Nem a bankrablás veszélyes

Forrás: FigyelőNet – 2009. szeptember 24. 17:15 – Angyal Ágnes – Munkácsy Márton

A budapesti rendőrfőkapitány szerint javult a közbiztonság, kevesebb a kocsilopás és a zsebtolvajlás, és sikerként értékeli az immár négy parkolóőr lefülelését is. Tóth Gábor szerint nem veszélyes a bankrablások számának megnégyszereződése, október 23-ára viszont nyugalmat és rendet ígért. Videó!

 

A héten romák és rendőrök tréningeznek együtt. Mit vár ettől?

 

Azt várom, hogy azok a problémák, amelyek Magyarország egyik-másik térségében előfordultak, Budapesten nem fognak előfordulni. Eddig sem voltak súlyos feszültségek, de fontos a megelőzés, hogy ne is legyen. Ehhez pedig az kell, hogy a romák és nem romák között legyen kapcsolat, ismerjék meg egymás kultúráját, hagyományait, reakcióit különböző esetekben.

A BRFK kötelékében hány roma rendőr teljest jelenleg szolgálatot?

Nincs ilyen nyilvántartása a rendőrségnek, nem is lehet. De több munkatársam is van, aki felvállalja roma származását.

Korábban vihart kavart, hogy a rendőrség belső fórumán romaellenes kijelentések is voltak. Van változás e tekintetben az állományban?

Biztos vagyok benne, hogy a többségben nincs semmilyen előítélet egyetlen kisebbségi csoporttal szemben sem. De persze, ha egy ilyen rendőr van a testületben, az is sok. Ezek a tréningek nyilván hatnak azoknak a gondolatvilágára, akikben ennek csírája megvolt. Az elvárás az, hogy már a rendőrré válás folyamatában kiszűrjék azokat, akik az agresszióra hajlamosak vagy előítéletes, szélsőséges nézeteket vallanak.

A Tettrekész Rendőrök Szakszervezete együttműködési megállapodást kötött a Jobbikkal. Ez mennyire érintette a budapesti állományt?

A budapesti állományban is vannak olyan személyek, akik ennek a szakszervezetnek a tagjai, de nem vezetünk erről nyilvántartást. A szakszervezetet nem szeretném véleményezni.

A rendőrség jelenleg is létszámhiánnyal küzd. Milyen megoldást keresnek erre?

A létszámhiány már két évtizede generális probléma a rendőrségnél. Ma rendőrnek elsősorban az északi megyékből – Borsodból, Szabolcsból – jelentkeznek fiatalok, ahol jelentős a munkanélküliség. Sokan nem azért választják ezt a hivatást, mert rendőrök szeretnének lenni, hanem mert nincs más lehetőségük az adott térségben a kitörésre. Nyilván ez nem jó a rendőrségnek és a társadalomnak sem. A probléma másik része, hogy nem is jelentkeznek elegen azokkal a feltételekkel, amelyekre szükségünk lenne. Ez elsősorban Budapestre igaz. Ennek legfőbb oka, hogy Budapesten és környékén jobb a választási lehetőségük azoknak a fiataloknak, akik számunkra is alkalmasak lennének erre a hivatásra.

{rokbox title=|Videó – fn.hu – a megtekintéshez klikkelj ide!| thumb=||size=|400 313|}http://apps4.trilobita.hu/mch3_media/static/01/player/MediaPlayer.swf?code=sf2oyi{/rokbox}

Mekkora a létszámhiány?

Amióta a rendőr-főkapitányságot irányíthatom, 600 és 1300 között volt az a létszámhiány, amellyel a mindennapok során a feladatunkat el kell látni. Jelenleg mintegy hétszáz fő hiányzik a BRFK állományából.

Mit tudnak tenni ennek csökkentésére?

Történtek lépések, amelyek segítik a vidéki fiatalok letelepedését, lakáshoz jutását Budapesten, a lakásvásárlási programmal, a megduplázott albérleti hozzájárulással. Ennél is fontosabb olyan vonzó tényezőket bevezetni a rendszerbe, hogy budapesti fiatalok is jelentkezzenek a rendőrség állományába.

Ilyen tényező lehet a magasabb fizetés. A napokban benyújtott 2010-es költségvetés alapján erre lát esélyt a közeljövőben?

A költségvetés pontos számait nem ismerem. Információim szerint nagyjából azonos költségvetési keretekből kell majd gazdálkodnunk, mint idén. A miniszterelnök úr által bejelentett tíz pont között, amely a rendőrség helyzetét kívánja javítani, van néhány, amely Budapesten alkalmazható és segítheti a rendőrség működését. Ez a program nem a rendőrségben meglévő létszámhiány megoldására válasz, hanem az ország közbiztonsági helyzetében fontos kérdésekre. De a rendőr-szakközépiskolás létszám megemelése például nagyon örvendetes számunkra. A kormány egy közelmúltban hozott döntése a Budapesten szolgálatot teljesítő vidéki fiatalok lakásvásárlásához nyújt támogatást. Ezek olyan programok, amelyek rövid és középtávon igyekeznek megoldani a problémákat. Persze azt hozzá kell tenni, hogy egy olyan életpályát kell mutatni a tiszthelyettesi és a tiszti állománynak, amely vonzóbbá teszi ezt. Ebben több szempont is szerepet játszhat, az egyik persze a fizetés, hiszen ez mutatja a társadalmi elismertséget is.

Most mennyi egy közrendőr fizetése?

Átlag 120 és 180 ezer forint közötti bruttót kapnak ma a közterületi szolgálatban részt vevő munkatársaim.

Ekkora fizetés elég arra, hogy megőrizzék a rendőrségi morált (például ne legyenek korruptak), és ezt a munkát valóban hivatásként űzzék?

Sokkal jobb lenne, ha magasabb lenne a fizetésük a rendőröknek. Ha magas a fizetés, magasabb minőségi körből lehet válogatni rendőröknek fiatalokat, akik magasabb minőségű munkát végeznek, így a rendőrség társadalmi megbecsülése is jobb lenne. De mindig egy társadalom keretein belül kell vizsgálni, hogy egy hivatás milyen anyagi megbecsültséggel bír. Nem hiszem, hogy össze lehetne hasonlítani a munkatársaim fizetését a müncheni vagy a svájci kollégákkal. De a jövő évi költségvetést, illetve a világgazdaság helyzetét nézve a fizetések jelentős emelése csak középtávú cél lehet.

2009 elején azt mondta, hogy ez a közterületi biztonság éve lesz. Elégedett? Nőtt a biztonságérzet?

Olyan intézkedéseket tettünk, amelyek megpróbálták javítani a közterületi jelenlétet. Megszüntettünk olyan őrsöket, amelyek mögött semmilyen érdemi munka nem volt, ám lefoglalt embereket 24 órában. Őket közterületi szolgálati feladatra küldtük ki. Vannak persze még olyan területek, amelyeket át lehetne alakítani, hatékonyabbá lehetne tenni, és az onnan kinyert kollégákat is a közterületekre lehetne állítani. Az ügyeleti rendszerben van például még jelentős tartalék. Illetve bevezettünk egy olyan bevetésirányítási rendszert, amely nagyon meggyorsítja a rendőrség reagálóképességét és ezzel a hatékonyságát is.

Miben áll ez a rendszer?

Ez egy olyan világszínvonalú térinformatikai hátteret ad, amellyel a munkatársak a központból láthatják, hogy Budapesten hol tartózkodnak rendőrök, kik azok, akik szabadok és egy-egy eseményre küldhetők. Ezenfelül az összes térfigyelő kamera képe megjelenik itt a központban, ha szükséges. A rendőrök pedig GPS-szel vannak felszerelve. Így gyorsabban lehet eljuttatni rendőröket az adott bűncselekmény helyszínére, tehát az elkövető elfogására is jobb a rendőrség esélye.

Van látható eredménye mindennek?

Fél év alatt majdnem 30 ezerrel nőtt a közterületi rendőri intézkedések száma. A gépkocsilopások, feltörések vagy a vagyon elleni bűncselekmények száma csökkent az elmúlt évben. Közel háromszázzal kevesebb zseblopás és a kocsilopás történt. Ezen számok mögött ott van a fokozottabb rendőri jelenlét.

Az emberek biztonságérzete is ennek megfelelően alakul? Hiszen bár csökkent a zseblopások száma, a bankrablásoké viszont négyszeresére emelkedett.

Ez így igaz, ám fontos hangsúlyozni, hogy mennyiről és mennyire: hétről 24-re. Bármelyik európai fővárosban legalább ennyi vagy több van ebből a típusú bűncselekményből. Egy világvárosnak szinte velejárója, hogy egy bizonyos bűncselekményből bizonyos esetszám történik. Ez az emelkedés persze figyelmeztető jel arra, hogy valami elindult. Ám nem jelenti azt, hogy a közbiztonság összeomlott volna. Budapesten évente körülbelül százezer bűncselekmény történik, ami más európai nagyvárosokhoz mérve alacsonynak számít. Ha más bűncselekménytípushoz hasonlítjuk ezt a számot, azt mondhatjuk, hogy ez egy alacsony szám, nincs veszély, nem meghatározó a magyar bűnözés szempontjából. De nem szabad elbagatellizálni sem, ez egy figyelmeztető jel.

Mire gondol itt elsősorban?

Olyan személyek követték el ezeket a bűncselekményeket – mert ezek közül jó párat felderítettünk és az elkövetőt elfogtuk – akik soha semmiért nem voltak még büntetve. Van közöttük olyan, aki korábban sikeres vállalkozó volt, de a megváltozott gazdasági helyzet miatt a vállalkozása tönkrement.

Tipikus nagyvárosi bűncselekmény a parkolóőr „megkenése”. Közülük csíptek el most négyet. Lesz ennek folytatása, és egyáltalán miért nagy dolog, hogy egyet elkaptak?

Sikernek tekintem az elfogást, mert egy olyan területről beszélünk, ahol minden félnek az az érdeke, hogy a rendőrség ne szerezzen erről tudomást. A vesztegetéseknek, a korrupcióval kapcsolatos bűncselekményeknek ez közös tulajdonsága. Ilyenkor a rendőrség nagyon nehéz helyzetben van és sok hónapi nyomozás eredménye az, hogy egy embernél bizonyítani lehet, jelen esetben hét bűncselekményt. Ez nem jelenti azt, hogy az ügy nem fog szélesedni, hogy nem lesznek társaik. Azon dolgoznak a munkatársaim, hogy az összes ilyen parkolóőr lelepleződjön és az igazságszolgáltatás elé álljon. Ez üzenet a többieknek: előbb-utóbb ők is le fognak bukni.

Közeledik október 23-a. Mit üzen az ünneplőknek?

Azt remélem, hogy október 23-án nyugalom és béke lesz. Persze a rendőrségnek az a feladata, hogy ha valakik mégsem így gondolják, akkor azt megakadályozza. Azt üzenem: meg fogjuk akadályozni, hogy bármiféle olyan rendbontást kövessenek el ebben a városban, ami a társadalom döntő többségének ellenére van.

Tehát ha bármilyen rendbontási kísérlet a rendőrség tudomására jut, hasonló biztonsági intézkedésekre számíthatunk, mint a melegfelvonulás alkalmával?

Ha egy társadalomban úgy lehet biztosítani egy alkotmányos alapjogot egy csoportnak, hogy le kell zárni egy útvonalat, akkor a rendőrség ezt fogja tenni. Ha úgy is meg lehet oldani a biztonságot, hogy csak egy kötélkordont húzunk ki, akkor így fogjuk biztosítani. Egyet nem lehet viszont megtenni egy demokratikus államban, hogy az erőszaknak engedünk. Én hiszem, hogy egy szűk kisebbség az Magyarországon, amely nem hajlandó tudomásul venni egy demokratikus jogállam alapelveit és agressziót alkalmaz.

A közvélemény-kutatások szerint 2010-ben a Fidesz alakíthat majd kormányt. Orbán Viktor bejelentette: felelősségre vonások lesznek. Számít arra, hogy több munkájuk lesz, elsősorban gazdasági bűncselekmények felderítése ügyében?

Nem hiszem, hogy a rendőrség mindennapi tevékenységét ez bármiben befolyásolná. A budapesti rendőr-főkapitányság évente 100-105 ezer bűncselekményben kell, hogy nyomozást folytasson. Többezres demonstrációk biztosítását kell kezelnie, egy világváros közlekedésbiztonságát kell fenntartania többek között. Ez a munka és feladatrendszer az alkotmányból és jogszabályokból fakad. Így volt és a jövőben is így lesz. Ez jelenti a rendőrség alapfeladatát.

Életrajz

Tóth Gábor 1966. október 28-án született Kalocsán. A budapesti Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán, és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1988-ban a katonai ügyészség nyomozója lett, majd 1990 és 2003 között öt budapesti kerületben is betöltött nyomozói, vizsgálati alosztályvezetői, bűnügyi alosztályvezetői, majd kapitányságvezetői posztot. 2003 és 2007 között Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese volt, 2007 júniusa óta pedig, Gergényi Péter felmentése után Budapest rendőrfőkapitánya lett.

 

Forrás: FigyelőNet