- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

KÖZLEMÉNY

a TMRSZ álláspontja a BRDSZ-FRSZ „féle” Demonstrációs Bizottság kormányzattal kötött 2010. február 8-i cafeteria megállapodásáról

A Demonstrációs Bizottság 4 rendőrszakszervezetének álláspontja 6 nap alatt (és ebben egy teljes hétvége is benne foglaltatik) gyökeres fordulatot vett a TMRSZ kizárását követően. Mindig is állítottuk, hogy egyes szakszervezetek hajlandóak pillanatok alatt feladni csak szóban hangoztatott elveiket és azt is, hogy hangzatos nyilatkozataik mögött valójában a munkavállalói érdekek kilóra eladása körvonalazódik a legtöbb esetben.
Most sem történt másképp. A TMRSZ-en kívül a rendészeti miniszterrel külön tárgyalgató szakszervezetek a mai napon látványosan behódoltak és a korábbi cafeteria követelést követő „kemény” tárgyalások eredményeként villámgyorsan a felére szállították le eredeti követelésüket és ebben állapodtak meg a kormányzattal. Az FRSZ honlapján fellelhető tájékoztatás szerint a Rendészeti Védegylet nem értett egyet a kormányzattal kötött megállapodás minden pontjával.

 

Mire ez a nagy sietség, és mire ez a látványos megállapodás?

 

Még meg sem száradt a tinta azon a szórólapon, amelyen az öt rendőrszakszervezet követeli a 454.350,-Ft-os cafeteria juttatást. Egységesen.
Az öt rendőrszakszervezet közös álláspontja ez volt még február 1-jén. Február 2-án a TMRSZ látva a kormány időhúzó és halogató tárgyalási taktikáját, valamint azt, hogy szó szerint kinevették a munkavállalói oldal tárgyalódelegációja által megfogalmazott követelést, a TMRSZ szórólaposztásba kezdett. Ez legalább annyira fájt a Bárdos Judit vezényelte másik 4 szakszervezetnek, mint a kormányzatnak a jelek szerint.

A TMRSZ további akciókat helyezett kilátásba, először is 2010. február 11-ére látványos tiltakozó demonstrációt az IRM elé.
Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben egy egységes szakszervezeti követelés különböző nyomásgyakorló eszközök alkalmazásával és azok kilátásba helyezésével reálisan nézve továbbra is elérhetővé teszi az eredeti követelés megvalósulását.
Önmagában ugyan üdvözlendő az a tény, hogy a kormányzat hajlandó volt emelni a rendőrségi dolgozók cafeteria keretén, de nyilvánvalóan szégyenletes az a 3 vagy 4 szakszervezet által tanúsított magatartás – a Rendészeti Védegylet hivatalos álláspontját még nem ismerjük -, amely a TMRSZ február 11-i demonstrációjának hatását meg sem várva, annak elébe menve, egy újabb elvtelen alku megkötésével adnak szabadulási lehetőséget a további igények elhárítására és tevékenységük a munkavállalók további jogosultságáról való lemondással egyenértékű.
Minden rendőrségi munkavállaló esetében ez bruttó 200.000,-ft cafetzeriáról való lemondást jelent.

Meggyőződésünk, hogy ha a többi szakszervezet nem a kormányzat szekértolójaként folytatna látszattárgyalásokat, és valóban a dolgukat tennék – azaz valóban a munkavállalók érdekében végeznék munkájukat -, akkor a jelenlegi helyzetben sokkal kedvezőbb pozíciót tudtunk volna elérni a kormányzattal szemben akár külön-külön is. Nyilvánvaló, hogy a TMRSZ demonstrációja javította volna a másik 4 szakszervezet tárgyalási pozícióit is, illetve akár még az ahhoz való csatlakozást is kilátásba helyezhették volna a Bárdos Judit és Pongó Géza nevével „fémjelzett” rendőrszakszervezetek. Nem így történt. Látványos, elvtelen és sietős megegyezésük a kormányzattal, és a megállapodás sikernek hangoztatása nyilvánvalóan a munkavállalók érdekeinek az elárulását jelenti. Újra csak az bizonyosodott be, hogy a rendőrségen belül működő 5 szakszervezet közül egyedül a TMRSZ az, amelyik nem függ a kormányzat jóindulatától, akinek tisztségviselőit nem rendeli magához a miniszter négyszemközti tárgyalások folytatására, és amelyiket mind a kormányzat, mind pedig a munkáltató látványosan diszkriminálja.

A munkavállalói hatékony érdekvédelem erősen korlátok közé van szorítva a hatályos jogszabályok rendelkezései által is. Akkor is nehéz valódi érdekérvényesítést folytatni, de így különösen az, ha a kormányzat személyes kedvenckéi is a munkavállalói érdekképviselők oldalán foglalnak helyet.

A TMRSZ továbbra is követeli a kormányzattól, hogy az eredetileg is megfogalmazott cafeteria keretet biztosítsa – szinten tartva a 2009. évi juttatásokat – a rendőrség teljes személyi állománya számára. Erről lemondani nem vagyunk hajlandóak.
A TMRSZ a BRDSZ és az FRSZ magatartását – és bízva abban, hogy a Rendészeti Védegylet is kiáll az eredeti követelések elérése síkján – nyilvánvalóan a kormányzat érdekében tanúsított – a tőlük megszokott – elvtelen magatartásnak értékeli. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy sietősen, a látszatra sem ügyelve, még a TMRSZ demonstrációját megelőzően látványosan összeborultak azzal a kormányzattal, amely 8 éve folyamatos megvonásokkal sújtja a rendőrségi munkavállalókat, amely lényegében szétverte és teljes létbizonytalanságba taszította határrendész kollégáinkat is.

A TMRSZ a BRDSZ-FRSZ látványos behódolását követően továbbra is követeli a kormányzattól, hogy valamennyi rendőrségi munkavállaló számára egységesen biztosítsa eredeti követelésünknek megfelelően a cafeteria szintjét.

Ennek elmaradása esetén tovább folytatjuk a kilátásba helyezett akcióinkat. Követeljük az érdemi tárgyalások folytatását!

2010. február 8.

 

TMRSZ Demonstrációs Bizottság

 

 

Természetesen gyorsan le is kommunikálták a nagy félrevezetést

{flv}201002081300_HirTV{/flv}

Megjegyzés: a két volt BM üdülőnek semmi köze sincs a béren kívüli juttatások ügyében folytatott tárgyalásokhoz.
Azokat a kormányzat más volt BM üdülőkkel együtt kívánta értékesíteni, csak az értékesítésük esetén nem tudtak volna a jogszabályokban meghatározott munkavállalói rekreációs feladatoknak megfelelni.

 

Kapcsolódó oldal: HírTV – http://www.hirtv.hu