Mire készül a Jobbik?

Forrás: stop.hu – http://www.stop.hu/articles/article.php?id=538885 2009.09.07. – Szerző: Bohus Péter

Nincs értelme annak a megállapodásnak, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet kötött, ha a párt programjába nem kerülnek bele a tavasszal, óriási botrányt kiváltó megállapodásukban rögzítettek, nyilatkozta a STOPnak Szima Judit szakszervezeti főtitkár. A szakszervezet nem kommentálja, hogy a Jobbik munkájukat végző rendőröket fenyeget.




Két héttel ezelőtt a Jobbik vezetői által alapított, és a Fővárosi Bíróság által feloszlatott Magyar Gárda újraalakulásának lehetett szemtanúja a nyilvánosság. A gárdát – többek között Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének, Szegedi Csanádnak, a párt EP-s képviselőjének részvételével – Szentendrén, egy magánterületen alakították újra, ahova a rendőrségnek csak nagy nehézségek árán sikerült bejutnia. Az esemény több szempontból is emlékezetes maradt. A STOP ezek közül először azt vizsgálja, hogy miként viszonyultak a jobbikosok a rendőrökhöz. A Jobbik vezetői a munkájukat végző rendőröket elszámoltatással fenyegették meg.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a Magyar Gárda eskütétele utáni beszédében a szombaton intézkedő rendőrök parancsnokainak üzent, hogy a jövő év április-májusában, az országgyűlési választások után személyesen fogják felkeresni őket. Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és EP-képviselője pedig a munkájukat végző rendőrök felé mondta, “azért van itt ennyi fényképezőgép, mert a jelenlévő rendőrök egyetlen állást sem fognak kapni a Jobbik hatalomra kerülése esetén az állami szervekben”. A jobbikosok munkájukat végző rendőröket fenyegettek meg, akik ebben az esetben sem tehetnének mást, mint esetleg a rendőrszakszervezethez fordulnak.

Amilyen különös a világ, a legnagyobb rendőr szakszervezet tavasszal együttműködési megállapodást kötött a Jobbikkal. A megállapodást az országos rendőrfőkapitány alkotmányellenesnek minősítette. Bencze József szerint a rendőrségnek pártpolitikai befolyásolástól mentesen kell működnie, és egyetlen rendőr sem vehet részt párt kampányában. Noha Szima Judit nem dolgozik már a rendőrségen, a szakszervezetnek több mint hatezer tagjából a többség hivatásos rendőr.

A STOP a két héttel ezelőtti gárdaavatáson elhangzott fenyegetésekkel kapcsolatban megkereste Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát. Szima Judit szerint a Jobbik részéről ez egy olyan politikai megnyilatkozás volt, amelyet ő nem szívesen kommentálna. “Hogy mi lesz, azt úgyis a jövő dönti el” – mondta. Szakértő szemével nézve az eseményeket, kijelentette, hogy a megjelent a rendőrség szabálysértésnek minősítette az új gárda megalakítását, ezért véleménye szerint túlzott volt a rendőrség nagyfokú készültsége, a szükséges mértéket jóval túllépte, és riadalomra is okot adott.

A két és fél héttel ezelőtti eseményt tovább boncolgatva, a csendőri egyenruhába öltözött gárdistákról is kértük a főtitkár véleményét. Szima Judit hangsúlyozta, a párttal kötött együttműködési megállapodásban nem szerepel a csendőrség megalakítása, sőt a csendőrségről a megállapodás megkötése előtt a Jobbik a szakszervezetet meg sem kérdezte. A lényeg, hogy rend legyen, “mi ahhoz ragaszkodunk, ami az együttműködési megállapodásban szerepel – hangsúlyozta a főtitkár asszony.

A STOP úgy tudja, hogy a Jobbik sajtósa, Novák Előd a napokban levelet küldött a szakszervezetnek, hogy a Jobbik már a 2010-es választási programon dolgozik, amelynek sarkalatos része a csendőrség kérdése, ehhez kérte az álláspontjukat. Miután a TMRSZ a Jobbikkal már kötött egy megállapodást, a TMRSZ válaszlevélben elsődlegesen arról kért tájékoztatást, hogy abból a Jobbik milyen elemeket épített be a választási programjába, erről ugyanis nagyon szívesen egyeztetnének.

A Tettrekész szakszervezet bízik abban, hogy a megállapodásuknak lesz hozadéka, ellenkező esetben az egész ugyanis csak színjáték, aminek nincs értelme, mondta a főtitkár asszony. A Jobbik a megkeresésen kívül ez idáig érdemi tárgyalásokat nem kezdett. A TMRSZ továbbra is várja a Jobbik elnökének előzetes előterjesztését, illetve az érdemi egyeztetésre történő megkeresését.