- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Válaszlevél érkezett a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségtől

Megkeresésünkre érkezett válasz a FIDESZ Magyar Polgári Szövetségtől. Dr. Lázár János úr a Védelmi Kabinet vezetőjének levelét olvashatjátok.

VÉDELMI KABINET
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Képviselőcsoportja

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete
Szima Judit Főtitkár Asszony
részére

Szekszárd
Tanya u. 4.
7100

Tisztelt Főtitkár Asszony!

A 2010. január 19-ei keltezésű levelét Orbán Viktor Elnök Úr köszönettel megkapta. Válaszadásra, mint a szakterülettel foglalkozó Védelmi Kabinet vezetőjét, engem kért fel.

Tisztelt Főtitkár Asszony!

Amennyiben a Fidesz -Magyar Polgári Szövetség a választók bizalma alapján ez év tavaszán kormányt alakíthat, haladéktalanul hozzálátunk majd a rendészeti ágazat átvilágításához, a kialakult problémák megoldásához. Ebben a munkában meggyőződésem, hogy minden érdekképviselet támogatására szükségünk lesz.

Mindannyiunk közös célja hitem szerint az, hogy a Magyar Rendőrséget kihúzzuk abból a mély anyagi és erkölcsi válságból, amelybe az elmúlt nyolc év felelőtlen kormányzati intézkedései sodorták. Ehhez erős elhivatottságra, közös cselekvésre lesz szükség. A Fidesz -Magyar Polgári Szövetség kész az együttműködésre mindenkivel, aki felelősséget érez a Magyar Rendőrség sorsáért, az állampolgárok biztonságának szavatolásáért.

Budapest, 2010. január 28.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Lázár János
Kabinetvezető

 

 

 

A Fidesz válasza