- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Indokolás mellőzése nélkül semmibe veszik

a rendőrség legnagyobb szakszervezetének minősülő TMRSZ javaslatait a norma véleményezések során

 

Szinte rendszeressé vált, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve a Rendőrség szervezeti egységeinek vezetői a normamódosításokkal során a biztosítandó határidőnél jóval kevesebb lehetőséget biztosítanak szakszervezetünknek a tervezetekkel kapcsolatos véleményünk megalkotására, illetve a megküldött észrevételek közül jó néhányat – általuk megfelelő indoklással – elutasítanak.

 

A legutóbbi két esetben azonban már arra sem vették a fáradtságot, hogy a munkavállalók érdekeit előtérben tartó javaslataink elutasításának okát közöljék, egyszerűen tájékoztatás céljából ismételten megküldték a módosítási javaslatainak nem tartalmazó tervezetet.

Úgy látszik, hogy a rendőrség működéséért felelős minisztériumnak egyáltalán nem számít azon tény, hogy a TMRSZ a Rendőrségi dolgozók 17 %-át képviseli.

 

Szekszárd, Budapest, 2009. december 25.

 

TMRSZ