- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Válaszunk a Képviselő Úrnak

Korábban közreadtuk Ecsődi László – az MSZP országgyűlési képviselőjének – levelét, amelyet a TMRSZ-nek a rendészet korszerűsítése tárgyában a parlamenti pártoknak megküldött előadás anyagunkra reagálva írt szakszervezetünknek. Levelére írott válaszunkat az alábbiakban közzé tesszük.

 

 

Szám:Kü-373-6  /2009.

Ecsődi László országgyűlési képviselő úrnak,

Magyar Szocialista Párt

B U D A P E S T

Tisztelt Képviselő Úr!

Köszönettel megkaptuk reagáló levelét a TMRSZ-nek a rendészet korszerűsítésével kapcsolatos konferencián elhangzott előadásával kapcsolatban. Engedje meg, hogy pár gondolat erejéig reagáljak az Ön által – álláspontom szerint, valószínűleg félretájékozottsága okán megfogalmazott – gondolatokkal kapcsolatban.

Képviselő Úr aggályát fejezte ki a tekintetben, hogy a TMRSZ főtitkáraként kifejtett nézeteim „messze túlmutatnak a rendészeti területen működő szakszervezetek által kifejthető érdekérvényesítési tevékenységen”.

Alapvetően az a probléma Képviselő Úr ezen megállapításával kapcsolatban, hogy az MSZMP pártállami időket idéző megállapítását aggályos 2009-ben megfogalmazni. Országgyűlési Képviselő Úr van inkább szereptévesztésben, amikor meg akarja határozni azt egy 7 ezer fős szakszervezetnek, hogy mi tartozik a munkavállalók érdekképviseletének körébe és mi nem.

A munkavállalók anyagi, egzisztenciális helyzete – az utóbbi 7 év kritikán aluli kormányzásának köszönhetően – ma már tarthatatlan. Az egész Európai Unióban a sereghajtók közé nyomta le a Képviselő Úrhoz hasonló értékrendet és szemléletet valló személyek ténykedése a rendészeti munkavállalók helyzetét.

A TMRSZ szakmai alapokon működő, több évtizedes rendőri tapasztalatokkal rendelkező szakember gárdája már több alkalommal megfogalmazta a kormányzatot alkotó politikai erőknek, hogy milyen problémák terhelik a Rendőrség szakmaiságát és függetlenségét. Ennek ellenére a kormányzat részéről folyamatosan az Ön álláspontjához hasonló kritikai megnyilvánulásokat kell tapasztalnunk.

Engedje meg, hogy 2009-ben a munkatársaim nevében is kikérjem azt az iránymutató jellegű, de figyelmeztetésnek is felfogható intelmet, amellyel a szakma egyik hiteles szakszervezetének minősülő TMRSZ jóindulatú tájékoztatását, megkeresését, vagy felkérését – nevezze aminek tetszik – ilyen formában illesse kritikával.

Képviselő Úrnak nem tudom milyen rendészeti szakmai múltja van, mindenesetre az Országgyűlés honlapján megtalálható adatok szerint mezőgazdasági szervizüzemi technikusi képzettséggel rendelkezve, az Országgyűlés Honvédelmi, Önkormányzati- Rendészeti, a Nemzeti Lovasprogramot előkészítő eseti bizottságban, valamint az Olimpiai Albizottságában betöltött pozícióira tekintve akár univerzális tudású szakembere is lehet pártjának, amelynek eredménye meg is látszik például a rendészeti munkavállalók jelenlegi helyzetén, köszönve az utóbbi 7 év felelőtlen munkáltatói politikájának is.

Elfogadható rendészeti koncepció megfogalmazására, olyanra, amely a tisztességes magyar állampolgárok érdekeit képviseli, szüksége van az országnak, szüksége van a magyar rendészeti munkavállalóknak. Ebben kíván a 7 ezer rendőrségi munkavállaló érdekében eljáró TMRSZ segítséget nyújtani a feladat hatékony ellátására, koncepció megfogalmazására évek óta képtelen kormányzatnak.

Az, hogy mi tartozik a munkavállalói érdekvédelem, és mi a politika oldalára, mi magunk is el tudjuk dönteni.

Az, hogy Önnek mindenről a politika jut az eszébe, ha egy szakmai programmal szembesül, valószínűleg annak is köszönhető, hogy Ön igazi politikus, aki azt hiszi, hogy mindenhez ért de az eredmények, a jelenlegi kormányzat eredményei ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Az a megállapítása, hogy a „dokumentumokban szereplő javaslatok egy része szakmailag is megalapozatlan, sok esetben szöges ellentétben állnak a Magyar Köztársaság alkotmányos értékeivel, a jogállamiság eszményével”, úgy gondolom nem igényel kommentárt.

Annyit mindenesetre hozzáfűznék, hogy az ehhez hasonló semmitmondó frázisoknak is köszönhető, hogy a jelenlegi rendészeti munkavállalók helyzete olyan amilyenné Önök alakították.

A válaszlevelének diszkrét bájat kölcsönöz, hogy Önöknek még most sem az a legfontosabb, hogy hatékony, korszerű és politika semleges rendészetet alakítsanak ki Magyarországon, hanem az, hogy egy szakszervezet az érdekképviseleti tevékenysége körében együttműködhet-e politikai pártokkal.

Ajánlom az Ön és eszmetársai figyelmébe a Tolna megyei Főügyészség szakmai jogi álláspontját, amely szerint egy ilyen együttműködésnek sem elvi, sem gyakorlati akadályát nem jelenti a hatályos jogszabályi környezet, beleértve az Alkotmányt is.

Bízom abban, hogy 2010-től követően Képviselő Úr a civil életben is kamatoztathatja mindazt a szakmai tudást, amelyet az Országgyűlésben eltöltött évek során tapasztalatként megszerzett.

A TMRSZ csakúgy mint eddig, a jövőben is nyitott az alkotmányos kereteket tiszteletben tartó, érdemi országépítő és munkavállaló-barát tevékenységet folytató pártokkal történő korrekt együttműködésre.

Kérem, hogy a válaszlevele megírására utasítást adó megbízóit jelen viszont válasz levelünkről tájékoztatni szíveskedjen!

 

Szekszárd, 2009. november 16.

Tisztelettel:

Szima Judit
főtitkár

 

 

Előzmény: Csak beszélnek a közbiztonságról a parlamenti pártok