- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Nyílt levél a békéscsabai polgármesternek

Bemutatkozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Békés megye 1. számú választókörzetében induló országgyűlési képviselő-jelöltje, Szabóné Kocziha Tünde. A kedd esti sajtótájékoztatón a jelölt arról beszélt, nem a politika, hanem a magyar emberek nyelvén kíván szólni. A hír6 kérdésére válaszolva kijelentette, nem lát kivetnivalót egy rendőri szakszervezet és a Jobbik közötti együttműködésben. A politikai paletta másik oldalán gondolkodó szervezetek ugyanúgy leteszik a voksukat egy másik párt mellett.

 

 

A földkérdés és a határon túli magyarok állampolgárságának ügyében nem enged a Jobbik, de ezen túl minden olyan területen, ami a nemzet javát szolgálja, elképzelhető a párt és a Fidesz közötti együttműködés – fogalmazott Szabóné Kocziha Tünde. Hozzátette: a Fidesz nem lesz képes a kétharmados többség megszerzésére a következő évi választásokon, és ez így egészséges. Döntő kérdésekben ugyanakkor a Fidesz és a Jobbik közös álláspontot alakíthat ki. Arról, hogy a következő parlamenti ciklusban a Jobbik milyen politikai erőkkel dolgozhat együtt, a párt ország vezetése dönt majd.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) és a Jobbik közötti együttműködésről a képviselő-jelölt kijelentette, hogy abban semmilyen kivetnivalót sem lát. A rendőrség és a politika kapcsolatban áll, a rendőrséget a mindenkori kormány irányítja. Amennyiben ez nem így lenne, akkor miért utasítaná, használná a kormány saját hatalma biztosítására a rendőrséget? A demokráciában természetes reakció, hogy előbb-utóbb fellázadnak az emberek az alkotmányos folyamatok ellen. A TMRSZ és a Jobbik közötti együttműködés viszont nem sért alkotmányt, ráadásul a politikai paletta másik oldalán gondolkodó szervezetek ugyanúgy leteszik a voksukat egy másik párt mellett.

A Jobbik jelöltje arról is beszélt, a globalizmus helyett a lokalizmus a helyes út, az önfenntartó gazdaságoké a jövő. A helyi termelőket, vállalkozásokat kell támogatni a multik helyett. A magyar államnak kötelessége lenne megvédeni a hazai termelőket és termékeket.
Szabóné Kocziha Tünde bemutatkozásával teljessé vált a Jobbik Békés megyei választókerületi jelöltjeinek listája. Ennek értelmében a békéscsabai hölgy mellett a gyulai térségben Pomuczné Nagy Ildikó, a békésiben Molnár József, a szeghalmi körzetben Séllei Zsigmond, Szarvason Samu Tamás Gergő, Orosházán Jámbor Nándor, míg a mezőkovácsházi választókörzetben dr. Dévényi-Dabrowski Géza lesz a párt országgyűlési képviselőjelöltje. A megyei pártlista még nem készült el, azt a Jobbik országos vezetése hagyja majd jóvá.

A békéscsabai jelölt a Jobbik békéscsabai szervezetének elnöke, a Békés megyei szervezet alelnöke. Tagja a Jobbik országos választmányának. Békéscsabai születésű, itt végezte el a főiskolát és tíz éves pedagógusi munka után a családi vállalkozásukban dolgozik. Szabóné Kocziha Tünde negyven éves, két általános iskolás kislány édesanyja.

 

Nyílt levél Vantara Gyulának, Békéscsaba polgármesterének

Tisztelt Polgármester Úr!

Ön az év utolsó közgyűlése után sajtótájékoztatót tartott, melyben a békéscsabai polgárok romló anyagi helyzetéről is beszélt. Néhány észrevételt tennék az említett közgyűléssel kapcsolatban, melyre szíves észrevételeit várom!

Igen sajnálatos tény, hogy az egyre elkeserítőbb helyzetbe kerülő polgártársainknak olyan szégyenletes és sokszor megalázó helyzetbe kell kényszerülniük, hogy segélyért kell folyamodniuk a város vezetőihez.

Engem mindig nagyon megérint az ilyen önhibájukon kívül méltánytalan helyzetbe került honfitársaim sorsa, és mindig eszembe jut az is, hogy vajon ki lesz a következő, akin segíteni kell. Sajnos a tapasztalataink azt mutatják, hogy ez a szomorú helyzet csak rosszabb lesz, és egyre többen fognak áldozatul esni az országrabló, nemzetpusztító, aljas érdekpolitikának. Az elmúlt hetekben szűnt meg több mint 100 munkahely a Hűtőházban, éppen a fűtési szezon kellős közepén.

Közeledik a Karácsony, és tudomásunk szerint Békéscsabán is sok olyan család lesz, akinek nemhogy ajándékra és karácsonyfára, de még kenyérre sem futja majd. Óvodás, iskolás gyerekek fognak a téli szünetben éhezni és fagyoskodni, mert nem lesz óvoda, iskola, ahol naponta legalább egyszer meleg ételt ehetnek, és nap közben meleg van.

Biztos vagyok benne, hogy Ön és alpolgármester, valamint képviselő társai is átérzik ezeknek a békéscsabai polgároknak, gyerekeknek a sorsát, hisz Önt idézve: „ülésről ülésre harmincnál több segély iránti kérelmet kell elbírálnia a közgyűlésnek”, tehát sok-sok nyomorúságos emberi sorssal találkoznak.

Éppen ezért volt megdöbbentő számomra az a hír, miszerint a közgyűlés teljes Fidesz frakciója megszavazta Ön és alpolgármester társai számára az év végi jutalmat, pontosan 3 havi illetményüket! Felháborítónak, mi több: ízléstelennek tartom ezt a döntést mindannyiónkra nézve, kiváltképp azokra, akik a kilátástalanság és tűrőképességük határán küzdenek a fennmaradásukért!

Rögtön felmerül már az első kérdés: mit tettek Önök ezért a városért, hogy úgy gondolják, megérdemlik munkájuk után a jutalmat? Az unalomig hangoztatott munkahelyteremtésből mennyit valósítottak meg? Ha az emlékezetem nem csal, a megszűnésekről, elbocsátásokról olvashattunk többször is, de új munkahelyek létrejöttét nem harsogták a helyi médiák.

Friss hírként viszont megtudhattuk, hogy az évek óta kampánytémaként gumicsonttá rágott „Kalandpark projekt” alultervezés miatt meghiúsult, és egyelőre remény sincs arra, hogy a közeljövőben a megvalósulás terén előrelépés várható. Az viszont tény, hogy előkészítő munkálatokra a város elköltött- vagyis kidobott az ablakon- több tízmillió forintot!

Azt sem felejtettük el, hogy hogyan költött el a város egy hét alatt villámgyorsan közel 60 millió forint pályázati pénzt munkanélküliek képzésére, kiemelt juttatásban részesítve önkormányzati képviselők családtagjait!

Esetleg ezek azok a sikeres tevékenységek amik indokolttá teszik az év végi jutalmazást, vagy a 10%-os víz és az ugyanilyen mértékű csatornadíj emelésben való aktív közreműködésük indokolja az anyagi elismerést?

Tudja Uram, mi, egyszerű békéscsabai állampolgárok úgy érezzük magunkat, mintha egy időutazáson vennénk részt, és visszarepültünk volna 30-40 évet az időben. Egyszeriben a szocialista érában találtuk magunkat, ahol a proli húzta az igát hogy teljesítse az ötéves tervet, majd a munka után beült a Trabantba és Kőbányaival a kezében olvasta a Népújságban, hogy az igazgató, párttitkár és tanácselnök elvtársak az eredményes munkájuk elismeréseként, a szocialista munkaversenyben elért kiemelkedő eredményeikért jutalomban részesültek. Mindenki jól járt aki közel volt a tűzhöz, a szerencsétlen prolinak meg esetleg egy kézfogás jutott.

Önök a múlt csütörtöki döntésükkel megalázták és becsapták a gazdasági válsággal, megszorításokkal, áremelésekkel, elbocsátásokkal naponta sokkolt, elkeseredett polgártársaikat! Éppen azt a küldetésüket vették semmibe, amely miatt Önöket képviselőinkké választottuk: alázattal, becsülettel, lelkiismeretesen és a legjobb tudásuk szerint szolgálni városunk polgárait! Önök semmibe vették választóik bizalmát és visszaéltek vele!

Elkövették a legnagyobb hibát amit csak politikus elkövethet: a közösség érdekét az egyéni érdekeik alá rendelték!

Ez a mentalitás szöges ellentétben áll a Jobbik Magyarországért Mozgalom értékrendjével, erkölcsi alapjával! Mi, jobbikosok, minden alkalommal felemeltük a szavunkat amikor igazságtalanságot, a hatalommal való visszaélést, tisztességtelen eljárást, a közösség érdekeivel szemben álló jelenségeket tapasztaltunk.

Minden eszközzel fellépünk a korrupció és a politikus bűnözés ellen, a magyar emberek érdekeit képviseljük ezután is városunkban, és 2010-től képviselőként a Parlamentben és a békéscsabai közgyűlésben is!

Bízom benne, hogy Karácsony küszöbén, keresztényhez méltón újra átgondolják döntésüket, és meggyőznek minket arról, hogy a város közösségének érdeke előrébbvaló az Önök egyéni érdekeiknél.

Önhöz írt nyílt levelemet és az általam kért reflexióját közzéteszem honlapunkon: a www.sokkaljobb.hu internetes oldalon is.

Áldott Karácsonyt és sorsfordító újesztendőt kívánva:

Szabóné Kocziha Tünde

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Békéscsabai alapszervezetének elnöke,
Békés megye 1.sz. vk. országgyűlési képviselő-jelöltje

Forrás: Barikád.hu