2009. évihez képest is csökkenő illetmények

Levélben fordultunk az IRM vezetőjéhez, valamint az ORFK vezetőjéhez, mivel a 2010. január havi illetmények kiutalását követően többen fordultak szakszervezetünkhöz a 2009. évihez képest jövedelemcsökkenést jelezve.

Dr. Forgács Imre

Miniszter

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Vezetője részére

Budapest

Tisztelt Miniszter Úr!

Az állomány köréből a tegnapi napon – a 2010. január havi illetmények kiutalását követően – többen fordultak szakszervezetünkhöz azzal a problémával, hogy a külön juttatás összegét leszámítva a rendszeres illetményelemekből álló havi illetményük a járulékok levonása által a 2009. évi összeghez képest csökkent.

Tekintettel arra, hogy a minisztérium korábban azzal hárította a fizetésemelés szükségességét és indokoltságát, hogy a 2010. évi szuperbruttósítás következtében az állomány reálbére a 2009. évihez képest változatlan marad vagy növekszik, kérjük szíves tájékoztatását azzal kapcsolatosan, hogyan fordulhat elő, hogy a bruttó 200 ezer Ft. alatti rendszeres havi illetményben részesülő kollegák rendszeres illetménye a levonások következtében mégis csökkent!?

Figyelemmel az állomány rendkívül nehéz és kilátástalan anyagi helyzetére kérem, hogy a fenti kérdésben a szükséges intézkedéseket mihamarabb megtenni és arról szakszervezetünket tájékoztatni szíveskedjen!

Együttműködésében és segítő közreműködésében bízva tisztelettel:

Szima Judit

Főtitkár

Szekszárd, 2010. február 3.

Bencze József r. altábornagy

Országos Rendőr-főkapitányság

Vezetője

Budapest

Tisztelt Főkapitány Úr!

Az állomány köréből a tegnapi napon – a 2010. január havi illetmények kiutalását követően – többen fordultak szakszervezetünkhöz azzal a problémával, hogy a külön juttatás összegét leszámítva a rendszeres illetményelemekből álló havi illetményük a járulékok levonása által a 2009. évi összeghez képest csökkent.

Tekintettel arra, hogy a munkáltató korábban azzal hárította a fizetésemelés szükségességét és indokoltságát, hogy a 2010. évi szuperbruttósítás következtében az állomány reálbére a 2009. évihez képest változatlan marad vagy növekszik, kérjük szíves tájékoztatását azzal kapcsolatosan, hogyan fordulhat elő, hogy a bruttó 200 ezer Ft alatti rendszeres havi illetményben részesülő kollégák rendszeres illetménye a levonások következtében mégis csökkent!?