kiderül az is, hogy az ORFK-n egyesek parancsára olvasni kell a TMRSZ honlapját. Abszurdum.
A tanúk ellenszenve egyértelmű. Bizonyítani nem tudnak, de akarnak.
Az eddig bújtatottan egyoldalú pervezetés akkor egyértelműsödött először, mikor a bíró megtiltotta a tanúnak a válaszadást a vádlott kérdésére. Pedig egyszerű volt, bár kényes. Az eljárás lefolytatásának jogszerűségére vonatkozott és az ordító pártosságra mutatott rá. Mi módon került idézésre a tanú? Ezt már nem tudjuk meg. Ellenben megismertük az eddig nyájas modorú bíró másik oldalát is. Minden olyan irányú kérdés felháborította, amely rávilágított(hatott) a vádlott igazára, annak bizonyítására alkalmas lehetett volna.
Bacsó Péter ha ez megélhette volna még színészeket sem kellene szerződtetnie és el lehet készíteni a Tanú c. film folytatását napi aktualizálással. Megjelentek az elvtársak, elvtársnők. Öltönyben, kiskosztümben, nyugdíjasként, kapitányként, főállású TMRSZ oldal olvasókként. Jöttek sorban és nyilatkoztak, teljes meggyőződéssel a bíróság érdeklődő figyelme közepette. Mindegyik rá kívánt dobni egy-két lapát földet a TMRSZ főtitkárára, de nem baj, bizonyára lesz majd érte jutalom az ORFK-n. Megteszik, amit elvárnak tőlük.
A tanú szinte dogmaként ismételgette, hogy a parancs az parancs. A rendőr nem ítélheti meg, hogy feljebbvalójának utasítása jogszerű-e vagy sem, azt végre kell hajtani.
Ismét érdekes kérdés merült fel. A tanú mindig végrehajtja a parancsot? A válasz adta magát, természetesen, saját bevallása szerint, mindig. Hoppá, akkor, mint hivatásos állományú, egyenruha viselésére kötelezett személy, miért nem tartotta be a parancsot? Miért jelent meg civil ruhában? Neki természetesen nem kellett válaszolni a felvetettekre. Az igazságos bíró megoldotta helyette a fogas kérdést és akként intézte el a dolgot, hogy kihívóan visszakérdezett. A vádlott miért jelent meg civil ruhában, hiszen rendőr ő maga is. Igen, csakhogy van egy de. Függetlenített szakszervezeti tisztségviselő, egyébként pedig polgári ruhás rendőr.
A pártosságát már leplezni nem tudó „igazságszolgáltató” letagadhatatlanul a hallgatóság tudomására hozta véleményét mikor magából kikelve szinte ordította, hogy az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának véleménye nem számít. Megdöbbentő volt ez, még az előzmények ellenére is. Jogállamiság a Fővárosi Bíróság Katonai Bíróságán? Ötvenes évek, vagy 2010 különbözik egyáltalán? Ugyan!
A megvádolt érdekvédő tájékoztatást kért, vagyis akart kérni, a jogi főosztály vezetőjétől arra vonatkozóan, hogy történt-e, és ha igen milyen, intézkedés a rendőrség részéről az ombudsmani megkeresés után. Tudni illik az országgyűlési biztos állásfoglalása egyértelműen alátámasztotta a szakszervezet álláspontját, a márciusi események vizsgálata után megállapította a jogszerűtlen intézkedések megtörténtét.
A választ ezúttal sem kaphattuk meg. A tények helyett a koncepciónak kell érvényesülnie. Helyette nyeltünk egyet, de elkönyvelhettük, hogy lám csak, ismét egy jó kérdést hallottunk.
Nevetséges a vád, vérlázító a tanúkihallgatás. Ahhoz, hogy a csalódásomat a düh váltsa fel, ez is elég volt. Lett volna, de kaptam még egy „meglepetést” a naptól. Hanyagság.
A vádlott kérte, ami az előzményeket figyelembe véve jogos igénynek minősíthető, a jegyzőkönyv visszaolvasását. Vajon meglepődött valaki, mikor kiderült, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazta egy jelentős momentumát a tárgyalásnak? Az eljárás alá vont hangsúlyosan felhívta a bíró figyelmét a jogszerűtlen pervezetésre, ennek okán pedig kérte a bíró részéről megállapítható elfogultság miatt annak kizárását.
Ezen kívül is minden fontos eseményeknél, a vádlott részéről, konkrét kérés hangzott el a szó szerinti jegyzőkönyvezésre. A felolvasáskor kiderült, hogy ezek mégsem kerültek lejegyzésre. Valóban hanyagság? A leíró szelektálhat? Mi alapján akarta megírni a jegyzőkönyvet? Felmerült bennem, hogy esetleg előre….Igazságszolgáltatás? És az ítéletet is…?
Persze ezek csak költői kérdések.
A tanulságot, saját magam részére, ekként összegzem: Színház az egész világ. Bábszínház. Vajon ki mozgatja a bábokat?
Egy civil a pálya széléről
Kapcsolódó anyagok: