- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Megszüntető fegyelmi határozat Somogyban

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2009. áprilisában két tagunk ellen rendelt el fegyelmi eljárást az 1996. évi XLIII. törvény 68. § (1) bek. b) pont szerint minősülő utasítás-, parancs hanyag teljesítése fegyelemsértés megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2009. márciusában a fegyelmi eljárás alá vontak a szolgálatukat nem a számukra meghatározott útirány szerint teljesítették, mivel a szolgálat megkezdését követő egy óra elteltével is még az Autópálya Alosztály épületében tartózkodtak, a területre nem vonultak ki, melyet az SMRFK Ellenőrzési Szolgálat beosztottjai észleltek, valamint az SMRFK ügyeletére sem jelentették a szolgálatot akadályozó körülményt.

Fenti cselekmény alapján az SMRFK feljelentéssel élt a Kaposvári Katonai Ügyészség felé a Btk. 348. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint büntetendő szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt. A Kaposvári Katonai Ügyészség a feljelentés, az ahhoz csatolt, továbbá az Ügyészség által elrendelt feljelentés kiegészítés során beszerzett iratok alapján a feljelentést elutasította, figyelemmel arra, hogy “nevezettek – elkövetési magatartás hiányában – nem valósították meg a Btk. 348. § (1) bekezdésében rögzített szolgálatban kötelességszegés vétségét, illetve a Btk. különös részében írt más bűncselekmény törvényi tényállását.”

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete 2009. júliusában írásbeli nyilatkozatot terjesztett elő az SMRFK vezetője felé, melyben előadtuk, hogy az SMRFK Ellenőrzési Szolgálat által végzett ellenőrzés során a végrehajtó ellenőrök a Magyar Köztársaság Rendőrsége Ellenőrzési Szabályzatáról szóló 58/2007. ORFK utasításban foglalt több kötelezettségüknek sem tettek eleget álláspontunk szerint, ami ezáltal nevezettek – fenti normába foglalt – jogai csorbulásához vezetett.

Előadtuk továbbá, hogy az útirányban meghatározott szolgálati gépjármű – melyet előző váltás által ellátott és időben elhúzódó feladatának ellátásához használt – késéséből fakadó akadályról mint szolgálat ellátását akadályozó körülményről – a szolgálatirányító parancsnok tudomással bírása esetén – a szolgálatirányító parancsnok köteles – a vonatkozó jogszabályi és belső előírások szerint – a megyei főügyeletet tájékoztatni.

A szolgálatirányító parancsnok nevezettek részére továbbá azt az utasítást adta, hogy az alosztály objektumában várják be a szolgáltra rendelt gépkocsit. Figyelemmel a Rendőrség Szolgálati szabályzatára, továbbá a Magyar Köztársaság Rendőrségének Járőr – és Őrszolgálati szabályzatára nevezettek felelőssége nem állapítható meg, hisz a szolgálatirányító parancsnok utasítására cselekedtek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fegyelmi eljárást nevezettekkel szemben – figyelemmel a Hszt. 140. § (1) bekezdés a) pontjára – 2009. augusztusában hozott határozatával fenti cselekmény vonatkozásában megszüntette.