Forrás: Hírszerző – 2009-09-21 16:44
Az ügyészségi figyelmeztetés ellenére a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) nem áll szándékában felbontani együttműködését a Jobbikkal.
A szakszervezet főtitkára azt állítja, hogy a figyelmeztetés két nappal korábban megszületett, mint ahogy Bencze József országos rendőrfőkapitány az ügyészséghez fordult volna a vizsgálat miatt. Szima Judit a TMRSZ főtitkára a Független Hírügynökségnek azt mondta: “eszünk ágában sincs felbontani a megállapodást a Jobbikkal, ha a párt tavasszal bejut a parlamentbe, legalább lesz, aki képviseli a rendőrök érdekeit”.
Hozzátette: nem politizálni akarnak, csak azt szeretnék elérni, hogy figyeljenek a rendőrökre, képviseljék az érdekeiket. A főtitkár megjegyezte: az együttműködést nem egyedül ő kötötte, így nem is mondhatja fel egymaga. Az erről szóló döntést kizárólag a kongresszus hozhatja meg, azonban az csak jövő ősszel lesz.
Szima Judit a júniusban született ügyészségi figyelmeztetés kapcsán elmondta: az országos rendőrfőkapitány korábban törvénytelenül rendelt el vizsgálatot a szakszervezetnél, mert ehhez nincs törvényi felhatalmazása. Ráadásul a Legfőbb Ügyészségnél született figyelmeztetésen szereplő dátum két nappal korábbi, mint ahogy Bencze József országos rendőrfőkapitány az ügyészséghez fordult volna a Jobbik és a TMRSZ közti együttműködés felülvizsgálata miatt. A főtitkár hozzátette: a törvénytelen vizsgálat miatt panaszt tettek, ám erre még nem kaptak választ.
A Jobbik és a TMRSZ május 18-án kötött szakmai együttműködési megállapodást, amely politikai indulatokat váltott ki és a rendőrségen belül is több ellenzője volt. A rendészeti tárca vizsgálata szerint az együttműködés részben politikai, amit a törvény tilt a fegyveres szolgálatok szakszervezeteinek. A szakszervezet álláspontja szerint a kizárólag szakmai együttműködést korábban minden parlamenti pártnak felajánlották, de ettől vagy elzárkóztak, vagy nem is válaszoltak az illetékesek.