- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Szuperbruttósítás: kész átverés

Forrás: Jakubász Tamás – MN

Hiányos tájékoztatás

Igényelni kell az adójóváírást, hogy több legyen a borítékban


Mivel a kormány nem tájékoztatta kellően a lakosságot, sokan nem kérték az adójóváírást, Így fizetésük az adócsökkentés ellenére sem emelkedett. Akár tízmilliárdokról mondhatnak le egy évre a bérből és fizetésből élők; az elméletileg most járó, tetemes összeget jövő tavasszal a következő kormánynak kell kiutalnia. A köz- szférában a választások előtt osztják ki az elmaradt forintokat.

 

Sokan azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy az idei hónapokban kapott fizetésük egy fillérrel sem több a tavalyinál. Az érintettek ezt azért furcsállják, mert Bajnai Gordon miniszterelnök azzal kampányolt: az idén az átlagbérben részesülőknek a 2009- es fizetésükhöz képest havonta tízezer forinttal lesz több a borítékukban. Nem így lett. Lapunkat többen is megkeresték, hogy az adócsökkentésből semmit sem tapasztalnak Egy vidéki rendőr arról számolt be, hogy fizetése pontosan annyi, minta tavalyi, míg egy fővárosi tanár elmondta, hogy az idén eddig kevesebbet kapott, mint 2009-ben. A méltánytalanságot az adójóváírás, illetve az ezzel kapcsolatos kormányzati hiba okozta.

Szuperbruttósítás: kész átverés


Az adócsökkentés ellenére sokan egy fillérrel sem kaptak eddig magasabb bért

 

Az adójóváírás csökkenti a fizetendő adót, méghozzá idén — a január elsején életbe lépett szuperbruttósítás nyomán — a következőképpen: a jóváírás miatt a bruttó hetvenezer vagy annál kisebb havi jövedelem teljesen adómentes. Azok pedig, akik 70 ezer és 210 ezer forint közötti bruttó összeget keresnek, havonta 15 100 forint, éves szinten 181 ezer forintjóváírásra jogosultak. Vagyis ennyivel kevesebb közterhet szed be tőlük az állam. A jóváírás összege 210 ezer forint felett fokozatosan csökken, míg a havi bruttó háromszázezer forintnál többet keresőket már nem illeti meg.

Vegyünk tehát egy átlagbért, havi bruttó 210 ezret, kapó személyt. Neki az Új szabályok nyomán havonta 15 100 forint adójóváírás jár, s ennek köszönhetően az idei jövedelme nagyjából tízezer forinttal kell, hogy meghaladja a tavalyit. Ám az adójóváírás nem jár automatikusan: egy nyilatkozatot kell kitölteni, amelyben a dolgozó azt kéri a munkaadójától, hogy a jóváírást havonta utalja ki neki. Ha valaki ezt a dokumentumot nem adta le a munkáltatójánál, akkor az Őt megillető összeget — átlagbér környékén keresőknél 181 ezer forintot — jövő májusban kapja csak meg, igaz, egy összegben.

A kialakult helyzet éppen ezért veszélyes, s éppen ezért veti fel a pénzügyi kormányzat felelősségét. A Bajnai- kabinet a sikerpropaganda sulykolása közben egy szót sem ejtett arról, hogy a pluszezresek csak akkor járnak idén, ha a nagyjából 2,5 millió bérből és fizetésből élő ezt a nyilatkozatot januárban leadja a munkáltatójánál. Felvetődik a kérdés: Vajon miért hallgatott erről a kormány? Egy tény, ha az adójóváírás miatt a polgároknak járó összeget jövőre kell kifizetni, akkora summa nem az idei költségvetést terheli meg, hanem a következő évit. Az adójóváírás nagyjából négyszázmilliárd forintot hagy a lakosságnál, s ha ennek csak a negyedét, százmilliárdot nem kellene idén kifizetni, máris jobban festene a szocialista vezetésű kormány 2010-es költségvetési mutatója. Persze a 2011- es büdzsé ennyivel rosszabb állapotban lenne.

Hogy az MSZP vezette átmeneti kabinet a polgároknak járó tízmilliárdok trükkös visszatartásával akarta-e a költségvetést kipofozni, azt talán soha nem tudjuk meg, ám a jelenlegi helyzet világos, amelyről Angyal József beszélt lapunknak. Az okleveles adószakértő azzal kezdte: többen jelezték, hogy munkáltatójuk olyan papírt íratott velük alá, amelyben lemondtak az adójóváírás havi folyósításáról. — Ilyen dokumentumot a munkaadók nem írathattak volna alá, ugyanis ilyen nyomtatvány nem létezik — fogalmazott a szakember. Ezután kifejtette, bárki bármikor kérheti, hogy bérét a következő hónaptól a neki járó adójóváírás összegével együtt folyósítsák. Ezután közölte: amennyiben a munkavállaló most adja be kérelmét, akkor — a jóváírás beszámítása miatt — márciusi és későbbi fizetései magasabbak lesznek. Ám a törvény szerint a január- ra és a februárra járó jóváírás Őszszegét csak 2011 tavaszán igényelhetik vissza az adóhivataltól, most nem. Angyal épp ezért érdekesnek tartja a kormányszóvivő tegnapi bejelentését. Szollár Domokos azt közölte: a kabinet döntése értelmében, a közszférában dolgozók visszamenőlegesen megkapják az adójóváírás miatt az idei évre eddig járó összeget, fejenként harminc- negyvenezer forintot. — Üdvözlendő, hogy az érintetteknek odaadják a pénzüket, az viszont nem, hogy a kormány felülírja a törvényt — fogalmazott Angyal József. A plusz forintokat április elején, pont a választások előtt kapják meg a közszolgák.

 

EU-S ELJÁRÁSOK MAGYARORSZÁG ELLEN.

 

Az Európai Bizottság egy magyar áfa szabály miatt az Európai Bírósághoz fordul — adott hírt a tegnapi bejelentésről az MTI. A magyar áfatörvény értelmében az adóalanyok választhatnak a negatív előjelű áfakülönbözetüket — vagyis ha a levonható áfa összege meghaladja a fizetendő áfáét — vagy átviszik a következő adó-megállapítási időszakra, vagy visszaigénylik. Áfatörvényünk azonban megtiltja a különbözet visszaigénylését az olyan beszerzés után, amelynek ellenértékét az adóalany nem fizette ki.

Emellett a bizottság tegnap két eljárást is kezdeményezett hazánk ellen. Egyrészt a közbeszerzési törvény azon Új passzusa miatt, amely szerint az ajánlattevők bizonyos esetekben csak akkor támaszkodhatnak harmadik felekre a szerződés teljesítésekor, ha azok felett az ajánlattevő többségi befolyást gyakorol. Másrészt amiatt, hogy tavaly a magyar központi szolgáltatási főigazgatóság tárgyalásos eljárást indított bizonyos irodai eszközök beszerzésére. Az ok: a tárgyalások csökkentették a 3,5 milliárd forintos procedúra átláthatóságát.