A munkavállalók jogainak csorbítása, valamint a szakszervezet munkahelyi ellenőrzésének akadályozása a Kaposvári Katonai Ügyészség szerint nem bűncselekmény.

 

KAPOSVÁRI KATONAI ÜGYÉSZSÉG VEZETŐJE

 

KAPOSVÁR

7400 Baross Gábor u. 19.
7401 Kaposvár, Pf.: 346.
T: (82) 310-778,
Fax: (82) 310-779
E-mail: postmaster@katonaiugyeszseg.t-online.hu

TISZTELT CÍM!

 

Alulírott Szima Judit, mint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (székhely: 7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) főtitkára, és egyben törvényes képviselője a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be) 195. § (1) bekezdése alapján

p a n a s z t

terjesztek elő a fenti hivatkozási számon hozott nyomozás megszüntető határozat (a továbbiakban: határozat) ellen.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 171. szakaszában megfogalmazott foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és a Btk. 225. § (1) bekezdésébe ütköző hivatali hatalommal való visszaélés miatt – ismeretlen tettes ellen – tett feljelentésünkben a következőket adtuk elő.

“A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete az elmúlt hónapokban több kapitányságon és határrendészeti kirendeltségen – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 28. § (3) bekezdés c) pontja, és ugyanezen szakasz (4) bekezdése alapján – vizsgálta a rendőrök élet és munkakörülményeit.

A Zalaegerszegi, a Keszthelyi, a Lenti Rendőrkapitányságon (és az irányításuk alá tartozó Rendőrősökön), valamint a Letenyei határrendészeti  kirendeltségen  tartott vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy az egyéni védőfelszerelések (lövedékálló mellények) mérete nem egyezik meg a használójuk méreteivel, így védelmi funkciójukat nem megfelelően, vagy egyáltalán nem tudják ellátni, illetve több személy nincs ellátva lövedékálló mellénnyel, továbbá a beosztottak saját maguk tisztítják a helyszínelői védőruházatokat, amely ellentmond a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény előírásainak, amely szerint a munkáltató köteles a védőruházatot tisztítani.

Tekintettel arra, hogy a baleseti, illetve bűnügyi helyszíneken a legveszélyesebb biológiai kockázati tényezővel (az emberi test anyagmaradványaival) kerülnek kapcsolatba az állomány tagjai, majd a valószínűsíthetően fertőzésveszélyes ruházatukat otthon mossák, álláspontom szerint közvetlen veszélynek vannak kitéve. Ugyanez vonatkozik a lövedékálló mellényekkel kapcsolatban megállapított hiányosságokra, hiszen már több rendőr is elhalálozott a lövedékálló mellény hiánya miatt.

Az ellenőrzésben résztvevőket (akik a TMRSZ tisztségviselői) több esetben kizavarták az épületből, azzal az indokkal, hogy csak munkaidőben ellenőrizhetnek, illetve a jelenlétükben adta utasításba a megyei főkapitány úr a főkapitányság hivatalvezetőjének, hogy a szóbeli kérdéseinkre nem válaszolhatnak a munkavállalók.

Álláspontunk szerint a leírtak alapján a munkáltató közvetlenül veszélyeztette, illetve veszélyezteti az érintett állomány életét, testi épségét, egészségét, illetve az érintett rendőri vezetők hivatali helyzetükkel visszaéltek, ezért kérem a büntetőeljárás lefolytatását.”

A határozatban rögzítették, hogy az érintett rendőri vezetőktől kapott adatszolgáltatások alapján “valóban azt lehetett megállapítani, hogy a TMRSZ által is vizsgált rendőri egységeknél a lövedékálló mellények nincsenek kellő számban és minőségben biztosítva, ugyanakkor az írásban megkeresett rendőri vezetők valamennyien jelezték, hogy saját hatáskörükben e problémát orvosolni nem tudják, mivel anyagi fedezetük erre nincsen.”

A megszüntető határozatban hivatkoztak a 2/2006. (II. 13.) ORFK utasításra mely szerint a költségvetési szerveknek – 2015. december 31. napjáig – önállóan kell a lövedékálló mellényekből a szükséges mennyiséget beszerezniük és tartalékot kell képezniük. Ezentúl arról is tájékoztatást adtak, hogy a Rendőrség 2008. második felében felmérte a szükséges lövedékálló mellények mennyiségét, és az e tárgykörben előírt jelentési kötelezettségének a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság eleget tett.

A nyomozó hatóság megállapította, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok nem képesek jelenleg biztosítani az állomány számára az egyéni védőeszköznek minősülő lövedékálló mellényeket, ezért 3800 darab lövedékálló mellény beszerzése történik meg 2010. januári teljesítési szállítással.

A feljelentésünkben foglaltakra hivatkozva, miszerint több rendőr is elhalálozott a lövedékálló mellény hiánya miatt, csak Zala megyére kiterjedően kértek adatokat, majd megnyugodtak, hogy itt 10 éve nem történt ilyen eset.

Az eddig leírtakkal kapcsolatban az alábbiak miatt nem tudunk egyet érteni:

– Elfogadhatatlan, hogy egy ORFK utasítást (amely nem jogszabály) elfogadva az ügyészség véleménye az, hogy 2015. december 31. napjáig nem kell biztosítani a szolgálatukat ellátó rendőrök számára az Alkotmány 8. és 70/D. szakaszában foglalt alapvető alkotmányos jogokat.

– Az elhalálozott rendőrök számának megállapításához elégtelen csak Zala megyét figyelembe venni, az alapos nyomozás során az egész országra kiterjedően kellett volna beszerezni, majd ebből a következtetéseket levonni.

– Az ügyészség álláspontja szerint elégséges kimutatásokat, felméréseket végezni, majd azt megküldeni az ORFK-nak, és ezzel a megyei rendőr-főkapitányságok – mivel anyagi lehetőségeik nincsenek a probléma megoldására – meg is tettek mindent a beosztottak védelme érdekében. Röviden tehát nincs pénz, nincs védőeszköz, majd lesz valami, bízunk abban, hogy nem lőnek a rendőrökre. Ez a gondolkodásmód – azon kívül, hogy bűncselekmény gyanúját is felveti – teljesen méltatlan, mind az ügyészség, mind a rendőri vezetés részéről. Felhívnánk Tisztelt figyelmüket, hogy a feljelentésünket ismeretlen tettes ellen tettük, nem a Zala megyei rendőrfőkapitány, illetve az irányítása alá tartozó rendőrkapitányok és kirendeltségvezetők ellen. Abban az esetben, ha nem őket tartja felelősnek – bár ezt is vitatjuk – a Tisztelt ügyészség a további nyomozás során kell adatokat gyűjteniük – hiszen ez törvényi kötelezettségük – a bűncselekménnyel gyanúsítható személy felderítése és elszámoltatása érdekében, de ezt úgy tűnik, hogy nem tartotta indokoltnak a nyomozó hatóság.

– Azt is megjegyezzük, hogy az “időleges hiány” a lövedékálló mellények vonatkozásában azért keletkezett, mert az idei évben – a rendelkezésünkre álló információk alapján – több ezer lövedékálló mellény szavatossága járt le, így azokat a forgalomból ki kellett vonni. A lövedékálló mellények szavatosságának lejárta előre látható volt, hiszen a 2008. év első negyedévében bekövetkezett tragédiát (egy kollégát lelőttek) követően az ORFK Rendészeti Főigazgatójának utasítására ellenőrizni kellet a lövedékálló mellényeket, majd ezt követően lépett hatályba a határozatban is szerepeltetett 34/2008. (OT 18) ORFK utasítás, amelyben nyilvántartási és negyedévenkénti ellenőrzési kötelezettséget is meghatároztak. Az ellenőrzések eredményeként – véleményünk szerint – a lövedékálló mellények szavatossági idejének lejárta előtt körülbelül már 1 évvel korábban a munkáltató tudta, hogy azok le fognak járni, de ennek ellenére sem intézkedtek a lövedékálló mellények pótlásáról, de ez az ügyészség véleménye szerint nem bűncselekmény, mert nincs pénze az ORFK-nak a beosztotti állomány életének megóvására.

A leírtakra tekintettel, nem tudjuk elfogadni, hogy nincs felelőse annak, hogy a lövedékálló mellények beszerzésekor nem fektettek fel nyilvántartást, senki nem követte figyelemmel azt, hogy a védőeszközök mikor veszítik el – szavatossági idejük lejárásával – a védelmi funkciójukat. A munkáltatónak a szükséges intézkedések megtételére elégséges idő állt rendelkezésre, de nem tett semmit. A leírt információk beszerzésére az ügyészség nem intézkedett.

Elgondolkodtató, hogy a leírtakat röviden összegezve megállapítható, hogy a rendőr biztonságának, életének veszélyeztetése – mivel a védőeszközökre nincs anyagi fedezet – nem tekinthető bűncselekménynek az ügyészség szerint.

A bűnügyi technikusi és baleset helyszínelői védőruházatokkal kapcsolatban a határozat a következőket tartalmazza:

A munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet (a továbbiakban: EüM Rendelet) 2. § (2) bekezdés a)-c) pontjai alapján nem minősül védőeszköznek a rendvédelmi szervek által használt védőeszközök, így a fentebb említett védőruházat csak speciális szolgálati ruházatnak minősül, így annak mosatása is a munkavállaló feladata.

A határozat szerint a bűnügyi technikusi ruházat kihordási ideje 2 év, de “figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a bűnügyi technikus ezen ruházati cikkeket – bűnügyi technikai dzseki és bűnügyi technikai mellesnadrág – kizárólag bevetés idején viselheti, tehát teljes szolgálati idejének jelentős hányadában az egyébként a szervezési állománytáblázat alapján rá vonatkozó ruhanorma szerinti ruházatot kell viselnie.”

Ezzel kapcsolatban az alábbiakat jegyezzük meg:

– A Rendőrség, a Rendőrtiszti Főiskola és a rendészeti szakközépiskolák egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról szóló 12/2009. (IV. 30.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) 27. § (1) – (3) bekezdései szerint az igényjogosultat a hatályos normák figyelembevételével munkaruházat, valamint védőruházat, védőeszköz és védőfelszerelés (a továbbiakban: egyéni védőfelszerelés), továbbá – szükség esetén – ruházati egységfelszerelés illeti meg. Az igényjogosultat nagyfokú szennyeződéssel vagy a ruházat jelentős mértékű kopásával járó munkakörökben munkaruházat illeti meg. Az igényjogosultat az egészséget, testi épséget veszélyeztető munkakörökben, illetve közegészségügyi vagy szolgálati érdekből egyéni védőfelszerelés illeti meg. Az igényjogosultnak speciális szolgálati feladat ellátásakor a feladat ellátását segítő vagy annak ellátását szolgáló – a fogyasztási egységekre meghatározott – ruházati egységfelszerelés biztosítható.

– Az IRM rendelet 30. § (1) – (4) – (5) bekezdései szerint az ellátási normákat és készleteket a különféle károsító hatásokat és közegészségügyi érdekeket meghatározó külön jogszabály alapján kell kialakítani. Az e rendelet hatálya alá tartozó szerveknél kizárólag olyan egyéni védőfelszerelést lehet használni, amely a vonatkozó jogszabályban meghatározott megfelelőségi tanúsítvánnyal vagy tanúsítással, EK típustanúsítvánnyal vagy EK megfelelőségi nyilatkozattal rendelkezik. Az egyéni védőfelszerelést a munkavégzés vagy más tevékenység egész időtartamára – függetlenül a tevékenység formájától és a munkaidőtől – a munka végzése során előforduló minden ártalomra biztosítani kell. Ha az igényjogosult egészségének, illetve testi épségének megóvása vagy a közegészségügyi érdek indokolttá teszi, a ruházati szakszolgálat illetékes szerve a normában meghatározott eseteken kívül is köteles a megfelelő egyéni védőfelszerelést biztosítani.

– Az IRM rendelet 34. § (1) – (2) bekezdése szerint a munkaruházat viselési idejébe nem számítható be a megszakítás nélkül egy hónapot meghaladó tanfolyam (amennyiben a munkaruházatot nem használják), és a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésének ideje, valamint a betegállományban, az illetmény nélküli, a rendkívüli vagy a szülési szabadságon eltöltött idő. A felsorolt esetekben a viselési időt a távollét időtartamának arányában meg kell hosszabbítani. A meghosszabbítást egész hónapokban kell számolni.

– A Magyar Köztársság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 8. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

– Az Alkotmány 70/D. § (1) – (2) bekezdései szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

– Az Mvt. 2. § (1) – (3) bekezdései szerint az állam – a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleti szerveivel egyeztetve – meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető követelményeit, irányítási és ellenőrzési intézményeit, valamint kialakítja az egészség, a munkavégző képesség megóvására, a munkabiztonságra és a munkakörnyezetre vonatkozó országos programját, amelynek megvalósulását időszakonként felülvizsgálja. A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A munkavállalók munkavédelmi kötelezettségei nem érintik a munkáltató felelősségét. A munkáltatói feladatok teljesítésével összefüggésben keletkező költségeket és egyéb terheket nem szabad a munkavállalóra hárítani. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei megvalósításának módját – a jogszabályok és a szabványok keretein belül – a munkáltató határozza meg.

– Az Mvt. 9. § (1) – (3) bekezdései alapján a törvény hatálya – a (2)-(3) bekezdésekben megállapított kivételekkel – kiterjed minden szervezett munkavégzésre, függetlenül attól, hogy az milyen szervezeti vagy tulajdoni formában történik. A törvény meghatározott rendelkezéseit (26/A., 28., 32., 40., 44. és 45. §-ok) alkalmazni kell a munkavégzés hatókörében tartózkodóra is (járókelő, látogató, szolgáltatást igénybe vevő stb.). Rendkívüli munkavégzési körülmények esetére (pl. mentési, katasztrófaelhárítási tevékenységek), illetve a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi szerveknél, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a katasztrófavédelem szerveinél munkavégzésre irányuló jogviszonyban, szolgálati viszonyban kifejtett munkatevékenységre a feladatkörében érintett miniszter által kiadott külön jogszabály e törvény figyelembevételével kivételesen indokolt esetben eltérő követelményeket, eljárási szabályokat állapíthat meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozóan.

– Az Mvt. 11. §-a szerint a munkavédelem alapvető szabályait e törvény, a részletes szabályait e törvény felhatalmazása alapján a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által kiadott és más külön jogszabályok, az egyes veszélyes tevékenységekre vonatkozóan a feladatkörében érintett miniszter rendeletével hatályba léptetett szabályzatok (a továbbiakban: Szabályzat) tartalmazzák. Munkavédelemre vonatkozó szabálynak minősül a nemzeti szabványosításról szóló jogszabály figyelembevételével a munkavédelmi tartalmú nemzeti szabvány annyiban, hogy a magyar nyelvű nemzeti szabványtól különböző megoldás alkalmazása esetén a munkáltató köteles – vitás esetben – annak bizonyítására, hogy az általa alkalmazott megoldás munkavédelmi szempontból legalább egyenértékű a vonatkozó szabványban foglalt követelménnyel, megoldással.

– Az Mvt. 18. § (1) – (4) bekezdése szerint munkahely, létesítmény, technológia tervezése, kivitelezése, használatba vétele és üzemeltetése, továbbá munkaeszköz, anyag, energia, egyéni védőeszköz előállítása, gyártása, tárolása, mozgatása, szállítása, felhasználása, forgalmazása, importálása, üzemeltetése a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott, ezek hiányában a tudományos, technikai színvonal mellett elvárható követelmények megtartásával történhet. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat. Munkaeszközt üzembe helyezni, valamint használatba venni csak abban az esetben szabad, ha az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit kielégíti, és rendelkezik az adott munkaeszközre, mint termékre, külön jogszabályban meghatározott gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, illetve a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentummal (pl. tanúsítvány). Egyéni védőeszközt forgalomba hozni, használatba venni akkor szabad, ha az rendelkezik EK-megfelelőségi nyilatkozattal, illetve EK-típustanúsítvánnyal.

– Az Mvt. 54. § (1) – (2) bekezdése szerint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket: a veszélyek elkerülése; a nem elkerülhető veszélyek értékelése; a veszélyek keletkezési helyükön történő leküzdése; az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál, különös tekintettel az egyhangú, kötött ütemű munkavégzés időtartamának mérséklésére, illetve káros hatásának csökkentésére, a munkaidő beosztására, a munkavégzéssel járó pszichoszociális kockázatok okozta igénybevétel elkerülésére; a műszaki fejlődés eredményeinek alkalmazása; a veszélyes helyettesítése veszélytelennel vagy kevésbé veszélyessel; egységes és átfogó megelőzési stratégia kialakítása, amely kiterjed a munkafolyamatra, a technológiára, a munkaszervezésre, a munkafeltételekre, a szociális kapcsolatokra és a munkakörnyezeti tényezők hatására; a kollektív műszaki védelem elsőbbsége az egyéni védelemhez képest; a munkavállalók megfelelő utasításokkal történő ellátása. A munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra és készítményekre, a munkavállalókat érő terhelésekre, valamint a munkahelyek kialakítására. Az értékelés alapján olyan megelőző intézkedéseket szükséges hozni, amelyek biztosítják a munkakörülmények javulását, beépülnek a munkáltató valamennyi irányítási szintjén végzett tevékenységbe. A kockázatértékelés elvégzése munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységnek minősül. A kockázatértékelést a kémiai biztonság területén a külön jogszabályban foglaltak szerint kell elvégezni.

– Az Mvt. 56. §-a szerint az egyéni védőeszköz juttatásának belső rendjét a munkáltató írásban határozza meg. E feladat ellátása munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységnek minősül.

– Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályairól a belügyminiszter által irányított rendvédelmi szerveknél című 15/2000. (V. 26.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 2. § 9. pontja szerint védőfunkciójú eszköz: a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek által kifejlesztett, gyártott, külföldről beszerzett vagy saját rendszeresítési eljárással rendszerbe állított, a személyi állomány szolgálati, kiképzési, sportolási feladatainak ellátásához használt, alkalmazott felszerelés, anyag, tárgy, eszköz.

– Az EüM rendelet 2. § (1) bekezdés szerint e rendelet alkalmazásában egyéni védőeszköz: minden olyan eszköz, amelyet a munkavállaló azért visel vagy tart magánál, hogy az a munkavégzésből, a munkafolyamatból, illetve a technológiából eredő kockázatokat az egészséget nem veszélyeztető mértékűre csökkentse, továbbá az eszköz bármely kiegészítése vagy egyéb segédeszköz, amelynek a feladata a kockázat egészséget nem veszélyeztető mértékűre csökkentése. A hivatkozott szakasz (2) bekezdés a) pontja szerint nem minősül védőeszköznek a közönséges munkaruha és az olyan egyenruha, illetve formaruha, amelyet nem a munkavállaló biztonságának és egészségének védelmére terveztek, illetve vizsgáltak.

– A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormány Rendelet) 22. §-a szerint a Hszt. alkalmazásában fokozottan veszélyesnek az a szolgálati beosztás minősül, amelynek ellátásával kapcsolatos szolgálati tevékenység – a hivatásos szolgálattal járó általános kockázaton túl – életveszéllyel is járhat, illetve egészségkárosító kockázatok között kerül végrehajtásra, vagy a védelem csak egyéni védőeszköz állandó vagy tartós használatával valósítható meg. E beosztások körét a Hszt. és az 1. számú melléklet tartalmazza (vegyi anyagok, nem ionizáló sugárzás, biológiai veszélyforrások, stb).

– Az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet (a továbbiakban: SZMM rendelet) 2. § (1) bekezdése szerint e rendelet alkalmazásában védőeszköz minden olyan új készülék, felszerelés, berendezés, eszköz, amelynek az a rendeltetése, hogy egy személy viselje vagy használja az egészségét, valamint a biztonságát fenyegető egy vagy több kockázat elleni védekezés céljából. Továbbá amelyre az EK típusvizsgálat alapján a tanúsítást végző bejelentett szervezet az 1. számú melléklet követelményei szerinti EK-típustanúsítványt kiadta, vagy a gyártó a 2. számú melléklet szerinti EK-megfelelőségi nyilatkozatot kiállította.

– Az SZMM rendelet (2) bekezdés a) pontja szerint az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem minősülnek védőeszköznek a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek kötelékében szolgálatot teljesítő személyek számára kifejlesztett és gyártott védő funkciójú eszközök (pl. sisakok, pajzsok).

A jogszabályi hivatkozások megfelelő értelmezését szem előtt tartva a jogalkotói szándékon alapuló következtetések az alábbiak:

– Legfontosabb szempont a munkavállalók életének, testi épségének megőrzése, amely az Alkotmányban megfogalmazott és garantált alapjog.

– Az Mvt. felhatalmazása alapján a BM rendelet az a speciális szabály, amely a Rendőrségen használt egyéni védőeszközökkel, védőruházattal foglalkozik, azonban az EüM rendeletben foglaltakat is alkalmazni kell.

– Az Mvt. alapján egyéni védőeszközt csak úgy lehet forgalomba hozni, ha rendelkezik megfelelőségi nyilatkozattal, vagy típustanúsítvánnyal (emlékeztetőül az IRM rendelet is ugyanezt írja elő az egyéni védőfelszerelésre). A BM rendelet a magyar nyelv szinte végtelen eszköztárát kihasználva – feltételezhetően azért, mert a Rendőrségen alkalmazott védőeszközök nem rendelkeznek az előbb említett iratokkal – az egyéni védőeszközöket védő funkciójú eszközöknek keresztelte át. Azonban ez nem változtat az EüM rendelet előírásain, miszerint minden olyan eszköz amelyet a munkavállaló azért visel vagy tart magánál, hogy az a munkavégzésből, a munkafolyamatból, illetve a technológiából eredő kockázatokat az egészséget nem veszélyeztető mértékűre csökkentse egyéni védőeszköznek minősül. Álláspontunk az egyéni védőeszközök és a védő funkciójú eszközök eltérő elnevezésük ellenére ugyanazt a funkciót (a munkavállalók életének, testi épségének biztosítását) látják el, így azonos elbírálás alá kell esniük. Abban az esetben, ha nem kellene a technikusi állományt védeni a fellépő expozícióktól (amely elgondolás teljesen nonszensz, hiszen a mindennapi gyakorlat többször bizonyította a fertőzés, illetve a sérülés bekövetkezését), azaz nem kell nekik különleges “munkaruházatot” biztosítani, akkor az egyenruhájukban hajthatnák végre feladataikat. Tekintettel arra, hogy a védőeszköz ellátás meghatározása munkavédelmi szaktevékenységnek minősül, amelyet a kötelezően előírt kockázatértékelésre kell építeni, a munkavédelmi szakemberek (akik a tudományos-technikai színvonalat képviselik) határozták meg a bűnügyi és baleseti helyszínelők részére biztosítandó védőruházatot.

– A Kormány Rendelet 1. számú mellékletében feltüntetett veszélyforrásokkal mind a bűnügyi, mind a baleseti helyszínelők kapcsolatba lépnek (ezért munkájuk veszélyesnek minősül), ezt a véleményünket támasztja alá az 1,2 szorzó megítélésével kapcsolatban kialakult bírósági gyakorlat is.

– Az SZMM rendelet szerint csak a rendvédelmi szerveknél alkalmazott védőfunkciójú eszközök nem minősülnek egyéni védőeszköznek. Az IRM rendelet egyéni védőfelszerelésről beszél, nem védőfunkciójú eszközről.

– Az ellentétes tartalmú jogszabályok alkalmazhatóságánál, a jogszabályi hierarchiában náluk magasabban álló törvényeket – többek közt az Alkotmányt – kell figyelembe venni, mégpedig úgy, hogy az Alkotmányban megfogalmazott alapvető jogok ne sérüljenek.

Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a bűnügyi technikusok, illetve a balesti helyszínelők a legveszélyesebb biológiai fertőzőforrással, az emberi testtel, illetve annak anyagmaradványaival kerülnek kapcsolatba munkájuk során, így szükséges védőruházat biztosítása számukra, ha ez nem történik meg a törvénysértésen kívül bűncselekmény gyanúja is felmerül.

Továbbá azt is megjegyeznénk, hogy a rendelkezésre álló információink alapján egyetlen norma, vagy jogszabály sem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy a technikusok, és/vagy a helyszínelők csak “bevetés” idején viselhetik a speciális ruházatukat. A tisztelt ügyészség annak sem járt utána, hogy a szervezeti egységeknél egyáltalán van-e lehetőség arra, hogy átöltözzenek a munkavállalók, vagy folyamatosan “bevetés”-ben vannak, azaz használniuk kell a védőruházatot, a nagy leterheltség miatt.

A probléma forrását abban látjuk, hogy a Tisztelt Ügyészség nem látja át azt, hogy a vonatkozó normákat nem a munkavállaló védelme érdekében, hanem a költségvetés függvényében hozzák meg, esetenként jogszabálysértő módon.

Összefoglalva téves az Ügyészség azon álláspontja, hogy a bűnügyi-technikusi dzseki és melles nadrág nem egyéni védőruházat, hanem munkaruházat. Sajnálatos tény, hogy az IRM rendelet, és a Rendőrség hivatásos állománya munka-, védőruházati, illetve egyéni védőeszköz normájáról szóló 34/2000. (X. 12.) ORFK intézkedés szerint – amely álláspontunk szerint jogszabálysértő – ezek a ruhák csak munkaruhák, azonban egy belső norma előírásainál jóval magasabb társadalmi és állampolgári elvárásokat fogalmaznak meg a felsorolt törvények, illetve jogszabályok.

Megjegyzendő az is, hogy az említett ruházati eszközök megítélése, kategóriába sorolása (védő-, vagy munkaruházat) megfelelő végzettséggel rendelkező független szakértő, és nem a nyomozást végző, valószínűsíthetően megfelelő szakmai végzettséggel nem rendelkező ügyész feladata.

A határozat szerint a “feljelentésben szereplő állításon túlmenően, semmilyen adat nem merült fel arra vonatkozóan, hogy a TMRSZ ellenőrzésben résztvevő tagjait a rendőri vezetők hivatali helyzetükkel visszaélve “kizavarták az épületből, azzal az indokkal, hogy csak munkaidőben ellenőrizhetnek, illetve a jelenlétükben adta utasításba a megyei főkapitány úr a főkapitányság hivatalvezetőjének, hogy a szóbeli kérdéseinkre nem válaszolhatnak a munkavállalók.” Ebben a körben a TMRSZ ellenőrzést végző tagjai sem rögzítettek az ellenőrzésekről szóló jegyzőkönyvekben ilyen cselekményre utaló magatartásokat”

A határozatban foglaltak nem fedik a valóságot, hiszen a helyszíni ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvekben a következők szerepelnek, amelyek valószínűleg elkerülték az ügyészség figyelmét:

– Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A főkapitány úr telefonon utasította a hivatalvezető asszonyt, hogy a munkavédelmi szakember sem válaszolhat a szóban feltett kérdésekre, mindent írásban kérhetünk és írásban kapunk választ. Csak a megállapításainkat írhatjuk le.

– Hévíz Rendőrőrs.

A szemlét, illetve az ellenőrzést az őrsparancsnok telefonon történt utasításának megfelelően be kell fejezni, mert a főkapitány úr utasítására, csak hivatali munkaidőben ellenőrizhetünk.

– Letenye közúti átkelőhely

Az ellenőrzés 15:55 perckor kezdtük meg. Az elhelyezési körlet nagyon szép, előírásoknak megfelel. 16:00 óra körül a jelen lévő telefonon megerősítést kért a kirendeltségvezetőtől azzal kapcsolatban, hogy a TMRSZ csak hivatali munkaidőben ellenőrizhet. A korábbi utasítást megerősítették így az ellenőrzés befejezésére szólítottak fel bennünket.

Ezzel kapcsolatban felhívnánk a figyelmüket arra, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt) 29. § (3) bekezdés c) pontja szerint a szakszervezetek a “szolgálati és munkakörülményekre vonatkozó szabályok megtartását ellenőrizhetik”.

A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb a törvényi, jogszabályi előírásokból: Hszt; a Hszt. végrehajtásáról szóló 140/1996. Kormányrendelet; a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. IRM rendelet és még sorolhatnánk a több száz rendeletet, utasítást, intézkedést, amelyek a szolgálati körülményekre vonatkozó szabályokat tartalmazzák.

A munkakörülményekre vonatkozó szabályok közül is néhány: a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a 3/2002. SzCsm-EüM együttes rendelet, a 15/2000. BM rendelet, stb.

Összegezve a Rendőrségre vonatkozó összes előírás a szolgálati körülménnyel kapcsolatos szabálynak minősül, amelyek megtartását a szakszervezet ellenőrizheti.

A Hszt 29. § (3) bekezdése alapján a szakszervezet minden olyan kérdésben tájékoztatást kérhet, amely a hivatásos állomány tagjainak a szolgálati viszonnyal összefüggő anyagi, szociális és kulturális érdekeivel összefügg.

A szakszervezeti ellenőrzések időpontját a Szociális és családügyi miniszter állásfoglalása alapján nem lehet csak a hivatali munkaidőre korlátozni.

A munkáltató azzal, hogy nem engedett “adatot, információt” gyűjteni az állománytól a szolgálati körülményekkel kapcsolatban, illetve azzal, hogy csak munkaidőben engedélyezte az ellenőrzést jogtalan hátrányba hozta a munkavállalókat, és a TMRSZ-t, így elkövette álláspontunk szerint a hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekményét.

Nem kioktatásnak szánva, de szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ha minden nyomozást az ügyészség elképzelése szerint – a feljelentésben foglaltakon kívül nem merültek fel adatok, de nem is törekedtek ezek beszerzésére – folytatnának le a nyomozó hatóságok – a társadalmi, állampolgári elvárásokon túl – jelentősen sérülnének a Be.-ben megfogalmazott szabályok.

Az ügyészség nem tartotta fontosnak kihallgatni a TMRSZ ellenőrzést végző tisztségviselőit, illetve az ellenőrzésen részt vevőket, akiknek utasításba adták a szolgálati elöljárói a joghátrányt okozó parancsokat. Lényegében a hivatali hatalommal való visszaélés tekintetében megállapítható, hogy az ügyészség érdemi nyomozati munkát nem végzett, törvényi kötelezettségeinek nem tett eleget, amely álláspontunk szerint a szakszerűtlen munkavégzés mellett a bűnpártolás gyanúját is felvetheti.

Álláspontunk kialakításakor – a már felsorolt jogszabályok mellett – az alábbi előírásokat is figyelembe vettük:

– A Be. 4. § (1) bekezdése szerint a vád bizonyítása a vádlót terheli.

– A Be. 6. § (1) bekezdése szerint a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége, hogy az e törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetőleg az eljárást lefolytassa.

– A Be. 28. § (1) bekezdése szerint az ügyész a közvádló. Az ügyész kötelessége, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.

– A Be. 75. § (1) bekezdése szerint a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni.

Álláspontunk szerint – a leírtakra figyelemmel – a nyomozó hatóság a Be.-ben megfogalmazott kötelezettségeinek nem tett eleget, ezért kérjük a megszüntető határozat hatályon kívül helyezését, az eljárás tisztességes, pártatlan lefolytatását.

A Tisztelt Katonai Ügyészség fentiekben kifejtett munkájára vonatkozóan elfogultságot is bejelentünk a Kaposvári Katonai Ügyészség ellen, és jelen ügy gazdája ellen is, mivel az ügy elfogulatlan megítélése sem a Kaposvári Katonai Ügyészségtől, sem annak ügygazdájától nem várható (Be.31.§.(1).d.)

Az elfogultság bejelentésével egyidejűleg kezdeményezzük a jelen ügy ügygazdája ellen a vizsgálatot, melynek eredményéről tájékoztatást kérünk.

 

Szekszárd, 2009. október 09.

 

Szima Judit
főtitkár