- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Nem felelünk meg a kritériumoknak… – szerintük

Nem felelünk meg a kritériumoknak, mert nem runk alá olyan megállapodást, mely a munkavállalói oldal érdekeinek védelme terén megkötné a kezünket. Avagy a sárga szakszervezetek inkább lefekszenek a munkáltatói oldallal, nehogy kiderüljön látszat érdekvédelmet művelnek. Levelünk a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, aki meghívott bennünket és egyben közölte nem vehetünk részt a SÉT ülésen.



Szám: Kü- V-21  /2009.

 

 

Mergancz Sándor r. ezredes úrnak

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője

K A P O S V Á R

Tisztelt Főkapitány Úr!

 

 

Ön egy közelebbről meg nem állapítható – de szerencsére az iktatási szám alapján minden bizonnyal megállapítható – időpontban meghívta a Rendőrség legnagyobb létszámban hivatásos állományú rendőröket tömörítő szakszervezetünket a munkáltató és a munkavállalók közötti érdekegyeztetés egyetlen fórumának (továbbiakban: SÉT) soron következő 2009. december 9-i ülésére.

A meghívón Főkapitány Úr hivatkozott a SÉT megállapodás 19. pontjára, amely szerint a megállapodást aláíró felek egyhangú döntése alapján lehet csak olyan szakszervezetnek a SÉT ülésén részt venni, aki a megállapodást nem írta alá.

 

A TMRSZ ennek a „kritériumnak” nem felel meg, mivel az ORFK olyan megállapodásra kívánja a legnagyobb rendőrszakszervezet TMRSZ-t kényszeríteni, amely jogszabályban biztosított jogokról való lemondást is jelentene egyidejűleg.

 

Azonban a SÉT megállapodás 19. pontja – a többit nem ismerjük, ezért csak ezzel kapcsolatban teszünk észrevételt – nyilvánvalóan jogellenes kitétel. A társ szakszervezetek kicsinyeskedő és a TMRSZ törekvéseit féltékenységgel és rosszindulattal fogadó álláspontja még valahol érthető is, ha azt vesszük alapul hogy a TMRSZ létrejötte óta egyre több BRDSZ és RVE tag véli úgy, hogy a munkavállalók jogainak védelmét szakszervezetünk hatékonyabban látja el, és ma már tagságunk jelentős része egykori társ szakszervezetek tagságából tevődik ki.

 

Ez a kicsinyesség tetten is érhető a SÉT 2009. december 9-i üléséről készült jegyzőkönyvben foglaltak alapján, ahol az egyre kisebb munkavállalói támogatottsággal bíró társ szakszervezetek képviselői, azaz Bebes Tibor az RVE részéről és Nagyné Horváth Ildikó a BRDSZ részéről „úgy döntöttek”, hogy az ülésre meghívást kapó és ott megjelent TMRSZ képviselők ne fejthessék ki álláspontjukat a megye összes munkavállalóját érintő kérdésekben.

 

Érdekes RVE és BRDSZ álláspont ez, ha azt vesszük alapul, hogy a munkavállalók egyre nagyobb hányada fordul a TMRSZ-hez, és önös érdeküket a megye  munkavállalóinak érdekei elé helyezik, de ezt már megszoktuk tőlük, ez legyen az ő problémájuk.

 

Azonban szeretném felhívni Főkapitány Úr figyelmét arra, miért van jelentősége annak, ha egy dokumentumot aláír és azt nem tanulmányozza, vagy hozzáértő, jogi felkészültséggel is rendelkező munkatársaival nem véleményezteti előzetesen.

 

Itt most nem arról van szó, amit a meghívóval kapcsolatban fentiekben már jeleztünk, hogy még csak Advent időszaka van, de Ön már Karácsony szent napjára datálja a meghívó időpontját, hiszen ez nyilvánvalóan betudható annak is, hogy nem mindig van ideje Főkapitány úrnak elolvasnia azt amit aláír, de itt most nem egy ilyen figyelmetlenség kapcsán fogalmazzuk meg jelen levelünket.

 

Arról van szó Tisztelt Főkapitány Úr, hogy ha Ön, vagy jogilag felkészültebb munkatársai tanulmányozták és helyesen értelmezték volna a Hszt. IV. fejezetében foglaltakat, akkor nem írt volna alá nyilvánvalóan törvénysértő megállapodást.

 

Természetesen, ha a SÉT ülését követően közvetlenül Ön méltóztatott volna hajlandóságot mutatni arra, hogy a megjelent tisztségviselőinkkel egy megismételt érdekegyeztetést folytatott volna le, mint a rendőrség legnagyobb szakszervezetének a TMRSZ-nek a képviselőivel, akkor e levél megírására nem került volna sor.

 

Önben azonban sem a meghívó megírásakor, sem a TMRSZ „kirekesztésekor” fel sem merült, hogy leül tárgyalni a TMRSZ-szel egy másik ülés keretében és átbeszélve a felmerülő kérdéseket lefolytatja azt, ami Önnek hivatali kötelessége, és amely Önre is ugyanúgy vonatkozik, mint minden más rendőri vezetőre, azaz együttműködési hajlandóságot mutatott volna.

 

Ezt a hivatali kötelességét ugyanis a Hszt. 28.§ (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség előírása teremti meg! Ez az együttműködési kötelezettség nem abban merül ki, hogy meghívót küld a SÉT-re, látszólagos együttműködési szándékát tükrözve, majd megküldi a SÉT ülés jegyzőkönyvét kezeit széttárva, hogy „így döntöttek a kicsi szakszervezetek”, hanem abban kellett volna megtestesülnie, hogy a SÉT ülés előtt, vagy után, de leül a tárgyalóasztalhoz a TMRSZ jelenlévő képviselőivel, és áttárgyalja a legnagyobb rendőrszakszervezet képviselőivel is ugyanazokat a kérdéseket, amelyek a SÉT ülésén megtárgyalásra kerültek.

 

Ezt Ön elmulasztotta. A SÉT ülésen történt egyeztetéseket, megállapodásokat Ön két kicsi (egyre kisebb) szakszervezettel folytatta le, ráadásul az azon elhangzottakról, még utólagosan sem tájékoztatta a TMRSZ-t!

 

Nem tudjuk, hogy Főkapitány Úr a jövőben is az ehhez hasonló együttműködési készség teljes hiányáról tanúskodó magatartást kíván-e képviselni, de felhívjuk rá Főkapitány Úr figyelmét, rendkívül aggályos rendőri vezetői mentalitás az, ha munkáltatói minőségében elzárkózik a legnagyobb rendőrszakszervezettel való együttműködési kötelezettségétől.

 

Bízunk abban, belátja végre annak fontosságát, hogy a munkáltatói jogkört első számú vezetőként gyakorló személyként eleget tegyen legalább a minimális együttműködési kötelezettségének és nem csupán azokkal a „társ” szakszervezetekkel legyen hajlandó leülni egy asztalhoz – megtárgyalandó velük a megye összes munkavállalóját érintő kérdéseket –, akik legtöbb és legjobb esetben is csupán látszat kapálózásokkal és önigazolásra irányuló ténykedéssel próbálnak megfelelni a munkavállalók jogos elvárásának.

 

A TMRSZ – erről úgy gondolom Főkapitány Úr már személyesen is meggyőződött a közelmúlt történései kapcsán – nem ragaszkodik feltétlenül ahhoz, hogy a SÉT ülésein a kicsi szakszervezetekkel együtt vajúdjon és egereket szüljön az RVE és a BRDSZ képviselőihez csatlakozva, de azt jogosan várja el, mint a legnagyobb rendőrszakszervezet, hogy a munkáltató a helyzethez illő komolysággal tegyen eleget azon hivatali kötelességének, hogy érdemben is működjön együtt szakszervezetünkkel.

 

Tisztelettel kérjük, és egyben határozottan is elvárjuk, sőt – tagjaink jogos elvárása alapján -követeljük, hogy a SÉT soron következő ülésén – amennyiben a „társ” szakszervezetek az azon való részvételt nem teszik lehetővé (sic) – vagy azzal párhuzamosan, vagy közvetlenül a SÉT ülését követően a munkáltató tárgyaljon – azaz törvényi kötelezettségének eleget téve együttműködjön – a TMRSZ-szel is. Ennek soron következő elmaradása esetén ugyanis kénytelenek leszünk a jog adta további eszközökkel érvényt szerezni jogos követelésünknek és további jogi lépések megtételét is kilátásba helyezzük. Azt is elvárjuk továbbá, hogy a meghívó postázásával egyidejűleg a SÉT ülés napirendi pontjait – akár a SÉT ülésen veszünk részt, akár külön a munkáltatóval egy másik egyeztetés keretében – részünkre, az írásos előterjesztésekkel együtt megküldeni szíveskedjen!

 

Bízunk abban, hogy a továbbiakban nem kell ehhez hasonló nyilvánvaló kérdésekben felvilágosítani Főkapitány Urat az együttműködési kötelezettségét illetően, de ha erre igényt tart a jövőben is, munkatársai az ehhez szükséges felvilágosítást nem teszik, vagy nem merik megtenni, állunk szíves rendelkezésére e körben is.

Szeretnénk tehát ezúton is kifejezésre juttatni azon határozott jövőbeli szándékunkat, hogy a munkavállalókat érintő kérdésekben továbbra is szeretnénk együttműködni a munkáltatóval, legyen az akár Főkapitány Úr személyesen, vagy akár az általa írásban meghatalmazott személy.

 

Bízom abban, hogy levelünkben foglaltak helytállóságát Főkapitány Úr nem vitatja és a továbbiakban a felvetett problémák tárgyában nem lesz lényegi vita a munkáltató és a legnagyobb létszámú rendőrszakszervezet TMRSZ között.

 

Amennyiben mégis vitatná az általunk megfogalmazottakat, úgy levelünket tekintse kifogásnak. Az egyeztetést pedig 2009.12.16-ig meg kell kezdenie.

 

Jelen levelünket tájékoztatás és esetleges vizsgálat, vagy ajánlás megtétele céljából megküldjük az állampolgári jogok országgyűlési biztosának is.

 

 

Szekszárd, 2009. december 11.


 

 

 

Tisztelettel:


 

 

Szima Judit

főtitkár