- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Tájékoztatás!

A BAJNAI GORDON VEZETTE KORMÁNYZAT ÚJABB RENDŐRELLENES INTÉZKEDÉSÉRŐL

 

A Bajnai Gordon vezette MSZP-s bankárkormányzat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vonatkozásában újabb gyalázatos intézkedésre készül, amelynek alapját az a Cselekvési Program képezi, amelyet a TMRSZ eddig nem volt hajlandó aláírni és a jelenlegihez hasonló tartalommal a jövőben sem fog aláírni.

 

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a piros státuszon lévő határőr kollégák közül a kormányzat – karöltve az ORFK szakmaiatlan, a parancsnoki gondoskodás teljes hiányáról tanúbizonyságot tevő pártállami tanácselnökből rendőrfőkapitánnyá lett vezetőjével – azt a döntést kívánja végrehajtani, amely szerint a megyében 122 fő rendőrségi dolgozót bocsátanak el. Az ezzel kapcsolatos végrehajtást 2009. november 1-jében határozta meg utasításában a megye rendőri vezetésének dr. Bencze József.

 

Tisztelt Magyar Rendőrök, Közigazgatásban Dolgozó Munkavállalók!

 

Nem tűrhetjük tovább a Gyurcsány-Bajnai-Draskovics-Bencze nevekkel fémjelzett ténykedést, amely a magyar rendvédelem teljes szétzilálására irányul!

 

Az MSZP-s bankárkormányzat szétverte a magyar honvédelmet, szétverte a jól működő Határőrséget és folyamatosan bomlasztja a magyar rendőrséget és az egész közigazgatást. A bomlasztás bizonyítékait – aki figyelemmel kísérte a TMRSZ eddigi megnyilatkozásait – tisztán láthatjátok. A végső cél közismert. Magyarország gyarmati sorba taszítása. Ennek érdekében már megtalálták a magyar nemzetre szégyent hozni akaró kulcsfigurákat, a szalámitaktika csoportszereplőit.

 

Tiltakoztunk a jogaink csorbítása, a járandóságaink elvonása ellen, hasztalan. Jogi eszközökkel ez ellen a körmönfont módszerekkel álságos jelszavakkal operáló ténykedés ellen nem lehet elég hatékonyan küzdeni. Eljött a tettek ideje.

 

A TMRSZ minden magyar rendőrt és közigazgatásban dolgozó magyar embert arra hív fel, hogy kísérje figyelemmel a TMRSZ honlapján megjelent és a jövőben megjelenő közleményeket, felhívásokat és a szerint végezze munkáját tisztességgel, becsülettel, ahogy azt a magyar nemzet érdeke megköveteli eskütökhöz híven.

 

Össze kell fognunk, ennek érdekében nem lehet túlzó jelzőket használni, mert mindennek az alapja egy erős, összetartó rendvédelmi jellegű érdekvédelem és egy összetartó, erős, határozott Tettrekész közigazgatás.

A Győr-Moson-Sopron megyei leépítési szándékokkal szemben határozott elképzeléseink vannak a munkáltatói és kormányzati törekvésekkel szemben, amiről minden érdeklődő időben tájékoztatást és útmutatót fog kapni.

 

A TMRSZ a Demonstrációs Bizottság székhelyét Kaposvárról Győrbe tette át a mai napon.

 

Készüljetek!

 

Szekszárd, Győr, 2009. szeptember 23.

 

 

 

TMRSZ

 

Letölthető dokumentumok: A létszámleépítés dokumentumai